Ismét irányítót dobott a gép, aki kétszer is megfordult a csapatunknál, ráadásul egy idényt kezdőként szerepelt, de csak közepes teljesítményt nyújtott.
Jöjjön most egy újabb játékos, akinek a nevét a először a Redskins szurkolói jegyezhették meg, majd további hat csapat is kapott belőle, íme a nagy vándor Gus FREROTTE.
A volt Pro Bowl-er, aki jelenleg egy tech cégnél – ami egy olyan felhő eszközöket fejlesztő cégben – ami az agytevékenységet figyeli – alelnökösködő Frerotte volt már ezelőtt középiskolai edző is, ráadásul nem is ment neki rosszul, de volt ő profi focista is, az is ment neki.
1994-ben a Tulsa University-ről került a profik közé, méghozzá a Washington Redskins csapatához, akik a drafton a hetedik körben lecsaptak rá.
Már az első évében is négy meccsen kezdő volt, de a második szezonjára, már rá számítottak a csapat vezéreként.
1996-ban olyan szezont futott, aminek az eredményeképp a Pro Bowl keretbe is beszavazták. Emlékezetes washington-i megmozdulása volt, amikor nem tudni miért novemberben a Giants elleni meccsen a futott TD-je után teljes erővel belefejelt a párnázott, ám alatta beton falba, ami miatt nyaksérülést szenvedett.
Az ezredforduló előtt egy évvel a Lions-hoz szerződött, de csak csere volt eleinte, de a playoff meccsre (igen, a Lions ilyet is tud) kezdőként kapott lehetőséget az akkor Detroit irányító sérülése miatt, de vereséget szenvedtek, pont a volt csapata, a Redskins ellen.
2001-ben aztán megindult a vándorlás. Sorrendben a Denver, a Cincinnati és a Minnesota csapatánál játszott.
2003-ban tehát hozzánk került, ez volt az első Vikings érája. Culpepper mellett, illetve hát mögötte csak csere volt, leginkább a holder szerepét töltötte be. De, hogy ne csak csere legyen, 2003-ban két meccsen kapott lehetőséget és mindkettőt meg is tudta nyerni a csapatával 7/2 TD/INT mutatóval.
Egy év múlva már csak egy passzkísérlete volt és csak csere. A Miami ennek ellenére elvitte magukhoz kezdőnek és egész szezonban ezt a lehetőséget élvezhette. Egy évvel később ismét továbbállt és a St. Louis Rams-hez ment Marc Bulger cseréjének, ahonnan végül két év után távozott.
Ekkor jött el a második Vikings-es korszaka, 2008-ban a Minnesota ismét szerződtette. Az első két meccsen az azóta már sajnos elhunyt Tarvaris Jackson cseréje volt. Brad Childress, aki akkor a Vikings vezetőedzője volt már a harmadik héten őt jelölte ki kezdőnek és végül egész szezonban ő maradt meg ebben a szerepben és nem is játszott rosszul, mert 8 siker mellett csak 3 veresége volt a csapatnak és a playoffba is bejutott, ahol azonban Frerotte már nem játszhatott korábbi hátsérülése miatt.
Egyik legemlékezetesebb pillanata a Vikings-ban kétségtelenül a Bernard Berrian-nek, a Chicago Bears ellen kiosztott 99 yardos TD passza. Frerotte az egy yardosról kapta a snappet, majd a saját 46 yardosáig passzolt a labdát, amit a pont a Bears-ből érkező Berrian elkapott a védő vacak védekezése miatt, így hozzátéve még 54 yardot TD-t szerzett a Vikings-nak. Ezzel a passzal Frerotte tagja lett a mindössze 13 tagot számláló elitnek, akinek ez összejött. És hogy ez miért ilyen nagy szó? – nos, utoljára 10 éve fordult elő, hogy egy irányító 99 yardos TD passzt osszon ki, akkor Eli Manning a Jets ellen volt ilyen szerencsés.
Még 2009 elején az volt a téma, hogy ő marad a csapat kezdő irányítója, de végül februárban megköszönték a munkáját, miután a csapat csereüzlet során megszerezte Sage Rosenfels-t később pedig ugye Brett Favre is csatlakozott az ellenségtől.
Ez tehát Gus Frerotte NFL pályafutása, a most 50 éves volt játékos boldogan éli életét.