Mindkét győztes csapat egyaránt 41 pontot pakolt fel a csoportriválisa ellen, azaz a Packers a Vikings, míg a Lions a Bears ellen. Egyik sem mutat szépen a vesztes csapat szempontjából, bezzeg a győztesekéből.
A Minnesota Vikings már megnyerte a csoportot, így biztos playoff résztvevő. Már csak a kiemelését tudta volna kozmetikázni, ami sikerült is, de csak lefelé sikerült elmozdulni a Packers elleni hatalmas zakó után. Idén már másodjára fordul elő, hogy 40+ pontot kapunk, amit sehogy nem lehet megmagyarázni, pozitívan biztos nem. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű a vendégeskedés Wisconsin-ban, de erre talán nem számítottunk. Az utolsó alapszakasz meccsünk idegenben a Bears ellen lesz, ahol természetesen mi vagyunk az esélyesek, már csak azért is, mert lehet a Bears “direkt” kikap, hogy esélye legyen az 1/1-re a következő NFL Draft-on.
41 pontot hintett a Detroit Lions együttese is a 17. játékhéten, ellenfél a Bears volt. Ezzel a győzelemmel tovább él a remény, hogy a michigan-i csapat idén ott lehessen a legjobb 12 között. Az irányító munka egész szép lett a Motor City-ben, Goff a legutóbbi 8 meccsén 15-0 TD/INT mutatóval áll, ráadásul yardokban sem szűkölködik. A sorsuk csak félig-meddig van a kezükben. Ahhoz, hogy a rájátszásba kerüljenek meg kell verniük a Packers csapatát és reménykedni abban, hogy a Seahawks elhasal a Rams ellen. A vezetőedző egyébként elmondta, hogy bármi is lesz (tekintve a Seahawks meccs előbb kerül megrendezésre) minden bele fognak adni. Ha más nem, akkor a Packers-t elüthetik a playoff részvételtől.
A teljes esélytelenségből tért vissza a Green Bay Packers és vált rájátszás esélyessé. Nagyon elverték a Vikings csapatát hazai pályán, igazából egy percig sem volt kérdés ki nyeri a csoportrangadót. Ezzel esélyük van a playoff-ra, amihez még egyetlen meccset kell megnyerni a szintén csoportrivális Lions ellen, akik szintén a továbbjutásért játszanak. Nagyon jó meccsnek ígérkezik, érdemes megtekinteni bármennyire is két számunkra nem túl rokonszenves csapat meccsel.
NFC NORTH csapatok eredményei a 17. héten:
Vikings 17, Packers 41
Bears 10, Lions 41
NFC NORTH | CSAPAT | GYŐZELEM | VERESÉG | DÖNTETLEN | PCT | +/- | POWER RANKINGS |
1 | Minnesota Vikings | 12 | 4 | 0 | .750 | -19 | 11 (-4) |
2 | Detroit Lions | 8 | 8 | 0 | .500 | 22 | 10 (+1) |
3 | Green Bay Packers | 8 | 8 | 0 | .500 | 3 | 9 (+3) |
4 | Chicago Bears | 3 | 13 | 0 | .188 | -121 | 29 (0) |