Beharangozó 18. hét: VIKINGS – BEARS

Nagyon hamar elszállt ez a szezon is, bár a java még csak most jön, amiben szerencsére nekünk is részünk lesz, most azonban még kicsit kanyarodjunk vissza az utolsó héten megrendezésre kerülő Vikings-Bears összecsapásra.

Mindkét csapat küzd még valamiért. Mi vendégek a jó kiemelésért, mert bár ennél lejjebb nem, de feljebb kerülhetünk. Jelen állás szerint a New York Giants csapatával kell majd megmérkőznünk hazai pályán, de ha úgy alakulnak a meccsek, akkor ebből lehet még a Packers, Lions vagy Seahawks trióból is valamelyik.

A hazai csapat viszont minden bizonnyal nem fogja összetörni magát a győzelemért, tekintve, hogy jó esélyük van megszerezni az 1/1-es Draft jogot. Igaz, ehhez a Texans közreműködése is nagyon kell.

Áttekintés

Ebből kiindulva nem biztos, hogy pont azt fogja kapni a közönség és mi szurkolók amire igazán vágyunk. Nem biztos, hogy azt látjuk a pályán, hogy mindkét csapat maximálisan a győzelemért fog hajtani és mindent megtesz a sikeré érdekében. A Bears-nek a jó draft hely kell ha már esélyük van rá, mi meg nem biztos, hogy mégegyszer a Packers, a Lions esetleg a Seahawks ellen kívánunk játszani a Wild Card körben. A két csoport ellenfél a legutóbbi meccseken alaposan elvert minket, ezt lehet jobb lenne elkerülni és egy a legkönnyebb kapható ellenfelet, a Gaints csapatát “kiválasztani”.

A meccsről

A találkozóról igazából a lényeget tudjuk. Nem biztos, hogy öldöklő csatát láthatunk majd és kezdő játékosokból sem biztos, hogy tömegek lesznek a pályán. Bár O’Connell elmondta, hogy a Vikings részéről a kezdők kapnak lehetőséget, de az utóbbi időben látott sok sérülés miatt abban is biztosak lehetünk, hogy egy idő után ki fog cserélődni a pályán lévő játékosállomány. Bár a héten Irv Smith Jr. És Jonathan Bullard is aktiválva lett nem tudjuk, hogy ők valóban szerepelnek-e a Chicago ellen. Egy biztos, hogy Metellus valószínű kezdőként kap szerepet, miután Harrison Smith térdsérülés miatt ma kihagyja a találkozót. Egész héten edzett a védő, de a pénteki edzésen volt egy kis incidens és inkább nem kockáztatnak a vezetők, jobban fog kelleni ő a playoff-ra, mint egy tét nélküli meccsre.

A hazai oldalon Fields nem fog pályára lépni, így Siemian-Peterman párossal kell majd beérniük a Bears csapatának irányító poszton. Ezzel az is eldőlt, hogy a nagy futásokat irányítótól nem kell várni nem hinném, hogy a két csere QB nagyot fog villantani. Annál inkább vessük tekintetünket Montgomery-re és Herbert-re, akik okozhatnak kellemetlen pillanatokat. Montgomery könnyen lehet, hogy utolsó meccsét játssza Chicago-ban, mert újonc szerződésének utolsó évében jár és hosszabbításról nem hallani. Ennek tekintetében mindenképp szeretné magát eladni a többi csapat számára, így nagyot. Kell villantania, mert eddig még a 800 yardot sem érte el idén és csak 5 TD-je van.

Nálunk a támadófal az eléggé vérszegény, sok a hiányzó. Ehhez többek között a múltheti, Packers elleni meccs is jócskán hozzájárult, két kezdőnket vesztettük el huzamosabb időre.

Múltidézés

Idén egyszer már találkozott a két fél egymással, akkor egy szoros meccsen a Vikings tudott nyerni 29-22-re. Azóta a két csapat útja elég más íveket vett. 124. összecsapás következik a felek között. Összességében a Vikings vezeti az örökmérleget 64-57-2 arányban, ezt ma további győzelemmel gyarapíthatjuk.

Sérülésjelentés

Hazai oldalon Fields a legnagyobb hiányzó, de a LB Weatherford és a DB Jaylon Jones játékára sem számíthat a hazaiak mestere. Mellettük Blackson, Gordon és Lewis kapott kérdéses besorolást. Érdekesség, hogy mindhárman csak pénteken kerültek fel a sérülésjelentésbe.

Nálunk a sok falember mellett nem lesz ott Harrison Smith, aki dérproblémák miatt pihen a mai napon.

Tipp a mérkőzésre

Nem várunk izgalma találkozót, de a Vikings sikert mindenképp látni szeretnénk. Erre esély is van, sőt most legalább minden szakértő ránk tette a voksát. Ebből kiindulva a tipp mára:

Vikings 26, Bears 10

Tippelőink közül ketten nem bíznak a Vikings sikerében, de a többiek mind a 20-an azért vendég sikert várnak.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.