Egy hete megkezdődött a 2022-es NFL alapszakasza, ahol az NFC NORTH csapatok közül kettő győzelemmel nyitott, egy majdnem fordítani tudott és volt még a Packers.
A Chicago Bears győzelemmel indította meg a szezont. Az esőáztatta Soldier Field-en a 49ers csapatát tudták legyőzni, szinte mindenféle nagyobb ellenállás nélkül, azért előzetesen nem erre számítottunk, de talán még maga a Bears sem. Oké ez talán kicsit túlzás, de kilenc pontos előnnyel fejezték be a meccset. A második félidőben jött meg igazán a hazaiak kedve a játékhoz, az összes pontot ekkor szerezték, míg a vendégek pont hogy a második a félidőben engedtek ki.
Az látszott, hogy Fields-nek most vagy nem engedik, hogy sokat passzoljon vagy nem is nagyon akart. Mindössze 17 alkalommal kísérlet meg átadást és ennek még a fele sem, mindössze 8 passz volt sikeres. Ennyire nincs elkapó a csapatban vagy mind inkább taszítja, mint vonzza a labdát?
A futást már annál jobban erőltették, összesen 37 alkalommal indultak meg a földön a játékszerrel, de az előrejutás az borzasztó arányban sikerült csak. Ebből a 37 kísérletből, csak 99 yardot hoztak össze, ami nagyon gyenge.
Nem tudni, hogy ez mire lesz elég a jövőben, de most elég volt. Nem lesz egyszerű dolguk, hiszen a Green Bay Packers csapatához látogatnak, akik szörnyű idénynyitón vannak túl a Vikings ellen.
Vereséggel nyitott, de pontszámilag tisztesen helytállt a Detroit Lions, aki végül 38-35 arányban maradt alul a Philadelphia Eagles csapatával szemben.
A meccset végig az Eagles irányította, azonban így is majdnem ráfáztak a végén. A vezetést és az első negyedet a Lions vitte, de utána beindultak a vendégek és nagyon elléptek a házigazdától. A negyedik negyed kezdetére már 17 pont is volt a Phily előnye, de a végén majdnem megégették magukat.
Swift jól futott a Lionsnál, 15 kísérletből 144 yardot és 1 TD-t hozott össze, St. Brown 64 elkapott yarddal és 1 TD-vel volt csapatának legjobbja.
Azt már láthatjuk, hogy a Detroit tud pontot szerezni, igaz ehhez talán kellett az is, hogy az Eagles a nagy vezetés tudatában kiengedjen.
Következő meccsük a Commander ellen lesz, akik ellen ha hiszitek, ha nem esélyesebbek. Ez 2020 novembere óta először fordul elő.
A Green Bay Packers tavalyhoz hasonlóan idén is nagy vereséggel kezdte meg a szezont. A Vikings könnyed játékkal, nyugodta mondhatjuk, hogy már a félidőre eldöntötte a meccset. Persze voltak a Packers-nek helyzetei, ott volt rögtön mindjárt az első play, de sem az, sem pedig később a gólvonalas szituációt nem tudták megugrani.
A második félidőben végül összehoztak egy TD-t csak, hogy ne legyenek pont nélkül, de Rodgers és bandája most nem tudott mit tenni a Minnesota-val. A második fordulóban javíthatnak, ellenfelük a Chicago Bears lesz, akik a 49ers ellen győzelemmel kezdtek.
Csodálatosan kezdte meg a szezont az új vezetőedző irányításával a Minnesota Vikings együttese. 23-7 arányban legyőzte az ősi rivális Green Bay-t, ráadásul végig dominált a meccsen. Persze itt sem volt minden tökéletes, mert a második félidőben csak két mezőnygólra futotta. De semmi gond, lehet tovább fejlődni és erősödni, a második körben tökéletes ellenfél lesz erre a Philadelphia Eagles, akik a Lions-al játszottak egy 73 pontot hozó meccset. És ahol egy Goff vezette csapat majdnem nyerni tud, ráadásul 35 pontot szerez, ott talán nekünk is lehet keresnivalónk.
NFC NORTH csapatok eredményei az 1. héten:
SAN FRANCISCO 49ERS 10, CHICAGO BEARS 19
PHILADELPHIA EAGLES 38, DETROIT LIONS 35
GREEN BAY PACKERS 7, MINNESOTA VIKINGS 23
NFC NORTH | CSAPAT | GYŐZELEM | VERESÉG | DÖNTETLEN | PCT | +/- | POWER RANKINGS |
1 | Minnesota Vikings | 1 | 0 | 0 | 1.000 | 16 | 7 (+13) |
2 | Chicago Bears | 1 | 0 | 0 | 1.000 | 9 | 26 (-1) |
3 | Detroit Lions | 0 | 1 | 0 | .000 | -3 | 25 (+7) |
4 | Green Bay Packers | 0 | 1 | 0 | .000 | -16 | 8 (-2) |