Harrison Smith meg tudott állapodni a Vikings csapatával a folytatásról, Adam Thielen sajnos nem

Kérdés volt az idei holtszezonban, hogy mi lesz azokkal a játékosokkal, akik már a Vikings ikonja, de a fizetésük olyan magas, hogy a vezetőség csupán tiszteletből nem fog ragaszkodni hozzájuk. Eric Kendricks volt az első ilyen áldozat, akit 8 év szolgálat után elküldtek a csapattól. Persze sokáig nem volt munkanélküli, az elküldése után pár nappal … Harrison Smith meg tudott állapodni a Vikings csapatával a folytatásról, Adam Thielen sajnos nem olvasásának folytatása

Thielen számára minden a Vikings, Cook egy kicsit másképp látja

Fájdalmas időszak elé nézünk abból a szempontból, hogy bár a fizetési sapkát megemelték a csapatnál mégis szükséges lesz meghozni olyan döntéseket, melyek a szurkolók közül is sokakat érzékenyen fognak érinteni. Most ne beszéljünk Kirk Cousins esetleges szerződéshosszabbításáról és, hogy az mennyi pénzt vinne el megint a keretből, mert erről még maga a GM sem nyilatkozott, … Thielen számára minden a Vikings, Cook egy kicsit másképp látja olvasásának folytatása

Harrison Smith és Adam Thielen szerződését is átalakították, milliókat spórol a csapat

A szabadügynöki piac pörög ezerrel, sorra születnek a meglepetések és a milliós szerződések, mi ma egy kicsit visszavettünk, de azért nem maradtunk most sem hír nélkül. A fizetési sapka minden évben gond a csaptoknak, mert az európai football-al ellentétben itt nem végtelen mennyiségű pénzt költhetnek játékosok fizetésére. Szerencsére van, akiknek a csapathűség többet ér mint … Harrison Smith és Adam Thielen szerződését is átalakították, milliókat spórol a csapat olvasásának folytatása

Cleveland kihagyja, Thielen kihagyhatja a vasárnapi Carolina Panthers elleni mérkőzést

Nem leszünk könnyű helyzetben a Carolina Panthers elleni mérkőzésen sem, Cleveland játékára biztos nem, míg Thielen-ére valószínű nem számíthatunk. Még a hét elején jött a hír, hogy Adam Thielen felkerült a Covid listára, miután elsőszámú kontakt volt, ráadásul később nála is pozitív lett az egyik koronavírus teszt, majd az utána következő negatív. A hírek szerint … Cleveland kihagyja, Thielen kihagyhatja a vasárnapi Carolina Panthers elleni mérkőzést olvasásának folytatása

Minnesota Vikings 2010-2019 – Pontok, downok, büntetések

Az előző szezon végeztével a Minnesota Vikings egy újabb évtizedet - immár a hatodikat - tudhat maga mögött az NFL-ben. Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy egy cikksorozatban megvizsgáljuk a csapatunk elmúlt tíz szezonjának statisztikáit. Az előző cikkekben már írtunk a touchdownokról és a yardokról, most következzenek a szerzett pontok, downok és a kapott büntetések összegzése. … Minnesota Vikings 2010-2019 – Pontok, downok, büntetések olvasásának folytatása

Minnesota Vikings 2010-2019 – Yardok

Az előző szezon végeztével a Minnesota Vikings egy újabb évtizedet - immár a hatodikat - tudhat maga mögött az NFL-ben. Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy egy cikksorozatban megvizsgáljuk a csapatunk elmúlt tíz szezonjának statisztikáit. Előző cikkünkben a touchdownokról írtunk, most következzenek a yardok. Előző cikk: Minnesota Vikings 2010-2019 - Touchdownok Minnesota Vikings 2010-2019 - Az … Minnesota Vikings 2010-2019 – Yardok olvasásának folytatása

Minnesota Vikings 2010-2019 – Touchdownok

Az előző szezon végeztével a Minnesota Vikings egy újabb évtizedet - immár a hatodikat - tudhat maga mögött az NFL-ben. Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy egy cikksorozatban megvizsgáljuk a csapatunk elmúlt tíz szezonjának statisztikáit. Kezdésnek itt is vannak a touchdownok. Minnesota Vikings 2010-2019 - Az NFL csapatai ellen szerzett touchdownok Az elmúlt tíz szezonban 166 … Minnesota Vikings 2010-2019 – Touchdownok olvasásának folytatása

Adam Thielen kihagyhatja a Washington Redskins elleni mérkőzést

A Minnesota Vikings elkapója, Adam Thielen állítólag megúszta komolyabb következmények nélkül a Detroit Lions elleni meccsen szerzett sérülését. Ennek ellenére valószínű nem fog pályára lépni a Washington Redskins elleni mérkőzésen csütörtökön, nehogy jobban megsérüljön és nagyobb kihagyás várjon rá. Megvolt a szokásos MRI vizsgálat, abból látszik, hogy nincs nagyobb baj, inkább csak óvatosság az esetleges, … Adam Thielen kihagyhatja a Washington Redskins elleni mérkőzést olvasásának folytatása

Adam Thielen újabb 4 évre írt alá a Vikings-hoz

Legközelebb 2025 környékén kell majd újra asztalhoz ülni Adam Thielen-el a szerződését illetően, ugyanis a játékos és a csapat új megállapodást kötött. Eredetileg 2021-ben lett volna szabadügynök a Vikings csapatának egyik legjobb elkapója, de egy kis szerződésmódosítás és hosszabbítás után ezt megfejelték 4 évvel, így csak 2025-ben várható Thielen szabadügynöki piacra kerülése. A módosított szerződés … Adam Thielen újabb 4 évre írt alá a Vikings-hoz olvasásának folytatása

