Az idei évi Draft is sok is sok izgalmas pillanatot tartogatott a csapatok számára. Ez alól mi sem voltunk kivételek, de az előző évekhez képest a vezetés kicsit változtatott a draftolási stratégiáján és az első kör kivételével kitartott a draft pickejei mellett és nem nagyon volt cserebere. Az utolsó napnak hat darab választással indultunk neki. … A 2021-es draftjának utolsó napja olvasásának folytatása
Szerző: halu08
Az új eagani központ és edző komplexum
A holt szezonban elején járunk és mielőtt megtudhatnánk milyen komolyabb változások mennek végbe a csapat rosterén, nézünk körbe mik is zajlanak a csapat háza táján a háttérben. Az első és talán egyik legfontosabb dolog, hogy a csapat menedzsmentje elindította a még tavaly júniusban bejelentett új központ és egyben edző komplexum építésének kivitelezését. A munkálatok nagyban … Az új eagani központ és edző komplexum olvasásának folytatása
Előzetes: Vikings – Redskins (Alapszakasz – 10. hét)
Ezen a héten Washingtonba látogatunk, hogy a Redskins ellen növeljük győzelmeink számát, s megállítsuk az utóbbi hetek vereség sorozatát. A bye week óta mintha pálfordulatot vett volna a csapat. Kijöttek azok a hibák amiktől féltünk, vagyis ha a védelem nem tud teljes mértékben ott lenni a pályán, akkor szinte esélyünk sincs megnyerni a mérkőzéseinket. Elég … Előzetes: Vikings – Redskins (Alapszakasz – 10. hét) olvasásának folytatása
Előzetes: Vikings – Bears (Alapszakasz – 8. hét)
Újabb Monday Night vár ma a Vikings játékosokra, akik ezen a héten Chicago-ba utaztak, hogy a csoport rivális Bears-szel mérjék össze erejüket. A tét ismételten nagy. A múlt héten elszenvedett vereség után jó lenne ismételten győzelemmel lejönni a pályáról. Mike Zimmer csapatára nagy feladat jár és a sok hiányzó játékos nem könnyíti meg az edzői … Előzetes: Vikings – Bears (Alapszakasz – 8. hét) olvasásának folytatása
Az első fájó vereség után,nem lesz könnyű,de talpra kell állni.- Sérülés jelentés.
Vasárnap este a csapat a Lincoln Financial Field-re látogatott, hogy összemérje erejét az idényt kiválóan kezdő majd bye week után kicsit gyengébb formában visszatérő, a szezont két vereséggel folytató Philalephia Eagles csapatával. A hét talán egyik legjobban várt mérkőzése volt az alapszakasz hetedik hetének összes találkozója közül. Ám az utóbbi hetekkel ellentétben most Fortuna nem … Az első fájó vereség után,nem lesz könnyű,de talpra kell állni.- Sérülés jelentés. olvasásának folytatása
Előzetes: Vikings-Bengals (Előszezon – 1. hét)
Nem kell már sokat várnunk az első preseason meccsig. A csapat Cincinnatibe utazott, hogy augusztus 13-án megvívja első felkészülési mérkőzését a Bengals csapata ellen. A csapat már Cincinattiben van és a fiúk nyomtak is egy közös edzést is a helyi srácokkal, akik az előző alapszakaszt kiváló teljesítménnyel, wild card helyet szerezve, majd a Pittsburgh Steelers-től … Előzetes: Vikings-Bengals (Előszezon – 1. hét) olvasásának folytatása
A csapat fizikális állapotáról
Már csak kicsivel több, mint egy hónap van az első Kickoffig, ezért a csapatoknál egyre inkább előtérbe kerül a játékosok fizikai állapota, hogy elkerüljék a komolyabb sérüléseket. Elérkeztünk ahhoz a momentumhoz, ami az egyik legnagyobb vita téma volt az elmúlt években, a Training camphez. A csapatok véleménye eléggé megosztott a ligában ezzel kapcsolatban. Vannak, akik … A csapat fizikális állapotáról olvasásának folytatása