Random Vikings #17 – John CARLSON

Jöjjön most egy olyan játékos, akitől sokan többet vártak, de voltak akik megkérdőjelezték az idehozatalát, mondván nem olyan nagy szám.

A támadóoldalt próbáltuk megerősíteni 2012-ben amennyire csak lehetett, épp ezért született a döntés, hogy még hozunk egy stabil TE-t, aki a csapat segítségére lesz, ekkor érkezett John Carlson.

A most is még csak 37 éves John Calrson 2008-ban került a profik közé, amikor a Seattle Seahawks a második körben kiválasztotta őt. Nem csoda ez az előkelő hely a Draft-on, már csak azért sem ha megnézzük honnan érkezett.

Carlson a Notre Dame-re járt egyetemre, ami bőven kinevelt már az NFL-ben is kimagasló TE-t. Többek között Kyle Rudolph is innen került hozzánk, de például a most nálunk játszó Irv Smith Jr apja is a Fighting Irish tagja volt, de ott van még a kétszeres Super Bowl győztes Mark Bavaro, vagy a most a ligában játszó Tyler Eifert vagy éppen Cole Kmety (haha).

Na de visszatérve Carlson-ra, aki a nyugati-parton kezdte meg profi pályafutását egész szép újonc idényt mondhatott magáénak. Kilenc meccsen máris kezdőként számoltak vele majdnem 630 yardot és 5 TD-t ért el az első idényében.

Mindezt megfejelve egy évvel később, már teljes jogú alapember lett, minden meccsen kezdő volt és 7 TD elkapással segítette a Seahawks-ot.

A 2010-es alapszakasz nem sikerült valami fényesre neki, de a rájátszás eleje már annál inkább, két TD-t is szerzett a Saints elleni Wild Card meccsen, de az utána következő meccs az nem az ő meccse volt. A Bears elleni főcsoport elődöntőn egy elkapás után olyan szerencsétlenül ért földet, hogy súlyos sérülést szenvedett, hogy sokáig ápolták a földön, majd kocsira tették és úgy vitték le a pályáról.

Ennek köszönhetően is a teljes 2011-es idényt kihagyta, majd elhagyta a Seattle csapatát.

2012-ben 5 évre szóló, 25 millió dolláros szerződést kötöttünk a hazatérő játékossal. Hazatérő, ugyanis Carlson Minnesota államban St. Cloud-ban született.

Sokat vártak a játékostól, sőt Kyle Rudolph-al párban sokan jobb TE duónak látták, mint az akkori csúcsot jelentő Gronkowski-Hernandez párost.

Maradandót nem tudott alkotni, mindössze 8 elkapás jutott neki az első évében, ráadásul 2013 úgy indult, hogy alaposan leredukálták a szerződését.

A második Vikings-os évében már jobb volt, több labdát kapott el és bár nem sok, de egy TD-t is szerzett. Maradása nem volt, 2014-ben új csapatot keresett magának, ezt a Cardinals személyében találta meg, ahol két éves szerződést kötött, ám itt sem töltötte ki a szerződését teljesen, 2015 májusában bejelentette, hogy visszavonul a profi football-tól.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.