Gyászol egy nemzet, gyászol tán az egész világ, II. Erzsébet brit királynő a héten, 96 éves korában elhunyt.
Hosszú, teljes élete során megannyi eseményt élt meg, megannyi emberrel találkozott. És bizony még a múlt században volt egy nap, egy este, amikor egy jövőbeli Vikings vezetőedzővel találkozott
Bud Grant szombaton kapott megkeresést vagy egy tucat barátjától, hogy tényleg igaz-e az a fotó, ami az interneten kering. Bud elmondta, hogy igaz, ő valóban találkozott II. Erzsébettel.
1959-et írunk az angol királynő éppen kanadai körúton vett részt. Manitoba államban, Winnipeg városában járunk, abban a városban, melyben akkoriban Bud Grant a Winnipeg Blue Bombers csapatának a vezetőedzője volt. Meghívást kapott arra a vacsorára, amit a királynő tiszteletére tartottak. Elmondása szerint az eseményen nagyon közel ült az uralkodóhoz és volt alkalom, mikor személyesen is találkoztak és kezet fogtak. Bud elmondta, hogy nem volt szó nagy beszélgetésről, csupán csak köszöntötték egymást.
A Winnipeg Free Press örökítette meg a pillanatot, mikor Grant és Erzsébet kezet fogtak. A Vikings volt edzője elmondta, hogy ez Kanadában hatalmas eseménynek számított, hiszen az ország a Nemzetközösség tagja, ugyanis egykoron a Brit Birodalom része volt.
„Nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy találkozhattam vele. Nem akarom lekicsinyelni a találkozást, de a kanadaiaknak többet jelentett, mint nekem. Nekik ő a királynőjük, fogadást, vacsorát tartottak a tiszteletére. Nyugodtan mondhatom, hogy az volt ott az évszázad társadalmi eseménye. A nők hónapokig beszéltek arról, mit fognak viselni.” – mondta el Bud Grant.
A volt vezetőedző 1957 és 1966 között volt a CFL-ben szereplő Winnipeg Blue Bombers csapatának vezetőedzője, akikkel négy Grey Cup-ot nyert. A Hall of Fame tag edző sok Egyesült Államokbeli elnökkel is találkozott, úgy mint például Eisenhower, Nixon, Reagan, és a két Bush-al is.
Zárásként Bud elmondta még, hogy Kanadában a királynő nagyobb embernek tartják, mint itt az USA-ban az elnököt.