Beharangozó 14. hét: STEELERS – VIKINGS

Egyik csapat sem lehet büszke az idei szezonban nyújtott teljesítményére, ráadásul mindkét csapat szurkolói joggal lehetnek csalódottak, ugyanis csak ők ketten voltak képesek megalázkodni a Lions-tól

A Steelers egy soha véget nem érő meccsen döntetlen, a Vikings pedig legutóbb az utolsó pillanatban egy vereséget könyvelhetett el az idén az 1/1-re hajtó Detroit ellen.

Ennek is köszönhetően izgalmas kis összecsapás lesz a mai, ahol eldől melyik csapat merre megy tovább. A nyertesnek még van esélye a rájátszásra, míg a vesztes jó távol kerül a playoff-tól.

Tele vagyunk sérülttel, ráadásul ma Thielen-re sem számíthatunk, aki a múlthéten szenvedett bokaficam miatt még edzeni sem edzett a héten. Jefferson így minden bizonnyal nagy figyelmet és erősített védelmet fog kapni, hiszen Thielen kiesésével nincs másik elsőszámú elkapó, Osborn pedig az ellenfelek szerint nem “halálos fegyver”. Mindezek ellenére lehet ma arra játszani, hogy a kevésbé játszott célpontokra összpontosítunk. 

Ehhez viszont kell, hogy Cousins-nak legyen ideje passzolni, amihez viszont az kell, hogy a támadófal megtartsa a Steelers védelmét. Ez azonban nem lesz egyszerű, mert a liga legtöbb sack-jét jegyző TJ Watt lesz ott, aki már 16 irányító földrevitelnél jár idén. ÉS őszintén szólva a múlthéten a nem túl acélos Lions védelem háromszor sackelte be Cousins-t, ebből kiindulva ma sem lesz nyugta az irányítónknak.

Cook visszatér a sérüléséből, ezzel Mattison valószínű megint háttérbe szorul, meglátjuk, hogy  mire megyünk ezzel a felállással.

A vendégek önbizalom növelő győzelemből érkeznek, amit ráadásul a csoportriválissal szemben értek el, ennek köszönhetően a playoff reményeik is szebbek mint nekünk.

Szoros meccset várunk, a Vikings eddig egyet kivéve az összes meccsén maximum csak egy labdabirtoklásnyi hátrányban volt a lefújáskor. 

A védelmünk múlthéten eléggé B keretes volt, bár szerintem ez sem mentség a mutatott játékra. Amire esélyünk van az Roethlisberger idei dekoncentráltsága a passzoknál, amik során könnyen belehajszolja magát az interceptionbe.

Mike Zimmer állása biztonságban van, legalábbis úgy tűnik, mert nagyon csendben van mindenki a vezetőségből a múltheti elhasalás után.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.