A védelem hiánya és sok rossz döntés eredményeképp a Vikings már az első körben búcsúzott az idei rájátszásban

Sajnos ezen a meccsen sem változott a helyzet, a védelmünk teljesen súlytalan volt, így a Giants megérdemelten ment tovább, mi pedig idejekorán pakolhatunk össze az öltözőben.

Mindkét csapat sokat várt arra, hogy megint a rájátszásban szerepeljen és ennek megfelelően mentek ki a csapatok a pályára.

A Vikings nagyon szép első támadást vezetett. A 12 playből álló drive-ot Cousins 1 yardos futott TD-je zárta le, csodás kezdés, megvan az alaphang.

A vezetésnek azonban nem sokat örülhettünk a vendégek úgy mentek át rajtunk, mint kés a vajon. A mérkőzésre teljesen megtáltosodó Daniel Jones úgy termelte a yardokat futásból, hogy mi csak pislogtunk a sisakrács mögül. De ez jellemző volt az egész meccsen. Jones végül a szünetre NFL rekordot állított fel az egy irányító által egy félidő alatt futott yardok tekintetében.

Ám az első pontszerzésüknél Barkley volt a főszereplő, 28 yardos futásával egyenlített a Giants. Barkley viszont egészen a meccs utolsó harmadáig igencsak szolid számokat hozott, sem futásból, sem elkapásból nem volt túl sok próbálkozása.

Még az első negyedben megvolt a fordítás is a New York-i gárdától, Jones most TD passzt osztott ki, melyet Hodgins húzott be.

Nem volt egyszerű nézni, hogy a Giants mennyire érti a dolgát és, hogy miért is van itt. Minden drive-ból pontot szereztek a meccs elején, de nem lehet azt mondani, hogy érdemtelenül. Minden drive amit vezettek legalább 75 yardos volt, a védelmünk nem találta önmagát. Sem az irányítóra való nyomásgyakorlás, sem a futás elleni védekezés, sem a passzvédekezés nem ment.

Ed Donatell, akinek valószínű ez volt az utolsó mérkőzése Vikings védő koordinátoraként nem tudta összerántani az egységét és ezen a meccsen is, hasonlóan tucatnyi alapszakaszbeli meccshez megint 400+ yardot kapott, amivel nem lehet meccset nyerni. A támadóink bár jók voltak, igaz láttunk pár megkérdőjelezhető döntést edzőtől és játékostól is, de a defense hiányát nem lehetett ellensúlyozni. Jövőre ebben nagyon meg kell változnunk, mert nem lesz túl rózsás a jövő.

A szünetben 10 pont volt a Giants előnye, amit a harmadik negyedben mindjárt tovább is növeltek, Jones a második TD passzát is kiosztotta, ezúttal az újonc Bellinger-nek.

Telt az idő és kezdett kicsúszni a kezünkből a meccs, mikor a semmiből felbukkanó irv Smith Jr. TD elkapással jelentkezett. A sérülésből visszatérő TE október óta első TD elkapását hozta össze.

A negyedik negyedben láss csodát sikerült annullálni a vendégek előnyét, Joseph 38 yardról értékesített egy mezőnygólt, 24-24 az állás.

De az élet helyre tett minket, Barkley 2 yardos futott TD-jével a meccs vége előtt alig 8 perccel ismét előnybe kerültek.

Itt kellett volna a legjobb teljesítmény és a legnagyobb koncentráció, de semmi nem akart összejönni.

Először jött 3 játék -1 yardért, majd 6 játék 39 yardért. Mindkétszer puntra kényszerültünk.

Az utolsó play az tipikusra sikeredett. Amolyan Kirk Cousins-osra. 1:44 van hátra, az egyenlítésért támadunk. A saját 48 yardosunkon vagyunk és 4 és 8 a szituáció. Mindenképp kell az első kísérlet, mert különben vége a szezonnak. A labda Cosuins kezéébe kerül és ő ezt a helyzetet maximálisan ismerve és tudva a tétet odapasszolja a 3 yardra álló, a nyakában a védővel futó Hockenson-nak a labdát, akit természetesen, ahogyan az várható is volt simán megakadályoznak abban, hogy first down-t szerezzen.

Cousins idegesen kikapcsolja a sisakja pántjait, a Giants kispad és a pályán lévő játékosok örömmámorban, sikerült maiért jöttek. Esélytelenül – mert valljuk be mi voltunk az eszélyesek – szép játékkal továbbjutnak.

Azt nem tudjuk, hogy Cousins a 3 yardos passzal a pár hete a pályán szívrohamot kapó és azóta már jobban lévő Bills játékos, a hármas számban játszó Damar Hamlin előtt akart tisztelegni, ezt nem tudjuk.

TIpikus lezárása volt a szezonnak, ami a számokat tekintve nem mondható rossznak, de bőven, bőven van min javítani.

A New York Giant tehát 31-24 arányban megnyerte ezt a meccset és tovább ment a főcsoport elődöntőbe, ahol majd a Philadelphia Eagles ellen fognak játszani.

Mi pedig most összecsomagolhatunk az öltözőben, ki lehet üríteni a szekrényeket és elmenni pihenni.

Mr. Kewsi GM úr pedig elkezdhet készülni az offseason-ra. Mert ami most jön, na az újonc GM-ként igencsak izzasztó lesz.

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.