Random Vikings #11 – Bryant MCKINNIE

Sose könnyű egy olyan játékosról írni, aki nem termeli a yardokat se földön, sem levegőben, nem szerez labdákat, de még az irányítót sem viszi a földre.

Most egy ilyen játékos jött szembe nekünk, aki 9 évig volt a csapatunk tagja és mindig kezdőként számítottak rá, ezt a lehetőséget meg is hálálta, ő nem más, mint Bryant MCKINNIE.

Megjárta a Pro Bowl-t és a Super Bowl-t is, utóbbit meg is nyerte, igaz sajnos nem velünk, de karrierje szépen ívelt felfelé, megérdemelten zárhatta le a csúcson.

McKinnie egyetemi karrierjét a Lackawanna College-ben kezdte, ahonnan két év után a University of Miami-ra transzferált át. Itt olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy utolsó évében esélyes is volt a Heisman Trophy-ra, de végül összesített nyolcadik helyen végzett a szavazáson.

A teljesítményének hála magasan jegyezték őt az elkövetkezendő Draft-on és ez be is vált, ugyanis a Vikings az összesített 7. helyen kiválasztotta a támadó falembert.

Még egy apró visszatekintés, McKinnie nem mindig a labda ezen oldalán játszott, középiskolában védő falember volt, csak magára szedett egy kis súlyt és izmot, így posztot váltott az egyetemre.

Szóval 2002-ben új történet kezdődött Bryant életében és a Vikings támadófalának összeállításában is, hiszen innentől kezdve több, mint 8 évig megkerülhetetlen volt McKinnie az offensive line összeállításánál.

Noha az első évében csak kilenc meccsen játszott – ebből nyolcszor kezdőként – utána már csak egy sérülés miatt hiányzott 4 meccset, de összesen ebben a lila-fehér mezben 132 alkalommal lépett pályára, 131 alkalommal kezdőként.

2003 és 2007 között zsinórban 70 meccsen kezdett, ennek a sorozatnak egy sérülés vetett véget. 

2009-ben végre beszavazták őt a Pro Bowl-ra, de sajnos nem tudott részt venni rajta láb és boka sérülés miatt, így a hawaii-i túra elmaradt.

Utolsó Vikings-es szezonja előtt kis súlyfelesleggel érkezett az edzőtáborba, így fel is került az NFI listára. Elmondta, hogy mindent megtesz a formába lendülésért, személyi edzőt fogadott, hogy súlyfelesleget dolgozzon le, sőt teniszleckéket vett a teniszcsillag, Venus Williams-től.

Azonban nem csak a példamutató munka volt jellemző McKinnie-re, volt pár eset, amikor kétes szituációba keveredett, hol egyedül, hol pár csapattársával együtt.

2006-ban a híres, neves Love boat party, ahol két bérelt lakóhajón több Vikings játékos sexparty-t tartott. Volt itt minden, amit az ember csak el tud képzelni, McKinnie is elég változatosan adta elő magát. McKennie-nek is kellett pénzbírságot fizetnie, akárcsak a csapatársainak, de talán nem viselte meg annyira őt, hogy kb. 50 ezer dollárt ki kellett kiadnia, mert egy nappal ezután 7 éves, 48 millió dolláros szerződéshosszabbítást kötöttek vele.

2008-ban pedig kidobták egy klubból, majd arcon köpte a kidobó embert, akivel végül össze is verekedett, végül letartóztatták.

2011 nyarának végén elváltak a Vikings és a játékos útjai, hosszú, stabil időszak ért véget. 

McKinnie, azonban jó helyre került, hiszen két év alatt felért az NFL csúcsára és a Baltimore Ravens tagjaként megnyerte az áramszünet miatt majd egy órára félbeszakított 49ers elleni emlékezetes Super Bowl-t.

NFL-es karrierjében végül volt egy harmadik állomás is, a Miami Dolphins, ahova a 2013-as szezon közepén írt alá és játszott le 10 meccset kezdőként. Megmentőnek igazolták le, de végül a szezon legrosszabb baloldali tackle-je lett a PFF szerint. Így ért véget a karrierje.

A visszavonulása óta sokféle dologgal foglalkozik az egykori játékos. Leginkább kiemelendő a lemezkiadó cége, de sokat jótékonykodik és sokat szerepel a nyilvánosság előtt, de most már a jó értelemben.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.