Megint csak épphogy, de megmenekült Mike Zimmer a kirúgástól, a Vikings ugyanis egy bőven nyerhető meccsen csak hosszabbításban tudott felülkerekedni az ellenfelén.
Már szinte minden érv elfogyott Mike Zimmer megtartása mellett, valószínű most is csak az menti meg őt, hogy a csapat nem szenvedett vereséget és a rossz kezdés után a bye week-ra 3-3-as mérleggel mehetünk.
Kicsit halványak voltunk az első félidőben és mivel a legutóbbi 4 meccsen a második félidőben a támadósor egyetlen TD szerzést sem tudott felmutatni, kicsit aggódhattunk.
Igazából meg volt a lendület, de a végső lépés mindig hiányzott. Két drive-ban is csak mezőnygólig jutottunk a TD helyett, így a hazaiak az első negyedben is már vezetést tudtak szerezni. Mindezt annak ellenére, hogy Darnold első passzkísérletét az eddig gyengén muzsikáló Breeland húzta le. Sajnos mint írtuk ebből a bravúros labdaszerzésből is csak három pontot tudtunk összekaparni, holott bőven meg lett volna a lehetőség a TD-re is.
A második negyedet TD-vel kezdtük. Az eddig mellőzött Chris Herndon 2 yardos elkapásával ismét vezetést szereztünk, amit a félidőre a Panthers csak kozmetikázni tudott.
Az előbb említett okok miatt viszont kicsit aggódhattunk, hiszen a meccs eddig látott része sem volt valami meggyőző, én személy szerint borzalmas folytatásra számítottam. A harmadik negyed fele igazából akciómentesen telt el, a végére azonban három TD-t is láthatott a közönség. Előbb a Panthers Robinson révén jutott előnyhöz, de a második félidőre magára találó Dalvin Cook is megszerezte a maga TD-jét. Cook egyébként a lassú kezdés ellenére nagyon is szép teljesítményt tudott összehozni. 140 futott yard és 1 TD, emellett volt két elkapása is. És ha már lekapás.
Az egy hete szinte teljesen mellőzött Thielen kimagaslót hozott. Cousins 11 passzát húzta be, amiből 126 yardot és egy nagyon fontos TD-t is szerzett. Jó volt látni, hogy a legbiztosabb kezű elkapó ismét nagyot megy. Ott volt még Jefferson is, akinek ugyan csak 80 yard jött össze, de az fontos volt. Ráadásul ezzel a teljesítménnyel JJ lett a ligában az egyetlen olyan játékos, aki a szezon eddigi összese meccsén legalább 65 elkapott yarddal rendelkezik.
A védelmünk nagyon rendben volt, három labdaszerzésükkel nagyban hozzájárultak a csapat sikeréhez. Volt viszont egy bökkenő, valami oknál fogva úgy döntöttek, hogy egy negyeddel előbb fejezik be a meccset. Persze ott voltak a pályán, de mintha nem is azok lettek volna, akik három negyeden keresztül végig meccsben tartották a csapatot. A találkozó vége előtt még 11 ponttal, fél perccel a vége előtt pedig már nem is vezettünk. Robby Anderson a Panthers elkapója egész meccsen peches volt, a felé menő 11 labdából csak hármat tudott megszerezni, de pont akkor tudta magát összeszedni, mikor nem kellett volna. Anderson a meccs végén elkapta Darnold passzát az endzone-ban és mivel a kétpontos kísérletük is sikerült készülhettünk a hosszabbításra. Természetesen volt még idő támadni és végül sikerült is rúgótávolságra elérni, 47 yardról Greg Joseph próbálkozhatott. Ezen a meccsen két rövidebb mezőnygólt berúgott, de 54-ről egyet csúnyán mellélőtt. És ahogy az lenni szokott, ez is mellément, így jöhetett a hosszabbítás.
Itt mi kezdtük a támadást és igazából esélyt sem adtunk a Panthers-nek, hogy vissza tudjon támadni, mert Cousins a mindent eldöntő passzával KJ Osborn-t célozta meg, aki bravúros elkapása után önfeledten örülhetett a társaival együtt, mert végül, ha nagy neheze is, de megnyertük a meccset.
Minnesota 34, Carolina 28. Igazából meg van a siker és az egalizált mérleg is, de szerintem ez sem menti meg a szezon végén Zimmer-t. A szezon közbeni edzőváltás szerintem lekerül a terítékről, de itt a szezon végén, függetlenül az eredménytől változtatni kell.
1961 óta összesen 11 alkalommal állt a Vikings hat lejátszott mérkőzés után 3-3-as mérleggel. Ebből 5 alkalommal sikerült elérni a rájátszást, legutóbb 2008-ban.
Nem mondom, hogy idén meglesz a playoff, de látva egynéhány csapatot a ligában, komoly fejlődéssel a Wild Card hely már nem csak egy ködbe veszett esélyt jelent.
Most pihenünk. Mármint a csapat, mi nem, mert jövünk egy rövid mi volt eddig és majd később egy mi várható ezután cikkel és persze az új sorozatunk a Random Vikings második része is megjelenik.
És miután ezt leírtam jött a hír, hogy sajnos IR listára kerül Patrick Peterson, mert combizom sérülést szenvedett. Ez legalább egyhónapos pihenő lesz, azaz minimum három meccsen nem számíthatunk a veterán CB-re. Zimmer szerint bíznak a felépülésében, nem hinné hogy olyan súlyos lenne, ami miatt véget érne a szezonja.
fotó: vikings.com