Jó hír a BIG10 csapatok rajongóinak, hogy egy újabb vezetőségi gyűlés és egyeztetés után megszavazták, hogy még idén elkezdődjön a már korábban jövőre áttolt egyetemi szezon a konferencián belül. Az augusztus 11-én meghozott döntést, azaz, hogy a teljes szezont tavasszal, de legkorábban jövő év január 1-től játsszák le nem aratott osztatlan sikert, de a vezetők … Ismét szavaztak a vezetők, egy hónap múlva indul a BIG10 konferencia olvasásának folytatása
Kategória: Gophers
Tanner Morgan 2019-ben sorra döntögette a Minnesota rekordjait, de lesz folytatás?
Kétség kívül, hogy tavaly Tanner Morgan személyében megtalálták a Minnesota Golden Gophers irányítóját, akivel idén még biztosan találkozni fogunk. A Kentucky-ból származó irányító már kezdetek óta ismeri jelenlegi vezetőedzőjét, hiszen Morgan a Western Michigan-nél kezdte egyetemi éveit, amikor Fleck ott volt edző, ám 2017-ben, miután Fleck Minnesota-ba tette át székhelyét és vette át a csapat … Tanner Morgan 2019-ben sorra döntögette a Minnesota rekordjait, de lesz folytatás? olvasásának folytatása
Öt játékost draftoltak a Minnesota Golden Gophersből
P.J. Felck vezetésével történelmi szezonon van túl a Minnesota Golden Gophers. A csapat 11-2-es mérleggel megnyerte a Big Ten nyugati csoportját, majd az Outback Bowl-on 31-24 arányban legyőzte az Auburn-t. A remek szezonnak hála sok játékos felhívta magára az NFL scouterek figyelmét, aminek az eredménye a drafton mutatkozott meg, hiszen utoljára 1988-ban fordult elő, hogy … Öt játékost draftoltak a Minnesota Golden Gophersből olvasásának folytatása
Golden Gophers siker az Outback Bowl-on
Kicsit megkésve, de itt az Outback Bowl rövid összefoglalója, amiről a Minnesota távozhatott győztesként, méghozzá megérdemelten. Egy remek szezon után - aminek a végén két vereség rondított bele - a Golden Gophers csapata Bowl győzelemmel zárta az idényt, így Coach Fleck elégedett lehet a játékosaival és a csapat teljesítményével. Az Auburn elleni mérkőzés végig izgalmas … Golden Gophers siker az Outback Bowl-on olvasásának folytatása
Egykori Minnesota Golden Gophers játékos a magyar élvonalban
Aki esetleg a hazai élvonalban szereplő Fehérvár Enthroners csapatával kapcsolatban olvasgatott szombaton az egy érdekes hírre bukkanhatott. A koronázó város csapata szerződtette a Minnesota Golden Gophers egykori elkapóját, Rashad Still-t. Akik régi Golden Gophers szurkolók azok emlékezhetnek pár szép Still megmozdulásra az egyetemi éveiből. 2015 és 2017 között volt az egyetem játékosa és összesen 19 … Egykori Minnesota Golden Gophers játékos a magyar élvonalban olvasásának folytatása
Az Outback Bowl-on csap össze a Minnesota és az Auburn
Hamarosan kezdődik az Outback Bowl, ahol az országosan 18. helyen rangsorolt Minnesota Golden Gophers és a 12. helyen rangsorolt Auburn Tigers fog összecsapni. A két csapat még soha nem játszott egymás ellen, így ez most még különlegesebb lesz. A Minnesota jól kezdte az évet, hiszen 9 győzelemmel rajtolt, majd egy vereség után megszerezte a 10. … Az Outback Bowl-on csap össze a Minnesota és az Auburn olvasásának folytatása
Minnesota Golden Gophers: Az Outback Bowl-on léphetünk pályára az Auburn ellen
Nem sikerült jól a szezon lezárása a Minnesota Golden Gophers csapatának, de így is neves ellenféllel mérkőzik meg a Bowl idényben. Minden adott volt, hogy a Minnesota Golden Gophers egy nagy lépést tegyen előre, ehhez csak a Wisconsin csapatát kellett volna legyőzni az utolsó mérkőzésen az idényben, de ez nem jött össze. Pedig története során … Minnesota Golden Gophers: Az Outback Bowl-on léphetünk pályára az Auburn ellen olvasásának folytatása
