A Cleveland védelme felőrölte az ötlettelen minnesota-i támadásokat, elfogadhatatlan vereség hazai pályán

Nyugodtan mondhatjuk, hogy nagyon csalódottak vagyunk a Vikings legutóbb látott teljesítményét követően, mert nem igaz, hogy csak ennyi van a csapatban, vagy mégis?

Győzelemre készültünk, én megmondom az őszintét, szoros meccset, de hazai sikert vártam legutóbb vasárnap, de milliónyi szurkolótársammal együtt leszegett fejjel, csalódottan kellett ülnöm a meccs végén.

Ott még nem tartunk, mint az Újpest FC, akinek a hétvégi blamája után a szurkolók a “Vedd le a mezt!” skandálták. Itt még nem, de sokkal többet vártunk.

Volt egy nyitó driveunk, amit alaposan elnyújtottunk, és a végén Jefferson révén meg is szereztük a vezetést. Ott folytattuk, ahol a Seahawks ellen egy hete abbahagytuk. Majd jött a Browns és ők sem aprózták el az óra pörgetését, az első támadássorozatuk a második negyedre is átnyúlt.

Meglehetősen hosszan mutatkoztak be a támadók és így a védelmek is. Itt meg kell említeni, hogy a Browns a kétpontos kísérletre ment rá Chubb TD-je után, így átvették a vezetést, amit a meccs végéig már meg is őriztek.

Mindkét offense bőven hagyott kívánnivalót maga után, leginkább punt párharcot láthattunk. A vendégek McLaughlin révén két mezőnygólt is felírhattak a nevük mellé, amire egészen hihetetlen, de egyszerűen nem tudtunk mit reagálni.

A futójáték borzasztó gyenge volt, Cook bár visszatért, mondjuk a sérülése miatt nem tudott kiemelkedően teljesíteni, sőt a meccs vége felé meg is sérült, bár később visszaállt. Mattison sem tudott sokat hozzátenni a játékhoz.

Cousins szériája megtört, mert bár a Jefferson-nak kiosztott első negyedbeli TD passza volt a 100., amit Vikings színekben szerzett a továbbiak sajnos nem követték. Jött viszont az első eladott labda, amivel már ő sem hibátlan, ráadásul elég tiszta interception volt, tehát nem csak ilyen véletlen odapattanó. A meccsen jópár lehetett még volna ebből, de szerencsére ezek elmaradtak. Nem maradt el viszont a vereség a Brown pontosan kettő mezőnygóllal volt jobb nálunk, de összességében két botrányosan támadó meccsét láthatta a nagyérdemű. 

Sokan már most Zimmer fejét követelik, de egyelőre nincs változás. Persze, a soron következő meccsen, a Lions ellen is így leszerepel a csapat könnyen lehet, hogy lesújt a pallos. De igazából, ha engem kérdeztek a vezetőség a bye week-en fog lépni. De addig még hátravan az eddig csak vereséget szenvedő csoportellenfél Lions és idegenben, a Darnold-al jó szereplő Panthers.

A végeredmény tehát Cleveland 14, Minnesota 7, nem is kell többet mondani. Találkozunk a Lions ellen.

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.