Minden adott volt ahhoz, hogy a Vikings pozitív irányba mozdítsa el az idei mérlegét, hiszen az ellenfélből kidőlt a kezdőirányító, mégis úgy alakult, hogy megalázott minket egy olyan csereirányító, aki 4 éve egyetlen passzt sem adott.
Amikor a félidőben vezetsz, de a saját szurkolótáborod hangos fújolással honorálja ezt a nézőtérről, ott lehet gondok vannak. Amikor egy olyan irányítót, akinek eddig csak 3 passza volt az NFL-ben – és az is több éve – naggyá teszel és hagyod, hogy több, mint 300 yardot passzoljon, akkor gondok vannak.
És bizony, a Vikings csapatánál gondok vannak. Mert lehet azt mondani, hogy ez egy sokkal jobb csapat, mint azt a mérlege mutatja, de ez nem lesz igaz. Lehet, csak pár ponttal kapunk ki, most is lehet nyugodtan mondani, hogy de hát a Cowboys, aki lassan csoportgyőztesnek mondható és menetel a Super Bowl felé csak négy ponttal vert meg minket, de ez nem mentség arra, amit a csapat, a vezetőedző és az edzők mérkőzésről mérkőzésre leművelnek.
Egyszerűen már kár is a szánkat tépni, mert minden héten ugyanazokat a sorokat írhatnánk le. Most is mi történt? Volt egy jó első drive, ahol alig több, mint 3 perc alatt 75 yardot meneteltünk előre, a végén pedig Adam Thielen megszerezte a szokásos TD-jét. És ennyi. Itt megint megállt a tudomány.
Oké a Cowboys-t a védelmünk jól semlegesítette, és csak két mezőnygólkísérletet hagyott nekik az első félidőben, amiből ráadásul az első be sem ment. Ráadásul interception-t is szereztünk, amiből idén nem túl sok van. Mindezt a tényt megkoronázva épp a Cowboys-tól érkezett Xavier Woods hozta ezt nekünk össze.
Mint előbb leírtuk, a szünetre menet hangosan fújolt a kilátogató nézősereg, csalódottságuk jogos, hiszen támadójátéknak az első három percet leszámítva nyoma sem volt.
Cousins, akit eddig védtünk és mondtuk, hogy az idei szezon nem rajta áll eddig, most tett róla, hogy megint elővegyük. Egy 35 milliós irányító, sztár elkapó páros, csak 2-3 yardos passzokra vagyunk képesek? Egy kezünkön meg tudjuk számolni, hogy Cousins mennyi labdát passzolt meg legalább 10 yard fölé. Borzalmas, hogy mennyire nem volt képben. Oké, hogy tré a játékhívás, de akkor is bepasszolja a labdát három védő közé, mikor Thielen ott mászkál teljesen üresen 15 yardra tőle? Ez elkeserítő.
A második félidőben a Cowboys hordott vissza és gyorsan ki is egyenlítettek, Rush 73 yardos TD passzt adott Wilson-nak. És ha már passzvédekezés, akkor meg kell említeni Breeland-et is, aki mellett Amari Cooper azt csinált amit csak akart, meg is lett neki 8 elkapás és 122 yard, ja és persze a győztes TD is, amit a meccs vége előtt alig egy perccel szereztek.
Előre akartunk, de léptünk egyet hátra, viszont az a furcsa, hogy még így is van esélye a csapatnak a rájátszásra. Már csak az a kérdés, hogy ez a tanácstalan támadójáték mennyire mutatna jól a Playoff-ban.
A következő meccsünk a Baltimore Ravens ellen lesz, szerencsére amiatt nem kell nagyon sokáig fennmaradni.
fotó: vikings.com