Minnesota Golden Gophers: A Northwestern is legyőzve, már csak egy lépés a konferencia döntő
Könnyed sikert aratott a Minnesota Golden Gophers csapata a Northwestern Wildcats ellen, amivel 10-1 -re módosította a mérlegét. Ez a győzelem történelmi volt, hiszen eddig még soha nem fordult elő velünk, hogy 7 meccset megnyerjünk a BIG10 konferencián belül, de most ez is elérkezett. A Northwestern sem állhatta utunkat, még ha esetenként nem is volt … Minnesota Golden Gophers: A Northwestern is legyőzve, már csak egy lépés a konferencia döntő olvasásának folytatása
Minnesota Golden Gophers: A Northwestern ellen jöhet a javítás
Sajnos megtört a menetelés a Minnesota Golden Gophers csapatánál, az Iowa ellen már nem sikerült a győzelem, de most a javításra kell koncentrálni. Már a meccs elején elhúzott az Iowa Hawkeyes a mieinktől és ebből a hátrányból sajnos nem sikerült felállni. Habár a végén csak 4 ponttal kaptunk ki a meccs összességében nem volt a … Minnesota Golden Gophers: A Northwestern ellen jöhet a javítás olvasásának folytatása
Minnesota Golden Gophers: Hatalmas meccsen, hatalmas győzelmet aratott a csapat és továbbra is veretlen
Szombaton a Penn State Nittany Lions együttesét fogadta hazai pályán a Minnesota Golden Gophers csapata, nagyon nagy meccs lett belőle. Őrületesen jó formában vannak a minnesotai srácok, hiszen - kapaszkodjatok meg - 1904 óta nem kezdett ilyen jól egy szezonban, mint most. 1904 nem ma volt az egyszer biztos. Gondoljunk bele, amikor a Gophers utoljára … Minnesota Golden Gophers: Hatalmas meccsen, hatalmas győzelmet aratott a csapat és továbbra is veretlen olvasásának folytatása
Minnesota Golden Gophers: 7 éves szerződéshosszabbítást kötöttek a vezetőedzővel, PJ Fleck-el
Beérett a gyümölcse PJ Fleck munkájának, ami már nem csak a csapat helyzetén, de saját pozícióján is meglátszik. A tegnapi napon a University of Minnesota football csapatának vezetői bejelentették, hogy szerződéshosszabbítást kötöttek a vezetőedzővel, PJ Fleck-el. Ennek értelmében 7 éves megállapodást írtak alá a felek, amivel Fleck új kontraktusa 2026-ig a csapathoz köti. Ez a … Minnesota Golden Gophers: 7 éves szerződéshosszabbítást kötöttek a vezetőedzővel, PJ Fleck-el olvasásának folytatása
Minnesota Golden Gophers: A Nebraska is kipipálva
Töretlen a lelkesedés a Minnesota Golden Gophers háza táján, hatodik meccsüket is megnyerték zsinórban. A vártnál sokkal simábban sikerült győzelmet szerezni a Nebraska ellen, akik megvárták, míg mi szerzünk 34 pontot és csak azután kezdtek el feliratkozni az eredményjelzőre. Ez utóbbi nem nagyon sikerült, hiszen csak egy TD-re futotta, így a Gophers 7:34-re meg is … Minnesota Golden Gophers: A Nebraska is kipipálva olvasásának folytatása
Minnesota Golden Gophers: Megvan a 700. győzelem
Kerek számhoz ért el a Minnesota Golden Gophers csapata a múltheti, Illinois Fighting Illini elleni mérkőzésen. Hátrányból fordítva végül nagyon sima, 17:40 -es eredménnyel záródó meccset nyert meg a Minnesota csapata az egyetemi bajnokság 6. játékhetén. Ezzel a győzelemmel idén sorozatban 5., összességében sorozatban a 7., míg az iskola teljes történetét nézve a 700. győzelmét … Minnesota Golden Gophers: Megvan a 700. győzelem olvasásának folytatása
Gophers: Gyenge szezon, BOWL győzelem és HC szerződés hosszabbítás
