Megmaradt a következetesség, a Denver Broncos elleni előszezon meccsünket is elvesztettük

Ha csak az előszezon mérkőzéseket vesszük számításba, sorozatban ez volt a hetedik veresége a csapatnak, ami nem túl jó mutató, de ahogy az vezetőedző is fogalmazott, az első éles teszt majd szeptember 11-én lesz.

Ezt az előszezonos bohóckodást sosem szabad alapul venni semmilyen téren, tegnap is például 33 játékosunk köztük 22 kezdő nem lépett pályára, így az eredmény igazán másodlagos.

Így van ezzel Kevin O’Connell is, aki a vereségek ellenére lát pozitívumokat egyes játékosoknál.

A meccsről sok jót nem lehet elmondani. A védelmünk az első drive-ban majd fél negyeden keresztül kellett, hogy védekezzen és már a gólvonalon kellett megállítaniuk a hazaiakt, Vilain labdaszerzésével ez sikerült is.

A legeseménydúsabb negyed az a második volt, ahol a két csapat összesen 27 pontot termelt. A hazaiak egy mezőnygóllal nyitottak, de az első TD-t mi értük el a pályán. Az egész drive-ban Ty Chandler volt a futónk és nagyon jól hozta a yardokat. Ennek ellenére nem ő, hanem Bryan Koback szerezte meg az első pontjainkat.

Ezután mintha bealudtunk volna, mert Rypien-Williams összjátékból 45 yardot hordtak egy play alatt védelmünk valahol még a partvonal mellett állt fejben. Innen már nem volt nehéz dolguk, két perc alatt fordítottak a meccs állásán és már nem is engedték ki a kezük közül.

A meccsen a mi oldalunkon Mannion volt a kezdő irányító, mondjuk úgy hogy átlagos számokat hozott, de a második félidőben beálló Mond sem tudott különösen villantani.

A héten szerződtetett Mullens (valamiért ragaszkodunk hozzá, hogy “M” betűvel kezdődjön a csereirányítónk neve) nem játszott a találkozón.

Hála a támadófalunk hathatós közreműködésének és a magabiztosságban hiányt szenvedő irányítóinknak, 5 alkalommal kerültek a földre. Két alkalommal a labdát is elvesztettük, ráadásul még az első félidőben ebből TD-t is kaptunk.

A második félidőben igazából csak 3 mezőnygól született, ami ugyan számokban igen, de kimenetelben nem befolyásolta a végeredményt.

Fontosabb annál, hogy sajnos Bisi Johnson a harmadik negyed elején térdsérülést szenvedett, ami miatt kiállni kényszerült. Már már túl van az MRI vizsgálaton is, mai megállapította, hogy térdszalag szakadása van, ami miatt ki kell hagynia a szezont. Nincs szerencséje, ugyanis tavaly is pontosan ugyanilyen sérülése volt, ami miatt csak idén a felkészülési időszak elején tudott visszatérni.

A találkozón jól szereplő Vikings játékost ki tudunk emelni párat. Ty Chandler 5 alkalommal futhatott és 44 yardot pakolt össze, valamint volt egy elkapása is. Szerintem be fog kerülni a végső keretbe.

Ihmir Smith-Marsette 3 alkalommal volt célpont és mindhárom labdát behúzta, ezzel 63 yarddal segítette az előrehaladásunk. Szerintem ő is bekerül a keretbe, de punt visszahordóként más után kell néznünk, bár most nem is volt olyan rossz ezen a poszton, igaz csak egy visszahordása volt.

Ott van még az újonc punter, Ryan Wright is, aki mondjuk ki, rendesen bele tud rúgni a labdába. 4 alkalommal kellett a pályára mennie és majdnem 60 yardot átlagolt. Ez például többek között a 71 yardos puntjának is köszönhető.

Szóval körülbelül ennyit a meccsről, amivel végére értünk az előszezonnak, most már csak két hét és itt az első komoly megmérettetés, rögtön a Green Bay Packers együttesével csapunk össze.

És bár most sokan szomorúak, hogy mindegyik előszezon meccsünket elveszettük, de ne felejtsük el, hogy tavaly a Rams is így volt és ha megnézzük nem is futottak olyan rossz idényt. Persze, ha ez lenne a titok, mindenki zakóra játszana.

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.