Nem voltunk túl aktívak a szabadügynöki piacon, sokan le is húzták a csapatot az értékelésükben

Azt lehet látni, hogy az új rezsim át szeretné formálni a teljes Vikings csapatát a saját ízlése szerint, amivel persze nincs is semmi baj, csak nekünk szurkolóknak fájnak egyes döntések.

Amíg a játékosok tisztában vannak vele, hogy ez csak üzlet, addig mi szurkolók érzelmileg kötődünk a csapathoz és egy-egy játékoshoz méginkább.

A távozókat és a maradókat már kiveséztük azóta nem is nagyon volt bejelentés a csapatnál, most nézzük meg, hogy az a pár játékos, aki érkezett miként erősítheti meg a csapatunkat.

A csapatnál bőven akad olyan poszt amit meg kell erősíteni, ennek ellenére Kwesi-ék úgy gondolták, hogy ezzel teljesen szembe mennek és egy tight end-el kezdik megerősíteni a csapatot. Tavaly évközben érkezett Hockenson, aki abszolút első számúvá lépett elő, most már azt is tudjuk, hogy Irv Smith Jr. nem tér vissza, mert egy évre aláírt a Bengals együtteséhez. Ezen nem is csodálkozunk, Irv Smith a sok sérülése miatt kegyvesztetté vált a csapatnál.

Szóval az első nap a volt Baltimore Ravens TE, Josh Oliver érkezett, akinek rögtön egy 3 éves szerződést kínáltunk fel 21 millió dollár értékben.

Nem egy elkapásokra specializálódott játékosról van szó, mert 4 év alatt, amiből másfél évig sérült volt mindössze csak 26 elkapása volt 230 yardért. Ellenben a blokkolásban kiemelkedő játékos, valószínű a vezetőedző is ezt látta benne, mikor letett mellette a voksát. Az elmúlt két idényben már sokat szerepelt, a lehetséges 34 meccsből 31 alkalommal pályára is lépett és 10 alkalommal volt kezdő, ebből kilencszer tavaly.

Miután a hírek szerint Za’Darius Smith azt kérte a vezetőktől, hogy tegyék ki a csapattól kell valaki, aki a pass rushban jó lehet. Abból egyelőre még most sem lett semmi, hogy Smith-t elengedtük volna, de erősíteni azért erősítettünk. Marcus Davenport érkezett a New Orleans Saints csapatától 1 évre és ezalatt 13 millió dollárt kereshet. A Saints-ben eltöltött 5 év alatt Davenport azért mutatott egy-két dolgot, ott van például a 2021-es idény, amikor 9 sackig jutott. Sajnos a sérülések nem kerülték el őt, sőt eléggé nagy szerepet játszottak az eddig karrierjében, ami nem túl bizalomgerjesztő. Nem volt olyan szezonja, amiben ne hiányzott volna legalább 2 meccsről ilyen-olyan sérülés miatt. De most ne erre koncentráljunk hanem, arra, hogy Flores védelmében a szélen jó szolgálatot tehet, ha egészséges tud maradni.

A legjobb fogás az kétségtelenül Byron Murphy volt, akit két évre sikerült megszereznünk. Murphy nagyon sikeres egyetemi évei után 2019-ben a Cardinals második körös választottja volt. 4 év alatt 5 interceptionje volt, ebből 4 2021-ben. Ez már egy olyan igazolás, ami hiányposztra történt, hiszen CB-k terén nem állunk jól, ráadásul Patrick Peterson távozásával a tapasztalat is eltűnt ezen a poszton. Murphy nem csak egy jó erősítés, hanem egy megfelelő tapasztalattal bíró játékos is, aki az újjáépülő Vikings CB sor nagy segítségére lehet. Jó szerződtetés és csak 22 millióba került.

Végül, de nem utolsó sorban újabb erősítés érkezett a védelembe, ezúttal az első vonalba. Aki nézett már Vikings-Packers meccset annak ismerős lehet Dean Lowry neve, aki az elmúlt hét idényben a csoportriválisnál játszott. 111 meccsen játszott a Green Bay színeiben, 80 alkalommal kezdőként. Tagadhatatlanul a 2021-es volt a legjobb idénye a játékosnak. Mind a 17 meccsen kezdő volt, öt sacket és 4 passzvédekezést ért el. Lowry valószínű kezdőként fog szerepet kapni az előttünk álló idényben, hiszen Tomlinson távozása után csak újoncok vannak, akik nagyon kevés tapasztalattal bírnak, így Lowry jó mentor lehet.

Ennyi történt csapatunk háza táján, ami az új játékosok érkezését illeti. Nem túl sok és elég szélsőséges véleményeket olvasni ezzel kapcsolatban. Az értékelések nagyon megoszlanak. Vannak akik szerint ott van a legjobbak között a FA piacon nyújtott teljesítményünk, de vannak olyanok, akik szerint borzalmasan gyenge volt az aktivitásunk és nem látják, hogy mi is a cél.

Nyilván nem erősítettünk ez tény, de a vezetőség csak tudja, hogy mit akar. Mondom ezt annak tudatában, hogy draft választás jogok terén is pocsékul áll a csapat, így jelen állás szerint onnan sem várható, hogy minden lyukat sikerül betömni.

fotó: cbn.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.