Nem hozott túlságosan nagy izgalmakat a szabadügynöki piac első hete a Vikings csapatánál, de ez a liga többi résztvevőjére is elmondható

Elmaradtak a brutális bejelentések a 2023-as szabadügynöki piac első hetében, na persze voltak bejelentések, de inkább csak a szerződések összegétől fogtuk a fejünket.

A Vikings háza táján inkább a távozók voltak a nagy nevek, de erre azért számítottunk is tekintve, hogy az egyik legrosszabb állapotú fizetési sapkával vágtunk neki ennek az egésznek.

Vegyük sorba először a távozó játékosokat, akiket vagy elküldtünk vagy a szabadügynöki piacról más munkáltatónál találtak meghallgatásra.

Számítottunk rá, de nehéz elhinni, Eric Kendricks 8 év után távozott a csapattól. Az utóbbi kélt évben nem találta önmagát, ami persze a rossz játékrendszernek is volt köszönhető, de a vezetők úgy vélték, hogy egy önbizalomvesztett játékossal nem tudnak tovább dolgozni. Kendricks tehát távozott, de pár napra rá már alá is írt a Los Angeles Chargers csapatához.

Nem jutott egyességre a Vikings és a veterán védő, Patrick Peterson sem, aki 2 év után elhagyta a csapatot és 2 éves szerződést írt alá a Pittsburgh Steelers csapatával. A hírek szerint PP nem igazán akart kevesebb pénzt keresni, de maradni szeretett volna Minnesota-ban, ám a kettő dolog most nem ért össze.

Dalvin Tomlinson a hírek szerint meg sem próbált szerződésmegújításra törekedni a csapattal, ő mindenképp tesztelni akarta magát a szabadügynöki piacon. A teszt nem volt valami sok idő, hiszen szinte az első csapat ajánlatát elfogadta, így Tomlinson a következő két évben a Cleveland Browns csapatánál folytatja a pályafutását.

Bár nem lett volna szabadügynök, de a csapat mégis úgy döntött, hogy megválik a fiatal CB-től Cameron Dantzler Jr.-től. Pontosan nem tudni, hogy mi váltotta ki azt, hogy 3 szezon után elküldtük a fiatal védőt, de talán a sok sérülése közrejátszott a döntésben. Nem marad azonban munka nélkül, a 2023-as szezont a Washington Commanders csapatában kezdi meg.

Nem sikerült a szerződése összegének csökkentéséről megállapodni Adam Thielen-el, így a veterán elkapónak megköszöntük majd itt töltött 10 évet. Vasárnap a második látogatásán már meg tudott egyezni a Carolina-val, így 3 éves szerződést írt alá a Panthers-el.

A második egységben nézzük meg, hogy kik azok a játékosok, akik bár idén szabadügynökké váltak, de a következő idényre visszatérnek a csapathoz.

Összesen 11 játékossal tudtunk megállapodni a folytatásról.

A DT poszton játszó Khyiris Tonga és a támadófalban szereplő Blake Brandel még a szabadügynöki piac nyitása előtt megállapodott a csapattá és mindketten 1 évre hosszabbítottak.

További két évig marad Cousins cseréje, Nick Mullens is, aki bár nem kapott sok szerepet tavaly boldog hogy itt lehet, 2 év alatt 4 millió dollár lesz a fizetése.

Az újonc szerződése opciós évét nem hívták le a tavalyi idény előtt és úgy tűnt a 2022-es év lesz számára az utolsó a Vikings-ban, Garrett Bradbury most mégis egy 3 éves szerződést kötött a csapattal.

Régen volt már olyan, hogy egy kicker ilyen “hosszú ideig” megragadjon a csapatnál, de most mégis van. Greg Joseph sorozatban harmadik idényét kezdi meg a a keretben, 1 évre hosszabbítottunk vele 2 millióért.

Az első napokban hosszabbított velünk a long snapper Andrew DePaola, aki 3 évre írt alá 4,01 millió dollárért. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy a fizetésének a garantált része 2,26 millió dollár, ami a legmagasabb garantált összeg a ligában, amit long snapper valaha kapott.

Megemlítendő még, hogy a csapat második számú futója Alexander Mattison is a hosszabbítás mellett döntött. Cook cseréje korábban kezdő akart lenni és ezt erőszeretettel hangoztatta is, de most mégis úgy döntött elfogadja a csapat által felajánlott 2 évre szóló 8 millió dolláros szerződést.

De ugyancsak hosszabbított csapattal Ben Ellefson, Kenny Willekes, Austin Schlottmann és  Oli Udoh is. Mind a négyen egy-egy éves szerződést írtak alá a csapattal.

Az érkező játékosokat egy külön posztban mutatjuk be.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.