A védelem egy negyeddel korábban lépett le, ez majdnem a meccsbe került

Megint csak épphogy, de megmenekült Mike Zimmer a kirúgástól, a Vikings ugyanis egy bőven nyerhető meccsen csak hosszabbításban tudott felülkerekedni az ellenfelén.

Már szinte minden érv elfogyott Mike Zimmer megtartása mellett, valószínű most is csak az menti meg őt, hogy a csapat nem szenvedett vereséget és a rossz kezdés után a bye week-ra 3-3-as mérleggel mehetünk.

Kicsit halványak voltunk az első félidőben és mivel a legutóbbi 4 meccsen a második félidőben a támadósor egyetlen TD szerzést sem tudott felmutatni, kicsit aggódhattunk.

Igazából meg volt a lendület, de a végső lépés mindig hiányzott. Két drive-ban is csak mezőnygólig jutottunk a TD helyett, így a hazaiak az első negyedben is már vezetést tudtak szerezni. Mindezt annak ellenére, hogy Darnold első passzkísérletét az eddig gyengén muzsikáló Breeland húzta le. Sajnos mint írtuk ebből a bravúros labdaszerzésből is csak három pontot tudtunk összekaparni, holott bőven meg lett volna a lehetőség a TD-re is.

A második negyedet TD-vel kezdtük. Az eddig mellőzött Chris Herndon 2 yardos elkapásával ismét vezetést szereztünk, amit a félidőre a Panthers csak kozmetikázni tudott.

Az előbb említett okok miatt viszont kicsit aggódhattunk, hiszen a meccs eddig látott része sem volt valami meggyőző, én személy szerint borzalmas folytatásra számítottam. A harmadik negyed fele igazából akciómentesen telt el, a végére azonban három TD-t is láthatott a közönség. Előbb a Panthers Robinson révén jutott előnyhöz, de a második félidőre magára találó Dalvin Cook is megszerezte a maga TD-jét. Cook egyébként a lassú kezdés ellenére nagyon is szép teljesítményt tudott összehozni. 140 futott yard és 1 TD, emellett volt két elkapása is. És ha már lekapás.

Az egy hete szinte teljesen mellőzött Thielen kimagaslót hozott. Cousins 11 passzát húzta be, amiből 126 yardot és egy nagyon fontos TD-t is szerzett. Jó volt látni, hogy a legbiztosabb kezű elkapó ismét nagyot megy. Ott volt még Jefferson is, akinek ugyan csak 80 yard jött össze, de az fontos volt. Ráadásul ezzel a teljesítménnyel JJ lett a ligában az egyetlen olyan játékos, aki a szezon eddigi összese meccsén legalább 65 elkapott yarddal rendelkezik.

A védelmünk nagyon rendben volt, három labdaszerzésükkel nagyban hozzájárultak a csapat sikeréhez. Volt viszont egy bökkenő, valami oknál fogva úgy döntöttek, hogy egy negyeddel előbb fejezik be a meccset. Persze ott voltak a pályán, de mintha nem is azok lettek volna, akik három negyeden keresztül végig meccsben tartották a csapatot. A találkozó vége előtt még 11 ponttal, fél perccel a vége előtt pedig már nem is vezettünk. Robby Anderson a Panthers elkapója egész meccsen peches volt, a felé menő 11 labdából csak hármat tudott megszerezni, de pont akkor tudta magát összeszedni, mikor nem kellett volna. Anderson a meccs végén elkapta Darnold passzát az endzone-ban és mivel a kétpontos kísérletük is sikerült készülhettünk a hosszabbításra. Természetesen volt még idő támadni és végül sikerült is rúgótávolságra elérni, 47 yardról Greg Joseph próbálkozhatott. Ezen a meccsen két rövidebb mezőnygólt berúgott, de 54-ről egyet csúnyán mellélőtt. És ahogy az lenni szokott, ez is mellément, így jöhetett a hosszabbítás.