Ebben az évben, azaz 2018-ban nagyobb elvárásokkal ment neki a Minnesota Golden Gophers csapata a szezonnak, mint tavaly, ám a vége inkább felemásra sikeredett. Az első három meccset, ami még konferencián kívül volt simán hozta a csapat, de amint BIG10 ellenfelekkel kerültünk össze jött az összeomlás. 4 vereség zsinórban, közte a Maryland és az Iowa … Gophers: Gyenge szezon, BOWL győzelem és HC szerződés hosszabbítás olvasásának folytatása
Gophers: A Miami (OH) elleni meccset már simán hozta a Minnesota
A szezon harmadik meccsét már könnyedén hozta PJ Fleck gárdája, az ohio-i Miami csapatát verték 26:3-ra. Ez a meccs nem feltétlenül Annexstad-ról szólt, bár 2 TD passzal így is hozzájárult a Gophers sikeréhez. Most egy másik újonc játékos, Williams tündökölt a Miami (OH) ellen, aki 141 futott yardot szerzett. Azonban nem szabad elmenni szó nélkül … Gophers: A Miami (OH) elleni meccset már simán hozta a Minnesota olvasásának folytatása
Gophers: Kiélezett meccsen tudott nyerni a Minnesota a Fresno State ellen
Kettőből kettő, jelenthető ki a Minnesota Golden Gophers csapatával kapcsolatban, ugyanis a második meccsüket is sikerrel hozták az új idényben, most a Fresno State volt az áldozat. A győzelem meglett, ahogy azt a papírforma indokolja, de ennek ellenére korántsem volt unalmas a meccs, sőt a végletekig kiélezett volt a találkozó. Sok pontot nem, de izgalmakat … Gophers: Kiélezett meccsen tudott nyerni a Minnesota a Fresno State ellen olvasásának folytatása
Gophers: Nagyarányú győzelem az idénynyitón
Elégedetten tekinthetünk vissza a Minnesota Golden Gophers első mérkőzésére a 2018-as idényben, hiszen nagyarányú, 48:10-es sikert ért el a New Mexico State ellen. Kicsit megkésve, de itt a rövid összefoglaló egyetemi csapatunk első idei tétmeccséről, amin magabiztosan és viszonylag simán tudta felülmúlni ellenfelét. PJ Fleck második évét kezdte meg mint vezetőedző és nagy reményekkel mentünk … Gophers: Nagyarányú győzelem az idénynyitón olvasásának folytatása
Gophers: Zack Annexstad a csapat új kezdő irányítója
Elég régen jelentkeztünk már kedvenc egyetemi csapatunk, a Minnesota Golden Gophers háza tájáról, de most ennek véget vetünk. Véget vetünk már csak azért is, mert pontosan 1 hét múlva megkezdődik a 2018-as idény, ahol az első meccsen a New Mexico State ellen kell bizonyítania PJ Fleck tanítványainak. Érdekes lesz ez az idény, hiszen az újonnan … Gophers: Zack Annexstad a csapat új kezdő irányítója olvasásának folytatása
Gophers: Bemutatták az új idényben használatos felszerelést
Rég volt már szó a Minnesota Golden Gophers csapatáról, pedig zajlanak az események kedvenc egyetemi csapatunknál is. Nemrégen bemutatták azokat a mezeket, sisakokat és minden egyéb felszerelést, melyet az előttünk álló, izgalmasnak és eredményesnek ígérkező szezonban fognak viselni. A design az teljesen új, modern és erőteljes. PJ Fleck a csapat vezetőedzője elmondta, hogy az új … Gophers: Bemutatták az új idényben használatos felszerelést olvasásának folytatása
Gophers: Vereség a Wisconsin-tól is, 67 éves mélyponton a Gophers
Nagyon csúnyán ért véget a Minnesota Golden Gophers szezonja az egyetemi football bajnokságban, hiszen a Wisconsin Badgers 31:0 -ra verte el fiainkat az alapszakasz zárófordulójában. 1950-ben fordult elő utoljára, hogy a Gophers egy évben két alkalommal is 0 pontot szerezzen egy meccsen (1950-ben egyébként 4 olyan meccs volt, mikor képtelenek voltunk pontot szerezni) ezzel sikerült … Gophers: Vereség a Wisconsin-tól is, 67 éves mélyponton a Gophers olvasásának folytatása