Beharangozó 1. hét: PACKERS – VIKINGS

Elérkezett a várva várt nap, végre megint tétmérkőzésen láthatjuk kedvenceinket, ráadásul rögtön egy csoportrangadóval indítunk, mai ellenfelünk az ősi rivális Green Bay Packers.

Nem számíthatunk könnyű idényre most sem, persze mikor melyik csapat mondhatja el magáról ezt. Új vezetés, új játékosok és új felfogás. Ez most a Minnesota Vikings, akik az előszezon meccsek kivételével eredményes felkészülésen vannak túl. Sok kérdőjellel futottunk neki az idénynek, de mára mindenre választ kaphattunk.

Áttekintés

Csapatunk sok remek játékossal bővült és szerencsére fontos játékost nem vesztettünk el a a tavalyi szezonhoz képest. Talán Anthony Barr az, aki a védelemből hiányozhat, de a helyére pont a Packers-től érkező Za’Darius Smith jó helyettes lesz, ha egészséges marad. Smith-el kapcsolatban a sérülékenység lehet kicsit aggasztó, de reméljük idén és persze a jövőben is elkerüli őt.

A kezdő csapat összetétele a labda mindkét oldalán változott. Sérüléséből visszatért a TE poszton játszó Irv Smith Jr., aki bár az előszezon elején megsérült, mára 100%-os és ott lesz a Packers ellen.

Változás van a támadófalban is, méghozzá a jobb oldali Guard poszton. Ide még a holtidényben szerződtettük Jesse Davis-t, de az előszezonban az idén draftolt Ed Ingram akkorát ment, hogy végül őt nevezték meg a kezdőnek, Davis pedig azóta már Pittsburgh-ben játszik.

Ed Ingram szerződéskötése nem alakult zökkenőmentesen, de az edzőtábor kezdetére ő is megegyezett a vezetéssel. A felkészülés során és az előszezon meccseken is akkorát tudott villantani, hogy egyedüli újoncként bekerült a kezdők közé. Fiatal, ambíciózus játékos, reméljük sokáig meg lesz oldva a fal jobb oldalának megerősítése.

Ezzel tehát eldőlt, hogy a Darrisaw – Cleveland – Bradbury – Ingram – O’Neill ötössel indítjuk meg az idényt a támadófal terén, szerintem nem rossz. Ha esetleg mégis kérdéses pontot kellene itt keresni, akkor az a center Bradbury, akivel kapcsolatban kijött, hogy nem kapja meg az újonc szerződésének ötödik, opciós évét és eléggé kifele áll a szekere a csapattól. Ott van mögötte a friss szerzemény Schlottmann, aki az előszezonban jót ment és szóbeszéd is volt, hogy ő lesz a kezdő center a Packers ellen.

A védelmünk viszont alaposan kicserélődött, már ami a kezdőt illeti, hiszen öt olyan játékos is elsőbbséget élvez, aki tavaly nem nálunk játszott vagy sérülés miatt nem játszhatott. Mivel idén már 3-4-es védelmi felállással játszunk Danielle Hunter lett a párja Za’Darius Smith-nek szélső LB poszton, így ketten vadászhatnak majd az irányítóra. Ezt a tényt nem is rejtették véka alá, mindketten elmondták, hogy céljuk az ellenfél irányítójának elrettentése.

A védő fal két új tagot köszönthet. Jonathan Bullard szélen és Harrison Phillips középen fogja fogni az ellent.

A védelem többi része jól ismert nevekből fog állni, CB poszton a Patrick Peterson, Cameron Dantzler párossal indítunk, míg a védelem mélyén a Smith, Bynum kettőssel vágunk neki az idénynek.

A meccsről

Erről a párharcról sosem egyszerű beszélni, hiszen sosincs akkor különbség a két csapat között, hogy előre megmondjuk ma biztosan ők nyernek. A Packers-nél gyengülés volt a támadósorban Adams elszerződése miatt, ráadásul az új elsőszámú célpont is sérüléssel bajlódik. Nálunk ilyen téren nincs félnivaló, sőt talán túltengés is van a jó elkapók terén. Na persze ez sosem baj, mert így lehet rotálni és alkalmazkodni a játék alakulásához. Talán ez az ami az elmúlt években már hiányzott, hogy a meccs közben változatunk a taktikán. Új vezetőnk van aki eltökélt és új felfogással megy neki az új kalandnak. Kevin O’Connell elmondta, hogy ez nem csak egy meccs lesz a többi közül, hiszen neki ez lesz az első meccse profi vezetőedzői pályafutása során. 

A másik oldalon vezetőedzői részről LaFleur nagyon bekezdett, hiszen ő lett az első edző az NFL történetében, aki az első három idényében is legalább 13 győzelmet összehozott a csapatával. Most azon leszünk, hogy kicsit letörjük a lelkesedésüket és már a szezon elején eléjük kerüljünk.

Fontos párharc lesz és talán itt fog majd igazán eldőlni a meccs alakulása, de legalábbis nagyban befolyásolja majd az alakulást, hogy a Hunter – Za’Darius páros mennyire tudja majd megszorongatni a vendégek támadófalának széleit és ezzel Aaron Rodgers-t. A Packers-nél Bakhtiari és Jenkins lesznek megbízva, hogy az előbb említett két játékost minél tovább távol tartsák az irányítójuktól, amennyiben vállalják a játékot, ugyanis a meccsre kérdéses a pályára lépésük besorolást kaptak.

A mérkőzés magyar idő szerint 2022.09.11-én 22:25-kor kezdődik.

Múltidézés

Ez a párharc nagyon hosszú időre tekint vissza a múltba. Ez a mai lesz a 124. összecsapás a két csapat között, a mérleg egyelőre még a Packers felé billen, hiszen az eddigi meccsekből 64-et sikerült megnyerniük, míg mi csak 56 alkalommal tudtunk győzedelmeskedni. 

A legutóbbi találkozó számunkra nagyon csúfos vereséggel végződött, nem is kell még tavalyra sem visszamenni érte, hiszen idén januárban került sor arra a meccsre, ahol 37-10 arányban maradtunk alul.

Sérülésjelentés

Hazai oldalon igazából csak két játékos az aki a héten a sérültlistán volt. Jonathan Bullard és Lewis Cine köüzködik isebb sérüléssel, mindketten kérdéses a játéka besorolást kaptak. Cine valószínű kimarad ma a meccsből, mert Myles Dorn fel lett hozva az aktív keretbe, ebből már erre lehet következtetni.

A héten két napon hiányzott az edzésről Alexander Mattison, de ő személyes okok miatt volt távol, sérülése nincs.

A Packers részéről David Bakhtiari és Elgton Jenkins, aki jelentős hiányzó lehet ma, mindketten térdsérüléssel bajlódnak, csak korlátozottan edzettek a héten. Kérdéses a mai játékuk. Rajtuk kívül még Allen Lazard elkapó volt a listán a hétvégére, de ő szinte biztos nem lép ma pályára bokasérülése miatt.

Tipp a meccsre

Szinte kivétel nélkül mindenki vendég sikerre tippel, de én azt mondom, hogy most meg tudjuk mutatni, hogy igenis képesek vagyunk mindjárt az elején meglepetést okozni és egyből magunkhoz ragadni a lehetőséget. Tippem szerint szoros lessz a meccs:

PACKERS 21, VIKINGS 24

Tippelőink között megoszlanak a vélemények a végkimenetelt illetően, mindkét csapatra egységesen 11-en tippeltek.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.