Itt mi kezdtük a támadást és igazából esélyt sem adtunk a Panthers-nek, hogy vissza tudjon támadni, mert Cousins a mindent eldöntő passzával KJ Osborn-t célozta meg, aki bravúros elkapása után önfeledten örülhetett a társaival együtt, mert végül, ha nagy neheze is, de megnyertük a meccset.

Minnesota 34, Carolina 28. Igazából meg van a siker és az egalizált mérleg is, de szerintem ez sem menti meg a szezon végén Zimmer-t. A szezon közbeni edzőváltás szerintem lekerül a terítékről, de itt a szezon végén, függetlenül az eredménytől változtatni kell.

1961 óta összesen 11 alkalommal állt a Vikings hat lejátszott mérkőzés után 3-3-as mérleggel. Ebből 5 alkalommal sikerült elérni a rájátszást, legutóbb 2008-ban.

Nem mondom, hogy idén meglesz a playoff, de látva egynéhány csapatot a ligában, komoly fejlődéssel a Wild Card hely már nem csak egy ködbe veszett esélyt jelent.

Most pihenünk. Mármint a csapat, mi nem, mert jövünk egy rövid mi volt eddig és majd később egy mi várható ezután cikkel és persze az új sorozatunk a Random Vikings második része is megjelenik.

És miután ezt leírtam jött a hír, hogy sajnos IR listára kerül Patrick Peterson, mert combizom sérülést szenvedett. Ez legalább egyhónapos pihenő lesz, azaz minimum három meccsen nem számíthatunk a veterán CB-re. Zimmer szerint bíznak a felépülésében, nem hinné hogy olyan súlyos lenne, ami miatt véget érne a szezonja.

fotó: vikings.com

Beharangozó 6. hét: VIKINGS – PANTHERS

Az egy héttel ezelőtti, Lions ellen kiszenvedett győzelem után, most itt a lehetőség a csapat számára, hogy a pihenőhétre úgy menjen el, hogy egalizálja a mérlegét.

A Bengals és a Cardinals elleni vereséget követően jött egy Seahawks elleni meglepően magabiztos siker, majd a Browns elleni valami után nyögvenyelősen legyőztük a Lions-t, így ma esélyünk van arra, hogy 3-3-ra mentsük a mérleget a borzasztó kezdés ellenére is.

Ehhez viszont a Carolina Panthers csapatán vezet az út, akikkel ma idegenben kell megmérkőznünk.

Már most jó hír a Vikings szurkolóknak, hogy mindenki tudja vállalni a játékot nálunk, ideértbe Jefferson-t, Thielen-t, Barr-t, Cook-ot és meglepő módon Pierce-t is. Ugyanez hazai oldalról már nem mondható el, hiszen Christian McCaffrey továbbra sem bevethető, így a Panthers kiváló futója ma csak az oldalvonalról fogja a meccset megtekinteni.

Két helyen nyerhetjük meg ezt a mai meccset, de akkor mindkét egységnek jónak kell lenni. Elsősorban a védelemre támaszkodhatunk, akik az utóbbi két meccsen bebizonyították, hogy végig partiban tartják a támadókat, annak ellenére, hogy ők gyakran úgy tűnik semmit nem is csinálnak. Griffen és Hunter ma is tarolhat a Panthers offense ellen, ketten nagyot mennek idén. Griffen az elmúlt négyből három meccsen, míg Hunter az összes meccsén legalább egyszer sackelt az ellenfél irányítóját. Erre ma is megvan az esély, Darnold sokat mozog ki a zsebből, könnyebb célpont lehet, mint mondjuk egy hete Goff. És ha már célpont, Darnold az elmúlt két meccsen ötször is eladta a labdát, ebből háromszor múlthéten. Igaz idén nem emelkedünk ki interception téren, már ami a szerzést illeti, de most itt a lehetőség a mutatók alapos javítására.

A másik egység, ami a meccset nyerheti nekünk értelemszerűen a támadóegység, amiből az elmúlt két héten nagyon keveset láttunk. Jobban ki kellene használni, hogy ilyen emberek állnak ott, mint Thielen, Jefferson, Osborn, Conklin. Oké Jefferson a Lions ellen 120+ yard felett kapott el, na de Thielen, aki magabiztos minden téren csak háromszor került célkeresztbe és akkor is csak a meccs végén. Ilyen méretű luxust nem engedhetünk meg magunknak.

