Noha az ember azt gondolná, hogy a győztes mezőnygól megünneplése emelné fel mindkettejük hangulatát, de vajon mi az igazság valójában és mi is hangzik el?
Pontosan lehet hallani, hogy a játékostól a már-már védjegyévé vált „You like that?” kijelentés hangzik el háromszor is. Ezt maga a vezetőedző is megerősítette a meccs utáni sajtótájékoztatón.
Ez eddig rendben is van, hiszen nyertünk, nagy az extázis és az öröm, de akkor mi volt az a nagy lökdösődés, ami inkább volt kínos és furcsa, mint örömteli.
Ezt valószínű soha nem tudjuk meg, de tényleg furcsa volt.
Azt ugye tudjuk, hogy az irányító és a vezetőedző között nem mindig nagy az egyetértés az utóbbi időben. Emlékezhetünk az első meccs félidejében lényegében Zimmer Cousins nyakába varrta a lassú kezdést. De már az idei év felkészülési szakaszában is felelőtlennek nevezte a vezetőedző az irányító, aki nem oltatta be magát a Covid ellen, szinte ezzel veszélybe sodorja a csapattársait. Aztán most itt vannak ezek a teljesen érthetetlen playhívások, ami miatt Kubiak alatt forrósodhat a kispad, de persze Zimmer helyzete sem rózsás. Hogy Márió a harmonikás szavaival éljünk, repülünk a mától a holnapig. Talán így lehetne nagyon szépem megfogalmazni Zmmer helyzetét is, aki nem tudja, hogy melyik az utolsó napja a csapatnál.
Egy biztos, hogy ezügyben nem fog túl sok írás megjelenni, mert igazából csak maguk az érintettek tudnának pontos magyarázattal előállni, de ők szerintem többet nem fognak mondani.
Zimmer helyzetéről meg még annyit, hogy most megyünk a Carolina-hoz, amely meccsen eldől, hogy már a bye week alatt vagy csak az év végén válunk meg az edzőtől. Szerintem így lesz, na és szerintetek?
fotó: espn.com