Thielen ügynöke óvatosan optimista, Thielen pedig nem tervez sztrájkot a szerződésével kapcsolatban

Hamarosan eljön a döntés ideje Thielen szerződéshosszabbításával kapcsolatban, legalábbis az ügynöke és nyilván maga a játékos is ezt szorgalmazza. Adam Thielen-el kapcsolatban mondhatjuk, hogy mindannyiunk szeme láttára lett egy draftolatlan újoncból az NFL 10 legjobb elkapójának egyike. Ehhez a teljesítményhez általában dukál egy nagyobb szerződés is, ami a híresztelések szerint ebben az előszezonban meg is … Thielen ügynöke óvatosan optimista, Thielen pedig nem tervez sztrájkot a szerződésével kapcsolatban olvasásának folytatása

A Minnesota Vikings 2018-as szezonja számokban 1. rész – A játékosok

Sajnos nem az elvárásoknak megfelelően alakult csapatunk számára a 2018-as szezon, hiszen a 8-7-1-es mérleg nem volt elég a rájátszáshoz, de ennek ellenére is voltak a csapatban kiemelkedő teljesítmények, gondoljuk csak Thielen elkapásaira vagy Hunter zsákolásaira. Most viszont vizsgáljuk meg kicsit jobban, hogy a játékosaink teljesítménye mire volt elég az NFL mezőnyében, illetve azt hogy … A Minnesota Vikings 2018-as szezonja számokban 1. rész – A játékosok olvasásának folytatása

Edzőtábor ráhangoló, 3. rész – Az elkapók

Harmadik részünkben az elkapókat nézzük meg, akik közül páran olyan briliáns szezont nyújtottak, hogy a liga legjobb elkapó párosává választották őket. Összesen 12 elkapóval a keretben megyünk neki az edzőtábornak, ami egy kicsit talán magas szám, de így legalább van lehetősége az edzőknek a legjobbakat kiválasztania. Jellemzően ugye 5-6 elkapóval a keretben megyünk neki a … Edzőtábor ráhangoló, 3. rész – Az elkapók olvasásának folytatása

Adam Thielen: Elmúlt 8 év, azaz az elkapó jobban teljesít

Végre valahára megtört a rossz sorozat és ismét van a csapatban 1000 elkapott yard fölé jutó elkapó. Adam Thielen az ismeretlenből jött, majdnem fogászati berendezéseket értékesítő ügynök lett, de az NFL teljesen megváltoztatta az életét. Sokat küzdött, aki eleinte csak a tartalékoknál, majd az aktív keretben, de játéklehetőséget nem vagy csak elvétve kapva tette a … Adam Thielen: Elmúlt 8 év, azaz az elkapó jobban teljesít olvasásának folytatása

Edzőtábor figyelő: Elkapók

Nagyon fontos poszttal folytatjuk, hiszen ezekből kell termelnünk a yardokat és ami ennél is fontosabb, a pontokat. A harmadik részben az elkapók felé tekintünk ki. Megnézzük, hogy mire juthatunk ebben a szezonban, vajon Adam Thielen tud-e megint úgy játszani, mint tavaly és Stefon Diggs végre eljut-e 1000 elkapott yard fölé. Mi lesz a sorsa vajon … Edzőtábor figyelő: Elkapók olvasásának folytatása

Szabadügynöki piac figyelő – 6-7. nap

Az elmúlt két napban inkább csak érkező és hosszabbító játékos volt, talán egyensúlyba kerülnek a dolgok. Már egy hete zajlanak a szabadügynöki mozgások, az utóbbi két napban is voltak történések. Keddi és szerdai események. Érkező játékosok: Datone Jones, DE A védelem megerősítése végett a csapat az ex-Packers játékossal, Datone Jones-al kötött megállapodást. Szerződése egy évre szól, … Szabadügynöki piac figyelő – 6-7. nap olvasásának folytatása

Itt a szabadügynöki piac, vágjunk is bele

Már a nyakunkon a szabadügynöki piac nyitása, nézzük meg hogy ki merre hány méter. Első és legfontosabb, hogy Adrian Peterson mától már nem a Vikings játékosa, ennek ellenére előfordulhat, hogy újra visszatér közénk, bár erre egyre kisebb az esély. Nézzük miért is. Adrian Peterson bár benne van a korban és a sérülésekkel is egyre gyakrabban … Itt a szabadügynöki piac, vágjunk is bele olvasásának folytatása

Edzőtábor ’16 előretekintő #11 – ST

Elérkeztünk az utolsó csapategységhez, már csak a special team tagja vannak hátra. Ez egy különleges egység a csapaton belül, mely évről-évre okoz meglepetéseket, hol pozitív, hol sajnos negatív irányban. A long snapper poszton csak egyedül Kevin McDermott található, aki a tavaly elküldött Loeffler helyét vette át. A negyedik évét kezdő volt UCLA játékos jól adogatja a … Edzőtábor ’16 előretekintő #11 – ST olvasásának folytatása

Edzőtábor ’16 előretekintő #4 – WR

A támadók szempontjából fontos egységhez érkeztük, következzenek az elkapók. Valamiért mostanában (utóbbi sok év) mindig hadilábon állunk ezen a poszton, mert bár vannak jó játékosaink, de valahogy senki nem tud kiugró teljesítményt produkálni. Na de majd most. Nagyon ráférne a csapatra, hogy vége jó teljesítményű elkapókat sorakoztasson fel, mert Peterson egyedül nem feltétlenül fogja tudni … Edzőtábor ’16 előretekintő #4 – WR olvasásának folytatása