Na meg persze az edzők sem, akik alatt alaposan inog a kispad, gondolok itt Zimmer vezetőedzőre és a rengeteg alkalommal érthetetlen játékot hívó Klint Kubiak támadó koordinátorra.

Ezt a Lions és Browns elleni is látott szerencsétlenkedést és “nem túl konzervatív” playhívást be kell fejezni, mert a saját állásukkal játszanak.

Két meccs előtti bejelentés is történt. Az egyik, hogy új kezdő bal oldali tackle-je lesz a csapatunknak, Rashod Hill-t, a már teljesen egészséges Christian Darrisaw váltja, aki kezdő lesz és a snappek döntő többségében ő lesz a pályán. Darrisaw sérülése miatt csak a legutóbbi héten tudott bemutatkozni, a Lions ellen 26 snap erejéig volt a pályán, de mivel ő a csapat jövője, most már kezdőként számolnak vele.

A másik bejelentés, hogy a héten szerződtetett Luke Stocker máris aktiválásra került a tartalékok közül, így akár ő is játszhat ma. Erre mármint az aktiválására és egyáltalán a szerződtetésére azért volt szükség, mert az amúgy is vékony TE poszt Ellefson kiesésével tovább gyengült. Stocker, amennyiben pályára lép inkább blokkolni fog, már csak azért is, mert ez jobban megy neki, mint az elkapás.

Ma este héttől meglátjuk, hogy mire megyünk a bye week előtt. Fennáll-e a veszélye majd az edzőváltás lehetőségének a bye week-en. Ezekre ma este választ kapunk.

Botrányos támadójátékkal és egy szerencsés végkimenetellel nagy nehezen, de megvan a szezon második sikere is

Nagyon nagy mázli, hogy ez a meccs magyar idő szerint este hétkor kezdődött, mert ha ilyen teljesítmény miatt kellene éjszakázni, akkor nagyon meggondolná magát az ember, hogy folytassa-e a meccsek követését a szezon hátralévő részében.

Borzalmasan gyenge a Vikings támadójátéka és azon belül is a játékok hívása, ez a Lions elleni meccsen nagyon előjött. És bár a vezetőedző szerint nem érezni azt, hogy túl konzervatív lenne a támadójáték, mi szurkolók is azon vagyunk, hogy persze ez nem konzervatív, ez szar.

Elnézést a vulgáris kifejezésért pláne a kiskorú szurkolóktól, de egyszerűen nem nincs jobb szó, amivel a Lions elleni játékhívásokat és az ezzel járó támadójáték milyenségét ki lehetne fejezni. Négy alkalommal volt a meccsen olyan harmadik számú kísérletünk, amikor több, mint 9 yardot kellett volna megtenni. Mi történt? Igen, mind a négy alaklommal screen passz volt. Csak gratulálni tudok a hívásokhoz. Kár, hogy elfelejtették, hogy már nem a hetvenes évek vannak, hanem 2021.

A meccs megint nem hozott túl sok pontot, ami kiábrándító pláne úgy, hogy én csak a Vikings-tól 40-et vártam.

Az első negyedben csak két mezőnygólt láthattunk, meg igen gyengén muzsikáló támadójátékot mindkét oldalról.

A második negyedben nagy nehezen megszereztük az első TD-nket, hála Mattison 15 yardos elkapásának. Cousins tehát megint passzolt egy hatpontost, de sajnos messze  nem olyan az ő teljesítménye sem, mint az első három héten volt. Míg a  Bengals, a Cardinals és a Seahawks ellen összesen 8, addig most a legutóbbi két meccsen csak kettő kiosztott TD passza volt. És itt is nagyon kiüt Kubiak érthetetlen playhívási stratégiája.

A félidőre tehát, ha nem is hatalmas előnnyel, de kivonulhattunk.

Majd jött a második játékrész, ahol a harmadik negyedben semmi nem történt az égvilágon.

