Random Vikings #4 – Tuineau ALIPATE

Újabb hét telt el, máris itt vagyunk a Random Vikings sorozat negyedik részével, ahol most egy csupán egy évig nálunk játszó linebacker-t hoztunk nektek, aki sajnos ma már nem lehet közöttünk.

Egzotikus vizekre evezünk, ezt vehetjük szó szerint is, ugyanis a negyedik játékos, aki bekerült ebbe a sorozatba a Csendes-óceáni térségben, Tonga-ban született, ő nem más, mint Tuineau ALIPATE.

Alipate tehát Tonga-ban született, de már 8 éves korában az USA-ba került, egész pontosan San Francisco-ba érkeztek meg. A középiskoláig nem is találkozott a football-al – oké nyilván találkozott, de nem játszott, addig nem érdekelte – de James Logan Gimnáziumban atletizált, ahol 2010-ben be is választották a suli halhatatlanjai közé. Egyetemre a Washington State-re járt és a itt már nagy szerepet vállalt a Cougars sikereiben. 

Profiként nem találta meg számításait mindjárt az egyetem után, így a CFL-be a Kanadai Football Ligába szerződött, ahol az első évében, egy kalandos szezon után az esélytelenebbnek tartott Saskatchewan Roughriders csapatával megnyerte a 77. Grey Cup-ot, ami a CFL Lombardi Trófeája.

1993 aztán szerencsét próbált az NFL-ben. De sem a Los Angeles Raiders, sem pedig a New York Jets keretébe nem tudta magát beverekedni. Azonban nem adta fel és egy évvel később a Jets-nél újra próbálkozott. A végső keretbekerülés most sem jött össze, de a tartalékok közé beválasztották, ahonnan aztán a szezon közben mégis felkerült az aktív keretbe é be is tudott mutatkozni. Érdekesség, hogy pont az ellen a Packers ellen lépett pályára először, ami később a munkaadója lett egy kis időre.

1995 júliusában került a Minnesota Vikings csapatához, ahol itt töltött egy éve alatt leginkább a speciális egységben számítottak rá. Ám mikor helyet kapott csereként a védelemben, akkor középső LB és erős oldali LB poszton számítottak rá. 1995-ben minden meccsen pályára lépett, nem sokat, mindössze négy szerelést tudott bemutatni. 

1996-ban az edzőtábort követően azonban megváltak tőle, többet nem lépett pályára sem a Vikings-ban, sem az NFL-ben. 1998-ban még megpróbálkozott a visszatéréssel és a Vikings-nál próbált szerencsét egy próbanapon, de végül nem kötöttek vele szerződést.

És, mint ahogy azt a bejegyzés elején írtuk sajnálatos módon már nincs közöttünk, Tuineau Alipate alig egy hónapja, 2021. október 15-én hunyt el.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.