Eredetileg négy jelölt volt a kalapban, de egy visszamondás miatt már csak három finalista van, köztük egy nagyon megosztó személy.
Hamarosan az utolsó poszt is betöltésre kerül a Minnesota Vikings együttesénél, azaz akár már a héten pont kerülhet a vezetőedző kérdésére.
Eredetileg négy jelölt volt, akit a második körben meghallgattak volna, de a 49ers védő koordinátora, DeMeco Ryans lemondta a második interjú lehetőségét, mert inkább maradna a jelenlegi csapatánál és folytatná a munkát. Ezzel együtt a jövő évi edzőkeringőnél újfent potenciális vezetőedző jelölt lehet a kereső csapatok között (lesz megint jópár).
Így tehát maradt három nevünk, abból kettő egy csapaton belül, míg a harmadik az egyetemi bajnokságból jelölt.
Kezdjük azokkal, akik a Vikings hivatalos oldalán is meg van jelölve, akik már részt vettek első és már második körös interjún is.
A Los Angeles Rams támadókoordinátora Kevin O’Connell először január 21-én érkezett az első körös interjúra, de valamivel meggyőzőbb lehetett a többi jelöltnél, mert behívták a második körre is. Na persze az sem nyomhatott keveset a latba, hogy a Rams bejutott a két hét múlva rendezendő Super Bowl-ba. O’Connell 2020 januárjában érkezett a Rams-hez, ahol a támadások koordinálásáért fele és bár voltak érdekes meccsei a Rams-nek, összességében látszik a munkájának eredményessége, elvégre Super Bowl-t fognak játszani.
A másik jelölt szintén a california-i csapattól érkezne, de ő a védőkoordinátor Raheem Morris. Morris jó pár csapatot és posztot megjárt már az NFL-ben, nem mondhatjuk, hogy ne lenne tapasztalt. Idestova már 20 éve edzősködik. Edzőként (Tampa Bay, 2002) már nyert Super Bowl-t, most ezt megint megteheti, mert egy remek védelmet rakott össze, ami hatékony, mint a példa is mutatja.
Nem tudjuk, hogy mi lesz velük, de ha közülük lenne a csapat vezetőségének a választása az biztos, hogy nem történne meg a kinevezés a Super Bowl előtt, de nem azért, mert ha vesztenek akkor már nem is kellenének, csak hogy maximálisan a jelenlegi feladatukra tudjanak koncentrálni.
És itt a hibája ennek az egész edzőkeresgélős történetnek, hogy ilyenkor azok a csapatok, akik a váltás mellett döntöttek, ajánlatokkal és interjúkkal bombázzák a még versenyben lévő csapatok koordinátorait, akik emiatt lehet nem tudnak teljes koncentrációt mutatni a jelen feladatuk iránt. Ebben hibás a rendszer, változtatni kellene, hogy amíg egy csapat versenyben van, addig annak az edzői nem mehetnek interjúra. Persze ez az is eredményezné, hogy a végső győztes koordinátorai esetleg lemaradnának egy nagy lehetőségről, épp ezért kéne ezt az egész edzőkeresgélős folyamatot a Super Bowl után kezdeni, addig mindenki csak élvezze a meccseket. Persze nyilván minden csapat minél előbb el akarja kezdeni az építkezést a jövőre, de valahol meg kellene húzni a határt. Na mindegy is, nem hinném, hogy egyhamar bármi is megváltozik ezen a téren.
Nos akkor térjünk rá a harmadik jelöltünkre, akinek a neve bár ott forgott a köztudatban, komolyan senki nem foglalkozott vele. A Michigan Wolverines egyetemi csapat vezetőedzőjét Jim Harbaugh-t a Vikings megkörnyékezte, ráadásul nem is lacafacáznak, szerdán már személyes interjún találkoznak a felek.
Harbaugh nem ismeretlen senkinek, hiszen 4 évig a 49ers vezetőedzője volt. Bemutatni senkinek nem kell a most 58 éves vezetőedzőt, aki a Michigan csapatával az egyetemi bajnokságban az elmúlt 7 évben bár mindig pozitív mérleggel zárta a szezont és összesen 6 BOWL meccsen szerepeltek (ebből csak egyet tudtak megnyerni), valahogy nem érte el azt a sikert, amire mindenki vágyott Michigan-ben, mégpedig a Nemzeti Bajnoki címet. Ehhez a legutóbbi szezonban voltak a legközelebb, mindössze egy lépésre, de a későbbi bajnok Georgia Bulldogs ellen nagyon alulmaradtak.
Nem feltétlenül kedveli őt mindenki, mert például öreg. Na itt nem a korával, hanem az esetleges felfogásával vitatkoznak, mert őt is régi motorosként jellemzik, ami Mike Zimmer után sokak szerint nem hozna nagy változást és forradalmi megújulást a csapatnál.
Mindenesetre jelentések szerint ha a Vikings felkínálja a vezetőedzői posztot Harbaugh-nak, akkor ő azt el fogja fogadni. Erre minimum holnapig várni kell, majd meglátjuk, de izgatottan várjuk a legújabb fejleményeket.