A záró etapot Greg Joseph kezdte meg egy 55 yardos mezőnygóllal, amire a Lions is válaszolt 40-ről.

Majd csak, hogy mi se maradjunk ki a vasárnapi mellérugdosásokból, Joseph a meccset akár lezáró mezőnygólt kísérletet szépen melléhelyezett 49 yardról. És ahogy ilyenkor lenni szokott jött az ellenfél és alig több, mint fél perccel a találkozó vége előtt megfordította a meccset egy TD és kétpontos kombival.

Ám még egy csavar volt a meccsen, ugyanis valami csoda folytán sikerült mezőnygól távolságba verekednünk magunkat és Joseph 54 yard-ról már berúgta, amivel megmentette a hátsónkat. És nem csak a miénket, hanem valószínű Zimmer-ét is, aki így még egy meccsig megtarthatja az állását biztosan. Minden a Panthers elleni találkozón fog múlni, mert utána itt a bye week, ahol lehet edzőcsere fog következni, amennyiben nem egalizált mérleggel fogunk pihenőre vonulni.

Mindezek ellenére, hogy most óriási mázlival nyertünk a változtatás elkerülhetetlen. És most mindegy, hogy most azonnal, egy hét múlva vagy a szezon végén, de Mike Zimmer munkáját meg kell köszönni. Nem tud fejlődni vele a csapat és ha tovább folyik ez a megrekedt projekt csak elherdálunk rengeteg tehetséget, akik többre érdemesek.

Fel kell rázódnunk, mert jön a Panthers, akik a kezdeti lendület után megtorpanni látszanak, de az ilyen csapatok a legveszélyesebbek. A végeredménnyel búcsúzunk, Lions 17, Vikings 19. Szebb jövőt!

fotó: vikings.com

Beharangozó 5. hét: LIONS-VIKINGS

Utolsó meccs következik a nagy otthoni sorozatból, ellenfelünk az eddig teljesen ötlettelen, idén az eddig mutatottak alapján 0-17-et megcélzó Detroit Lions lesz.

Toronymagasan esélyesként várjuk a mai találkozót, lényegében nincs olyan ember, aki itt vendég győzelmet vár ma, még a legkételkedőbbek sem. Annak ellenére sem, hogy múlthéten semmi életjelet nem mutatott a támadóegységünk.

Ezen a meccsen pontok tucatjaival kell megszórnunk a Lions-t, hogy ha csak minimálisan is, de életben tartsuk a most csak pislákoló playoff reményeinket.

A pontok tucatjait pontosan így értem, mert ha ma nem szórjuk meg a Lions-t legalább 40 ponttal, akkor szomorú leszek.

De nézzük a tényeket. A tények pedig szomorúak. Defense oldalon visszakapunk egy nagy erősítést, Anthony Barr 21 meccs kihagyás után végre ismét ott lesz a csapatban. Így a linebacker sor még jobban megerősödik, futásoknál lesz szükség a szűrésre, mert az idén a Vikings védelmének egyik hatalmas gyengepontja. Nem lesz ott viszont Michael Pierce, aki könyöksérülése miatt megint nem játszik. Pierce eddig nagy blama a Vikings részéről. Nem lesz ott Dantzler sem, akinek pozitív eredményt mutatott a koronavírus tesztje, így COVID listára került.

Ha átnézünk a labda másik oldalára, az újonc Smith-Marsette lábujj sérülés miatt biztos nem játszik, de ami érzékenyebben érinthet, hogy Dalvin Cook csak kérdéses besorolást kapott és ha megint úgy fogja vállalni a játékot, mint egy hete, hogy sérült, akkor most sem számíthatunk tőle kiugró teljesítményre, sőt múlthéten szerintem csak hátráltatta a támadókat, bár a teljesítményt látva ez nem volt nagyon bonyolult.

Amiben bízhatunk, hogy a Lions védelme borzasztó teljesítményt nyújt idén és ezt tartósan hozzák. Itt lehet keresnivalónk nekünk, hogy feledtessük a múltheti, még vérszegénynek sem mondható pontmennyiséget.

