A szokásosnál is idegőrlőbb meccsen nyert a Vikings, most már végre komolyan vesznek?

Hihetetlen meccsen vagyunk túl, ami nagyon sok izgalmat és megannyi idegeskedést hozott, de a végén a jobban küzdő csapat nyert, ilyen volt a Vikings-Bills az NFL 10. játékhetén.

Egész héten azzal volt elfoglalva a sajtó, hogy vajon játszik-e Josh Allen, amire még a meccs napján sem kapott a nagyérdemű egyértelmű választ, ugyanis még a meccs előtt bemelegítésen sem jelent meg a Bills kezdőirányítója.

Ám mikor feljött a pályára az leső drive-ban, minden kétség szertefoszlott, Allen kezd, a Vikings nehéz meccs elé néz. Na persze már maga az ellenfél sem volt könnyű, így utólag visszanézve, pedig ezt láthattuk.

Az első Bills drive nem hozott pontot, viszonylag hamar leparancsoltuk őket. Majd jött a szokásos tökéletes első Vikings drive. Nagyszerűen megkomponált játékok, a végén Justin Jefferson TD-vel, ami számára már a negyedik volt idén. Ez volt sorozatban a harmadik olyan meccs, melyen a Vikings az első támadássorozatából TD-t tudott elérni.

Majd valahogy minden olyan lett, mint az eddigi meccseken. A támadásaink elmaradoztak, a védelmünk pedig nem tudott hatékony lenni a hazaiak támadósora ellen, így viszonylag hamar egyenlített, majd át is vette a vezetést a Bills két Singletary futott TD-vel. Bár Allen kezdett, de az elején nem erőltették a passzokat a sérült könyöke miatt.

Nem elég a hamar hátrányba kerülés, Cousins labdaeladásával a Bills számára újabb esélyt hagytunk az előny növelésére.

A félidőre már 14 pontra növelte előnyét a hazai gárda, miután Davis kapta el Allen passzát az endzone-ban.

Eddig úgy tűnt, hogy sima vereség lesz a vége, mert nem igazán tudtunk az első drive-on kívül felmutatni semmi értelmeset.

A félidő után mi támadtunk először, de Cousins másodjára is inkább a Bills játékosnak passzolt, másodjára is eladva a játékszert. Érdekesség azonban, hogy a két labdaszerzésből csak 3 pontot tudott kihozni a Bills offense.

Ennek a negyednek a krónikájához hozzátartozik, hogy sajnos agyrázkódást szenvedett a Vikings CB-je, Akayleb Evans, aki már eleve csere volt Danztler kiesése miatt, így a sorban a harmadik, a szintén újonc Andrew Booth Jr. Lépett pályára, először karrierje során.

A harmadik negyed vége előtt alig két perccel már három labdabirtoklásnyi a Buffalo előny, kezdtünk lemondani a győzelem vagy a tisztes helytállás lehetőségéről. Ám ekkor jött Dalvin Cook.

Az egész addigi meccsen 6 futási kísérletből 13 yardot szedett össze a Vikings kiváló futója, így ami most következett, arra szerintem senki nem számított. A Bills kickoff után a saját 19 yardosunkról kezdhettünk. Egy futással indítottunk és végül is zártuk a támadást, mert Dalvin Cook 81 yardon keresztül, megállíthatatlanul robogott az endzone felé és végül szerzett TD-t, visszahozva a Vikings reményeit.

Itt azért ismét kezdtünk bizakodni, mert amit eddig műveltünk az kritikán aluli volt. Kezdem azt hinni, hogy ez a taktikánk, hogy bealtatjuk az ellenfelet, a végén meg lerohanjuk. Sorozatban hetedik alkalommal jön be, szóval valami csak lehet.

A 17 másodperces Vikings drive után valamivel hosszabb Bills támadás következett, de a lehető legrosszabbul alakult nekik, mi viszont örülhettünk, mert Patrick Peterson labdalehúzásával volt esély a további szépítésre.

Ezt egy nagyon jól kivitelezett drive során össze is jött. Kétszer mentünk rá a negyedik kísérletnek és minden jött, mintha csak odafent is azt akarták volna, hogy itt Vikings siker szülessen.

CJ Ham lépett elő a gólvonalnál és felhozott minket 4 pont távolságra. Azért csak négyre, mert sajnos Joseph kihagyta az extra pontot, gondolta így izgalmasabb lehet a végén. És milyen igaza volt.

