Nem semmi héten vagyunk túl, ahol szemtanúi lehettünk az NFL történetének legnagyobb fordításának, amit a Vikings hajtott végre a Colts ellen, de szintén láthattuk, hogy a Lions komoly esélyes lett a rájátszásra. A Packers matematikailag még versenyben van, de valós esélye már kevésbe, a Bears pedig biztosan utolsó.
Nem voltak szavak arra a feltámadásra, amit a Minnesota Vikings művelt a Colts ellen a 15. játékhéten. Persze arra sem, amit az első félidőben csináltak, hiszen ott botrányos volt a pályán mutatott jelenlét. A második félidőben azonban 36 pontot az eredményjelzőre felpakolva előbb a hosszabbítást, majd a győzelmet is kiharcolták. Ezzel a csoportgyőzelem és a biztos rájátszásban való részvétel is meglett. Karácsonykor a Giants lesz az ellenfél, hazai pályán javíthatjuk a mérlegünket.
A playoff-ra ugyancsak esélyes a Detroit Lions, akik megállíthatatlannak tűnnek. A legutóbbi hét meccsükből hatot megnyertek és van esély rá, hogy a maradék hármat is hozzák. Az pedig playoff-ot érhet nekik. Soron következő ellenfelük a Panthers lesz, akik verhető ellenfél, így a michigani állom tovább élhet.
Álmodni álmodhatnak a szomszédos Wisconsin államban is, ahol a Green Bay Packers azért megmutatta, hogy meccset is tud nyerni. Legyőzve a Rams-et életben tartották az esélyeiket a rájátszásra, de ahhoz minden meccset meg kell nyerniük a hátralévők közül és jópár meccsnek úgy kell alakulnia, hogy nekik kedvezzen.
Megint kikapott a Chicago Bears. Ez már nem zavart sok vizet a többi vereség mellett a playoff lehetőségétől már régen elbúcsúztak. Viszont most világossá vált, hogy biztos utolsók lesznek a csoportban. Nem vár rájuk könnyű ellenfél, a minél jobb teljesítményre és a elsőszámú kiemelésre hajtó Bills-el kell megmérkőzniük.
NFC NORTH csapatok eredményei a 15. héten:
Colts 36, Vikings 39
Eagles 25, Bears 20
Lions 20, Jets 17
Rams 12, Packers 24
NFC NORTH | CSAPAT | GYŐZELEM | VERESÉG | DÖNTETLEN | PCT | +/- | POWER RANKINGS |
1 | Minnesota Vikings | 11 | 3 | 0 | .786 | 2 | 8 (-1) |
2 | Detroit Lions | 7 | 7 | 0 | .500 | 5 | 7 (+3) |
3 | Green Bay Packers | 6 | 8 | 0 | .429 | -27 | 17 (+5) |
4 | Chicago Bears | 3 | 11 | 0 | .214 | -68 | 29 (-1) |