Bár Jefferson egy hete is jó volt, az egyetlen TD elkapásunk is az övé volt, Thielen és Conklin, akik bár sokat voltak célpontok, elenyésző labdát kaptak csak el. Szerintem ma, mind a hárman, sőt idevenném Osborn-t is, fognak egy-egy hatpontost csinálni.

A meccsen tehát magunkat várjuk győztesnek, csak a fiúkon múlik, hogy megtoldják-e Zimmer edzősködésének idejét a Vikings-nál. Ez a mai meccs, remek lehetőség a restartra. Hétkor kezdünk.

Itt a vége! Bears 24, Vikings 10 | Alapszakasz, 17. játékhét

AThielenX1.pngSima győzelmet aratott a Chicago Bears csapata a mieink felett és mivel az Eagles simázta a Redskins-t, hamar eldőlt, hogy a Minnesota Vikings számára itt véget ér a 2018-as idény.

Senki nem ezt várta a Vikings-tól, hogy ilyen semmitmondó játékkal fognak előállni az év eddigi legfontosabb mérkőzésére, ami a rájátszásban való szereplésről dönt, de ilyen hozzáállással inkább jobb is, hogy nem mentünk be, mert ott csak nagyobb szégyent hoznánk magunkra. A Zimmer éra alatt talán nem is láttunk ilyen fejetlenséget, ami a tegnapi meccsen hazai részen uralkodott.

Az első félidőben a támadók csak azért voltak a pályán, hogy fent legyen másik 11 ember is, mert őszintén nem igazán lehet kiemelni egyetlen egy pozitívumot sem a jelenlétükből. A védelem pedig bár helytállt, a Bears rést tudott ütni rajta kétszer, így 10 pontos előnnyel mehettek a szünetre a vendégek. Azok a vendégek, akiknek igazából a Rams meccs eredményét ismerve semmi vesztenivalójuk nem volt, de mégis ők voltak azok, akik úgy küzdöttek, mint akiknek csak a győzelem elfogadható.

Azt vártuk, hogy a második félidőre egy összeszedettebb gárda jön ki, ami félig-meddig igaz is volt, Diggs-Cousins összjátékból meg is lett az első TD-je a csapatnak. Ekkor csak 3 pont volt a különbség, de nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel, a Bears ismét elhúzott egy TD-vel, sőt mezőnygólt is értékesített, így a tegnapi Vikings számára behozhatatlan előnyre tett szert. 

A fejetlenség megmutatkozott a játékosoknál is. Cousins és Thielen leginkább csak akkor voltak összhangban, mikor egymással ordibáltak a kispadnál.

Most megkezdődhet a felkészülés a következő idényre, ami majd csak 8 hónap múlva indul. Addig lesznek majd új játékosok, talán pár új edző és koordinátor is és reméljük egy komplexebb csapat fog jövő év szeptember elején kifutni a pályára, akik érdemesek, hogy visszatérjenek legalább a legjobb 12 közé.

Köszönjük, hogy idén is velünk voltatok, mindenkinek kellemes szórakozást ma estére és Sikerekben gazdag, Boldog új évet kívánok. SKOL!

Beharangozó: Bears-Vikings | Alapaszakasz, 17. játékhét

G17XSWIN & IN, azaz győzz és bent vagy, röviden így lehetne összefoglalni a Vikings utolsó alapszakasz mérkőzését, ugyanis a Bears legyőzése esetén januárban is pályára lép majd a csapat.

Már nem kell sokat várni és kiderült, hogy sikerül-e sorozatban második alkalommal bejutni a rájátszásba és tovább folytatni a harcot a Super Bowl részvételért és annak elnyeréséért. Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert talán nem is jogos elvárás idén a csapattól a bajnoki cm megszerzése.

Persze idén is így indultunk neki, de a jelenlegi 8-6-1 -es mutató nem feltétlenül azt tükrözi, hogy nekünk mindenképp a döntőben a helyünk. Maradjunk a realitás talaján és érjük be egy szép búcsúval az alapszakasztól és egy jó meccsel a rájátszásban. Előbb viszont ma nyernünk kéne a csoportrivális Chicago Bears ellen.

