Már csak csekély esélyünk van a rájátszásban való részvételre, ami vasárnap a nullára konvergálhat, miután van bőven hiányzó kulcsjátékosunk.
Semmi nem nekünk kedvez a Packers elleni meccs. Nagyon hideg lesz, idegenben kell helytállnunk és egy olyan irányító fogja vezetni csapatunkat, aki még az életben nem adott TD passzt az NFL-ben.
Sean Mannion fogja vezetni a Vikings a Packers elleni harcban és mondjuk úgy nem nekünk áll a zászló. Cousins koronavírus tesztje pozitív lett, így a hivatalos protokoll szerint karanténba került és nem játszhat a hétvégén. Cousins egyébként nincs is beoltva, szerinte nem az oltás a megoldás, emiatt egyébként sokszor nézeteltérésbe került a vezetőedzővel, Mike Zimmer-el.
Mannion hetedik éve van az NFL-ben és még soha nem volt TD passza, igaz eddig mindössze 11 meccset játszott. Múlt héten még ő is Covid listán volt, nem volt ott a Rams ellen. Most viszont ott lesz, de nem sok jót remélünk az eddig látottakból ítélve. Azt nem tudni, hogy a vezetőedző miért nem Mond-ot játszatja, hiszen ugyanannyira nincs játékban, de akár meglepetést is okozhat, ami Mannion-tól nem feltétlenül várható.
Thielen a hétközben IR listára került, már nem játszik idén, nélküle kell megoldanunk a hátralévő meccseket. Nem tudjuk mekkora az összhang Mannion és a Jefferson, Osborn páros között, de van sejtésünk.
Visszatér a Covid listáról Dalvin Cook, aki a Rams ellen kimaradt. Ő alaposan felkészülhet, mert meg van győződve róla mindenki, hogy a passz ellenében a futásokat fogjuk erőltetni kiküszöbölve az esetleges eladott labdákat és hibákat. Cook akár 40 futást is csinálhat a meccsen, de Mattison és Nwangwu is jó ha felkészül. Ráadásul a fagyos talaj, a szél sem lesz barátjuk. Az előrejelzések szerint legalább nem fog havazni, bár a -13 fok önmagában is elég cidri.
Idén az első találkozásunkkor legyőztük a Packers, mindenki nagyon meg is lepődött, most biztos, hogy revansot akarnak venni és hazai pályán jól megverni minket.
Rodgers-ék már biztos rájátszás résztvevők, de az NFC első helyéért is mennek, amit ezzel a meccsel nagyjából be is biztosítanának.
A védelmünkből Michael Pierce megint nem lesz ott, betegség miatt hiányzik a védő falember. A futások így mehetnek ellenünk és mivel idén amúgy sem az erősségünk ezeknek a megállítása, szétfuthatnak minket.
Nem lesz egyszerű tehát ez a meccs, egy tisztes helytállásban bízhatunk, győzelmi esélyekről a tényeket ismerve nem nagyon beszélhetünk. Bízzunk abban, hogy egy nagy verést elkerülünk ország-világ szeme láttára, a meccs ugyanis főműsoridős.