Random Vikings #22 – T.J. CLEMMINGS

Támadó oldalon folytatjuk, méghozzá egy olyan emberrel, aki többre volt hivatott mégis alig 5 évet töltött a ligában.

A támadófal nálunk örökös téma ezt próbálták 2015-ben kicsit megerősíteni a vezetők és ezért esett a választásuk T.J. CLEMMINGS-re.

A még mindig csak 30 éves ex-játékos nagyon hamar kikopott a ligából, mindössze 5 évet töltött a profik között, annak ellenére, hogy többet vártak volna tőle.

A Pittsburgh egyetemre járt, ahol eleinte a védelemben kapott szerepet, három idényen keresztül is defensive end poszton szerepelt. 2012-ben a Bowl meccsen lett először támadó falember, majd 2013-ban már az egész szezont ezen a poszton játszotta, minden meccsen kezdőként lépett pályára.

A Draft nem alakult neki túl jól, mert csak a 4. körben kelt el annak ellenére, hogy sokan top prospectként az első körbe várták a kiválasztását, ehhez képest nagyon sokat csúszott, igaz ehhez egy kisebb sérülés is hozzájárult.

Ennek ellenére a Vikings a 4. körben mellette tette le a voksát, ezzel szerezve egy jó játékost.

Azt nem lehet mondani, hogy a lehetőséget nem kapta meg, hiszen újonc évében a negyedik körig való csúszás ellenére minden meccsen kezdőként kapott szerepet a jobb oldali tackle poszton. Igaz, ehhez Loadholt kiesése is kellett. Clemmings ezzel franchise rekordot állított fel, ugyanis újonc létére kezdőként szerepelt az összes alapszakasz meccsen.

Egy évvel később ismét a kezdőben találta magát, de már a center másik oldalán, a szintén sérülés miatt kidőlő Matt Kalil helyett kellett beugrania.

Azt nem feltétlen lehet mondani, hogy annyira rossz volt, hiszen 2015-ben ő is tagja volt annak a falnak, ami Peterson-t hozzásegítette több, mint 1800 futott yard megszerzéséhez.

A sok kezdőként kapott lehetőség ellenére 2017 szeptemberében, még az új idény előtt lemondtunk róla.

A Redskins kapva kapott az alkalom és szerződtette őt. Itt összesen csak 6 meccset játszott és ebből csak kettőt kezdőként, mert megsérült és ’17 novemberében sérültlistára került.

Innentől kezdve megindult a lejtőn és három év alatt három együttesnél is megfordult, de mindenhol olyan sérüléseket szerzett még az edzőtáborokban és az előszezonban, ami miatt folyton sérültlistára kellett tenni, így a Redskins, a Raiders és a Bears csapatától is ugyanúgy távozott.

Pályára utoljára 2018-ban az Oakland Raiders színeiben lépett, után már nem tudott odaférni a pálya közelébe.

Rövid karrier volt, ami ígéretesen indult, de sajnos nagyon rövid időt élt meg.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.