Az ellen a Bears ellen, akik nagyon hosszú időt vártak arra, hogy ismét csoportelsőséget élvezzenek, ami idén összejött nekik, így ők rég biztosították a helyüket a rájátszásban.  Ezáltal nem tudjuk mennyire lesz nekik fontos a mai meccs, azaz mennyire fogják 100%-ban komolyan venni a találkozót. Ugyanis Vikings győzelem esetén a Wild Card körben ugyancsak Bears-Vikings összecsapás következik, igaz, azt már valószínű teljes erővel nyomnák végig Chicago-i részről is.

Biztos hiányzónk csak egy kulcsjátékosunk lesz. Eric Kendricks combhajlító sérülés miatt kénytelen kihagyni a meccset, de Xavier Rhodes játéka sem biztos korántsem, ő lágyéksérülés miatt lehet kénytelen lesz kihagyni a mai, sorsdöntő meccset.

Mostani vereség esetén sem feltétlenül maradunk le a PO-ról, ugyanis, ha az Eagles sem tud nyerni a Redskins, akkor mi jutunk be. Természetesen nem szabad erre hagyatkozni, hiszen az Eagles is mindent meg fog tenni, hogy nyerjenek, emlékezzünk csak a múlt heti meccsükre. A mai találkozó 22:25-kor kezdődik, akárcsak az Eagles meccse. A TV a Bears-Vikings meccset adja, ugyanis a korábbi Eagles-Redskins meccset cserélték ki a miénkre, így ma a TV adja a meccsünket.

Összegzés: Dolphins 17, Vikings 41 | Alapszakasz, 15. játékhét

G15XFVasárnap a 15. játékhéten, a Miami csapatát fogatuk hazai pályán, ilyen mértékű delfin mészárlást utoljára talán Az öböl című filmben láthattunk.

Két vereség után valami mutatnia kellett a csapatnak amennyiben januárban is aktív tagja akar lenni a ligának. A győzelem megszületett és bár volt kisebb döcögés, azért összességében nagyon simán hoztuk le a Miami elleni találkozót. A 17:41-es végeredmény is mutatja, hogy elég egyoldalúra sikeredett az összecsapás.

Tőlünk szokatlan módon (főleg idén) már az első negyedben eldöntöttük a meccset, hiszen 3 minta drive után máris 21 pontos előnyre tettünk szert. Kevin Stefanski újraélesztette a támadósort és ami fontosabb, hogy a futójátékot is, ami 3 éve nem látott csúcsra tért vissza. Dalvin Cook karrierje legjobb teljesítményével rukkolt elő, aki 136 futott yarddal és 2 futott TD-vel tette hozzá a magáét a meccshez. Murray ugyancsak szerzett egy futott TD-t. Valahogy kiegyensúlyozott volt a támadójáték. Nem volt szükség 40-50 passzkísérletre, Cousins csak 21 alkalommal próbálkozott, de így is 200+ yarddal és 2 TD passzal zárt.

Elkapóink és a tight endek átlagos napot zártak. Ki kell emelni viszont az újonc Tyler Conklin-t, aki a legtöbb elkapott yardot jegyezte. Diggs és Robinson pedig hozták a szokásos formájukat, kevés elkapás (igaz kevés célpont), de nagy eredményesség, mindketten TD-vel zártak.

Bőven szót kell ejteni a védelmünkről, akik nagyon jól szerepeltek. Mindössze 6 bekapott pont (igaz, az egy 75 yardos futott TD-ből született :O ), csak 193 kapott yard és 9 kiosztott sack, amivel 71 yardot tolták hátrébb a vendégeket. Barr és Hunter 2-2, míg Johnson, Alexander, Kendricks, Griffen és Richardson 1-1 alkalommal vitte földre a Miami irányítóját.

