Mennyit érhet egy Bears elleni vereség?

Az alapszakasz utolsó fordulójában a Chicago Bears ellen játszunk hazai pályán és bár számunkra nincs tétje a mérkőzésnek, de a végeredmény nagyban befolyásolhatja a jövő évi draftpozíciónkat.

Még az elején fontos megjegyezni, hogy a draftsorrend kialakításánál, amennyiben két csapat egyforma mérleggel rendelkezik, úgy az első kritérium a Strength of Schedule.

Az utolsó forduló előtt a 12. draftcetli birtokosai vagyunk (lenti kép), de hét olyan mérkőzést is játszanak a hétvégén, ami ezt a pozíciót befolyásolhatja. Az öt győzelemmel rendelkező Panthers csapatát nem előzhetjük meg, a legalább kilenc győzelemmel álló csapatok pedig nem előzhetnek meg minket, így a Raiders, Eagles, Chargers, Colts (Eagles), 49ers (Dolphins) ötöstre nem kell figyelünk. A Steelers nyolc győzelemmel áll, de mivel van egy döntetlenjük, így a Vasas is biztosan mögöttünk fog választani a drafton. Tehát van kilenc olyan csapat, melyek mérkőzései befolyásolhatják a jövő évi draftpozíciónkat.

Három csapat jelenleg 6-10-es mérleggel áll: Seahawks (Jets), Bears (Giants) és Football Team, három csapat – ahogy mi is – 7-9-el áll: Falcons, Broncos és Browns és ott van még a Dolphins (Eagles), Saints, Ravens 8-8-as mérleggel. De ez a kilenc csapat valójában csak nyolc.

Infó: Tény, hogy a Ravens 8-8-al áll és akár meg is előzhetne minket, de annyival nagyobb a SoS mérlegük (.531), mint a miénk (.513), hogy még egyforma mérleg esetén is nehéz elképzelni, hogy előttünk fognak drafolni, így a Steelers @ Ravens mérkőzéssel nem is foglalkoztunk.

A kilenc csapatból csupán háromnak van jobb SoS mérlege mint nekünk, így egyforma mérleg esetén a Broncos (0.478), a Dolphins (Eagles) (0.467) és a Falcons (0.461) előttünk fog draftolni. De meg kell jegyezzük, hogy az utolsó forduló még változtathat a sorsolási erősségen és mivel a Saints, Seahawks (Jets), Bears (Giants) trió SoS mérlege nagyon közel áll hozzánk, így akár elénk is kerülhetünk. Na de lássuk, hogy a mérkőzések kimenetelétől függően, hogy alakulhat a jövő évi draftpozíciónk.

Hét olyan mérkőzést rendeznek szombaton és vasárnap, melyek eredménye érdekel minket:

Szombat

22:30 Kansas City Chiefs @ Denver Broncos

Vasárnap

19:00 New Orleans Saints @ Atlanta Falcons
19:00 Cincinnati Bengals @ Cleveland Browns
19:00 New England Patriots @ Miami Dolphins
19:00 Chicago Bears @ Minnesota Vikings
19:00 Washington Football Team @ New York Giants
22:25 Seattle Seahawks @ Arizona Cardinals

Ennek a hét mérkőzésnek 128 különböző végkimenetele lehet.

Legjobb forgatókönyv(ek): 7. pick

A 128 lehetőségből csupán 4 olyan forgatókönyv van, ahol a lehető legjobb helyről draftolhatnánk, ez pedig a 7. hely lenne. Ez a 3.13% nem túl biztató, ráadásul amellett hogy ki kell kapjunk a Bearstől, szükségünk lenne a Seahawks (@ Cardinals), a Football Team (@ Giants), a Falcons (vs Saints) és a Broncos (vs Chiefs) győzelmére is. A Football Team és a Falcons győzelme simán lehetséges, de a Seahawks és a Broncos győzelmében nem igazán tudunk bízni.

Legrosszabb forgatókönyv(ek): 14. pick

Tizenhat olyan forgatókönyv van, ahol a lehető legrosszabb helyről draftolhatunk, ez pedig a 14. draftcetlit jelentené. Ahhoz hogy a jelenlegi 12. helyről két pozíciót is hátra csúszunk, mindenképpen meg kell verjük a Bears-t, de a Bengals (@ Browns) és a Patriots (@ Dolphins) győzelmére is “szükségünk” lenne. A másik négy mérkőzésen 8-8 forgatókönyvben nyerhet bármelyik fél, de ezek különböző kombinációja kell ahhoz, hogy megtörténjen a “tragédia”.

A legvalószínűbb forgatókönyv (Vegas szerint): 13. pick

Vegas szerint a mérkőzések favoritjai a következő csapatok: Vikings, Cardinals, Football Team, Saints, Chiefs, Browns, Patriots

Ha Vegasnak igaza lesz és minden favorit nyerni fog, akkor áprilisban a 13. helyről fogunk draftolni. Viszont ha az összes favorit nyerni tud, de mi kikapunk a Bearstől, akkor három pozíciót is javíthatunk és a 10. pick birtokosai lehetünk.

A legsűrűbb forgatókönyv(ek): 13. pick

  1. pick: 4 forgatókönyv (3.13%)
  2. pick: 16 forgatókönyv (12.50%)
  3. pick: 24 forgatókönyv (18.75%)
  4. pick: 16 forgatókönyv (12.50%)
  5. pick: 4 forgatókönyv (3.13%)
  6. pick: 16 forgatókönyv (12.50%)
  7. pick: 32 forgatókönyv (25.00%)
  8. pick: 16 forgatókönyv (12.50%)

A legtöbb forgatókönyv szerint a 13. pick lesz a miénk. Ehhez mindenképpen nyernünk kell a Bears ellen.

Na de mi a válasz a címben feltett kérdésre? Legjobb esetben 5 draft pozíció! Hiszen ha kikapunk a Bears-től, akkor a legjobb forgatókönyv szerint a 7. helyről draftolhatunk, de a legrosszabb forgatókönyv szerint is a 11. helyre ugrunk fel, mert ha az alapszakasz utolsó mérkőzését elveszítjük, akkor egyforma mérlegünk lenne Medvékkel, nekünk pedig kisebb a SoS mérlegünk. Ám amennyiben győztesen hagyjuk el a U.S. Bank Stadium gyepét, úgy a legjobb esetben is csak a 12. helyről választhatunk játékost a drafton, legrosszabb esetben pedig a – két pozíciót veszítve – a 14. draftpozíció lenne a miénk.

Legjobb/legrosszabb forgatókönyv(ek), amennyiben veszítünk a Bears ellen

Legjobb/legrosszabb forgatókönyv(ek), amennyiben nyerünk a Bears ellen

Hogy mennyit számít öt draftpozíció Spielmanéknek, azt nem tudjuk, de elég valószínű, hogy a top10-ből választva jobb játékost hozhatunk a csapathoz, mint a 12.-14. helyek egyikéről.

Íme mind a 128 lehetséges forgatókönyv:

SKOL!

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.