Danielle Hunter megsérült, nem játszik a szezon hátralévő részében

Nincs még elég bajunk, most itt a következő, Danielle Hunter sajnos olyan sérülést szenvedett, ami miatt idén már nem lép pályára.

A Vikings védelme talán a legnagyobb ütést kapta, amit most csak lehet, Danielle Hunter súlyos sérülése miatt a szezon hátralévő részében kénytelen kihagynia a mérkőzéseket.

Mike Zimmer a Vikings vezetőedző hétfői sajtótájékoztatóján elárulta, hogy Hunter mellizma elszakadt, emiatt ki kell hagynia a hátralévő összes mérkőzést. Hunter emiatt most IR listára fog kerülni a szezon végéig.

A kétszeres Pro Bowler játékos mindössze 27 snap erejéig volt a pályán a legutóbbi, Cowboys elleni mérkőzésen, miután a második negyedben megsérült.

Nyomasztó lehet a játékos számára, aki nyaksérülés miatt a teljes 2020-as szezont kénytelen volt kihagyni, most alig pár meccs után megint olyan sérülést szenved, ami miatt újra kiállni kénytelen.

Everson Griffen úgy nyilatkozott, hogy 

“Nem tudom elképzelni, tényleg nem tudom elképzelni min is mehet keresztül. Tavaly egész szezonban rehabilitálnia kellett a nyaka miatt, erre most egy ilyen történik vele. De most fel a fejjel és küzdenie kell, hogy visszatérjen, mert csapatunk számára nagyon nagy csapás az ő hiánya.”

Hunter idén hét meccsen hat sack-et szerzett, amivel a csapat legjobbja, pályafutása során pedig már 60,5 sack-nél tart.

A most kieső Danielle Hunter helyét nagy valószínűség szerint D.J. Wonnum fogja átvenni.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.