Nagyon közeledet a meccs vége és még mindig Vikings hátrány, ráadásul a Bills-nél al abda. Szerencsére 1 perc alatt letakarítottuk őket. Majd jött egy olyan három és fél perc, amit alatt mindkét csapat volt megjárta a mennyet és a poklot is.

Mi támadhattunk és viszonylag gyorsan haladtunk előre, mindössze két perc alatt már a gólvonalnál találtuk magunkat.

Ehhez persze kellett a már most minden idők legnagyobb elkapásának titulált (persze van még aki hezitál ezt kijelenteni) Jefferson megmozdulás, aki a Bills védőjét, Lewis-t felhasználva.

Szóval ott jártunk centiméterekre a gólvonaltól és attól, hogy átvegyük a vezetést, de a Cousins – Jefferson 6 yardos összjátékkal, amivel azt hittük, hogy megvan a TD csak milliméterekre jutottunk a pontszerzéstől. Cousins végül megpróbált beugrani negyedik kísérletre, de sajnos előbb leért a válla, mint ahogyan a labda elérte volna a gólvonalat. Bár a Bills kivédekezte a Vikings nagy lehetőségét nagyon nem volt könnyű helyzetben, mert erről a helyről kellett volna kihoznia a játékszert. Ezt persze, ahogy az akár várható is volt nem sikerült és a snap után a labda szabaddá vált, a szemfüles Eric Kendricks pedig lecsapott rá és megszerezte. Ez már csak azért is jó volt, hiszen ezzel a Vikings védelme TD-t szerzett. Szürreális volt az egész. Már már az összes hajunk kitéptük, a Bills-nek még volt lehetősége visszatámadni. Ezt meg is tette és szépen jött is előre, Léván a Vikings mélyen védekezett minimálisra csökkentve a lehetőséget egy esetleges Bills TD szerzésnek. Végül csak a mezőnygól maradt, így ezen a rendkívül izgalmas meccsen jöhetett a hosszabbítást.

Megnyertük a pénzfeldobást és értelemszerűen a támadás lehetőségével éltünk.

Pörgettük az órát, miközben szépen haladtunk előre, de a gólvonalnál megint megakadtunk.

A meccsen visszatérő elem volt a bírói tévedés. És ez most nem a szokásos bírózás, amit a vereség miatt siránkozók szoktak csinálni – pláne úgy, hogy mi ennek ellenére nyertünk – de nagyon látványos tévedésekkel volt megtűzdelve a meccs. Folyamatos elmaradt zászlók mezrángatások miatt, kétszer az endzone-ban akadályozták a Vikings elkapóját ezzel a módszerrel, de például itt a hosszabbításban Dalcin Cook gólvonalas futási kísérleténél is 12 védő volt fent a pályán, nyugodtan megnézhető a fújás ismét elmaradt. Sőt továbbmenve az értékesített mezőnygól után, amivel a hosszabbításban is megvolt a Vikings vezetés, a Bills visszatámadásánál olyan elkapást is megadtak a játékvezetők, ami egyértelműen nem volt érvényes, hiszen a játékos nem birtokolta a labdát. Szóval ez most nem alaptalan, hanem tényleg megnézhető, hogy egész meccsen a hazai oldalra lejtett a pálya a játékvezetés terén.

De ez sem volt akadály, hiszen Allen utolsó passzát amit elengedett a meccsen az ismét szárnyaló védő, Patrick Peterson húzta le lezárva a meccset. Hazafelé jogosan ő viselhette a többiek nyakláncát, ami már-már Vikings védjegy lesz.

Az év meccsét láthattuk? Egyértelműen. Az NFL történelem legnagyobb elkapását mutatta be Jefferson? Naná.

Na és nem mellesleg Jefferson 10 elkapásból majd 200 yardot pakolt fel, így már most elérte az 1000 yardos határt a szezonban, a Miami elkapója Hill után. Valamint mostantól JJ tartja a liga rekordját azzal, hogy az első három évében már a 20. meccsét hozta le legalább 100+ elkapott yarddal. És még hátra van nyolc meccs.

Sokáig fogjuk emlegetni ezt a meccset, nem is alaptalanul. 

A Vikings csapatát eddig leszólták, hogy nem is érdemli meg a 7-1-es mérleget és nincs keresni valónk az élmezőnyben. Most, hogy teljesen megérdemelten legyőztük a liga legerősebb csapatának tartott csapatát, kijárna némi tisztelet.

végeredmény:
MINNESOTA VIKINGS 33, BUFFALO BILLS 30

következő mérkőzés:
DALLAS COWBOYS – MINNESOTA VIKINGS, 2022.11.20 22:25

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.