A jubileumi 1000. meccsen történelmi fordítás, a Vikings kiharcolta a rájátszásban való részvételt

A meccsen egy győzelem esetén a többi találkozót függetlenül bebiztosíthattuk a csoportgyőzelmet és az ezzel járó rájátszást.

Ennek szellemében kellett volna kimennünk a pályára a Colts ellen, de mintha a tenni akarás az az öltözőben maradt volna.

A  vendég csapat számára minden összejött, na de persze nem azért vagy nem feltétlenül azért mert annyira jók lettek volna, hanem mert mi a létező összes hibát elkövettük, amit csak lehet. Minden, de tényleg minden csapategységünk kritikán alul teljesített az ellenfél sorra szerezte a pontokat. Blokkolt punt utáni visszahordott TD, Cousins eladott labdája után visszahordott TD, futott és elkapott pontszerzés. Még az első negyeden sem voltunk túl a közönség már felháborodottan fújolt. És miért ne tehette volna, mikor azt látták, hogy szeretett csapatuk, mint a levágott fejű kakas, csak szaladgál össze-vissza a pályán.

A félidőre 33-0 volt a Colts javára és 99,6% az esélye, hogy ezt a találkozót megnyerik. Azért nem 100%, mert ugye még fél óra hátra volt, így kaptunk 0,4% esélyt, hogy mégis hozzuk a találkozót.

Az öltözőben a félidőben egyébként senki nem pánikolt, senki nem azzal volt elfoglalva, hogy hogy húzza ki magát ez alól, hanem a megoldáson töprengtek. Patrick Peterson meg is mondta a helyes utat, elég ha szerzünk 5 TD-t és megvan a meccs.

Miután ezzel egyetértettek önbizalommal teli kimentek a pályára és jöhetett a második félidő.

Az NFL történetének legnagyobb bravúrját, legnagyobb fordítását kellett végrehajtanunk ahhoz, hogy meglegyen ez a meccs. 

És bár a harmadik negyedben sem úgy indultunk neki, hogy itt valami lesz, azért csak lett. KJ Osborn lépett elő, aki lehúzott pár Cousins passzt, máris ott voltunk a táblán, remek legalább nullára nem kapunk ki.

Majd jött Ham és 22 pontra csökkentettük a hátrányunkat a harmadik negyed végére.

Itt valami talán megmozdult a közönségben is, akik annak ellenére nem kezdtek el hazaindulni, hogy a félidőben úgy néztünk ki ahogy.

Jött az utolsó negyed, ahol nagyon odatettük magunkat. Gyorsan átmasíroztunk a pályán és Jefferson révén újabb TD-t szereztünk.

A védelem eközben összeszedte magát és a Colts-ot teljes kontroll alatt tartotta, nem hagyott nekik teret, mintha egy másik csapatot látnánk. Összesen 97 yardot engedett csak a Colts támadóknak, akik átlagosan alig több, mint 1 percet voltak pályán támadásonként.

Alig 6 perc volt a találkozóból, amikor Adam Thielen is megkapta a maga passzát Cousins-tól, ami újabb TD-t ért és láss csodát máris csak 8 pont a lemaradás. Thielen egyébként a meccsen el volt tűnve, nagyon későn kezdtük el bevonogatni a támadójátékba, de szerencsére még éppen időben. Vészesen közeledett az idő, de a frusztráltság most már inkább a vendégeken látszott, akik a félidőben már beírták maguknak a győzelmet. 

Thielen TD-je után a Colts támadhatott, de a Colts futója kiejtette a labdát, amit Sullivan összeszedett és végigrohant vele az endzone-ba, TD-t szerezve a csapatának. Csakhogy a bírók belefújtak, mert szerintük bár fumble volt földet ért a Sullivan, így érvénytelen a fumble után szerzett TD. Ám, ha jól megnézték volna a vak bírók is, akkor láthatták volna, hogy még a közelében sem volt annak, hogy játék véget érő talajérintés történt volna, csapatunkat konkrétan megfosztották egy jogos pontszerzéstől. Ez az év bírói tévedése volt és még csak elnézést sem kértek miatt.

Ez csak még több olaj volt a tűzre, nem is hagytuk szó nélkül.

Egy-egy sikertelen negyedik kísérletes drive után mi jöhettünk. Nem is szórakoztunk sokat, Cousins Cook-ot megkínálta egy passzal, aki köszönte szépen és 64 yardos TD-t szerzett belőle. Ráadásként jöhetett a kétpontos kísérlet, amit Hockenson húzott be, így megtörtént, aminek meg kellett történnie, a Vikings ledolgozta a félidei 33 pontos hátrányát.

Jöhetett a hosszabbítás.

A pénzfeldobást mi nyertük és természetesen a visszahordást választottuk. Sajnos az első drive punttal ért véget, de a túloldalon ugyanez lett a végkimenetel. Ismét jöhettünk mi. Osborn, Thielen és Jefferson, mindenki kapott egy-egy hosszú passzt Cousins-tól, amivel mezőnygól távolságra kerültünk. Greg Joseph állt oda a mindent eldöntő mezőnygólhoz, amit értékesített, így a Vikings történelmi tettet hajtott végre és 33 pontos hátrányból egy félidő alatt felállt és meg tudta fordítani a meccset.

Ezzel a sikerrel meglett a csoportgyőzelem is, hiszen behozhatatlan előnyre tett szert, ráadásul idén mehetünk a rájátszásba is.

A meccsen két elkapónk is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. Azon már senki meg sem lepődik, hogy JJ 100+ yard felett kap el, de most Osborn is csatlakozott nem is akárhogy. A Vikings jelenleg 3. számú –  már sokak által inkább 2. számú elkapónak titulált – játékos karriercsúcsot jelentő 157 yarddal és 1 TD elkapással járult hozzá csapata sikeréhez.

Lehet kívánni ennél jobb 1000. meccset? Na igen, ez volt amúgy a Vikings történetének 1000. tétmeccse, nem is sikerülhetett volna izgalmasabbra.

A playoffban a mostani állás szerint második kiemeltek vagyunk és így a hetedik kiemelttel kell megmérkőznünk a Wild Card héten, akik jelenleg a Washington Commanders. Ez persze még bőven változhat és változni is fog, lehet, hogy a Commanders be se jut és a Lions érkezik meg így a végére.

A rájátszás tehát megvan, de lazítani nem lehet, kell a minél jobb kiemelés, ráadásul az Eagles-nél Hurts válla sérült, így egy meccset biztos kihagy, lehet, hogy van még esély az első számú kiemelésre, ami a Wild Card kör kihagyását eredményezné, persze ehhez nekünk minden meccset kell hoznunk a hátralévők közül. Elsőként mindjárt a Giants elleni karácsonyi-t, ahol minden hófehér lesz.

És még egy kis érdekesség a végére, ami szintén NFL rekord. Cousins 417 yardot passzolt a második félidőben és a hosszabbításban, ami persze szintén NFL rekord, mert előtte nem volt olyan irányító, akinek ennyi passzolt yard összejött volna.

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.