Összességében jók voltunk és ezzel a győzelemmel továbbra is tartjuk a Wild Card pozíciót. Az Eagles és a Redskins azonban még veszélyt jelenhet ránk, mindketten csak fél meccsnyi hátrányban vannak. Következő meccsünk a Lions ellen lesz idegenben. Egyszer idén már sikerült őket legyőzni, most megint ez a cél.

Beharangozó: Dolphins-Vikings | Alapszakasz, 15. játékhét

G15XSFogynak a a hetek az évből és nem csak az évből, de a szezonból is és amennyiben szeretnénk még plusz meccset játszani, akkor a mai Miami elleni meccset mindenképp nyerni kell.

A mai este a Chicago bebiztosíthatja a helyét a rájátszásban, mi pedig harcolhatunk, hogy megtartsuk a jelenleg még mindig 6. helyünket a rájátszásban. Ehhez azonban le kell győzni a Miami Dolphins együttesét.

Annak ellenére, hogy az utolsó három mérkőzésünkön komoly gondot okozott a pontszerzés még mindig minket tartanak a mai meccs esélyesének. Mi két vereség után (Patriots, Seahawks) próbálunk javítani. Tesszük mindezt új támadó koordinátorral, ugyanis a Seattle elleni vereséget követően kirúgták John DeFilippo-t, aki nyáron pont azért érkezett, hogy még hatékonyabb legyen a támadójátékunk, ehelyett folyamatos volt a hanyatlás.

Jelenleg Kevin Stefanski látja el ezt a posztot is, aki eddig a csapat irányító edzője volt. A hírek szerint több futást és kiegyensúlyozottabb, eredményesebb playhívásokat láthatunk majd a mai meccsen és a szezon hátralévő részében. Kell is a sikerélmény, hiszen, bár teljesen hihetetlenül hangzik, de még mindig van esélyünk a rájátszásra, de ez csak 56%-os valószínűséggel következhet be. Ezért lenne fontos a Miami elleni siker. Sokan kíváncsian várják, hogy Stafanski mennyire tudja majd felpörgetni a támadójátékot, azt a támadójátékot, ami az elmúlt öt meccsből négyen képtelen volt legalább 300 yardot elérni. Ez nagyon rossz mutató, szinte a liga legutolsó mutatója. Jelenlegi ellenfelünk se a jó és nagy játékairól híres, bár egy hete az utolsó másodperc után csodát tettek.

A Dolphins a múlthéten csodát hajtott végre a Patriots ellen, így a sorozatban harmadik sikerére készül. Nem lesz könnyű ellenfél, hiszen még ők is versenyben vannak a rájátszásért.

Cousins fogadkozik, hogy több pontot kell szerezniük, amivel magabiztosan uralhatják a meccset és végül nyerhetik meg azt. Kérdés már csak az, hogy ezt miként fogják kivitelezni. 

Ezt a meccset mindenképp hozni kell, ellenkező esetben el lehet köszönni az idei rájátszástól. És akkor ugye felvetődik a kérdés, hogy Zimmer-e a megfelelő ember, hogy a továbbiakban irányítsa a csapatot. Na de ne szaladjunk ennyire előre, várjuk meg a mai meccset és a szezon végét is és csak akkor kezdjünk el előre tekintgetni. A találkozó ma este 19 órakor kezdődik.

Beharangozó: Vikings-Seahawks | Alapszakasz, 14. játékhét

G14XSIsmét idegenbe látogatunk, ahol ellenfelünk a Seattle Seahawks lesz, akik hozzánk hasonlóan még mindig küzdenek a playoff részvételért.

2006 óta nem sikerült tétmeccset nyerni a Seattle otthonában, ezért is – na meg persze azért is kell a győzelem, hogy életben tartjuk a rájátszásba való jutásról szóló álmainkat.

Idén a csoportelsőség szinte biztosan a Bears ölébe hullik (ha ma veszítünk, akkor biztosan), hiszen a 9-4 -es mutatóval három mérkőzéses előnyben vannak előttünk. Mint említettük legutóbb 2006-ban sikerült Seattle-ben nyerni, de a Seahawks elleni utolsó 14 meccsünkből (rájátszást is beleértve) csak 4 alkalommal jöttünk ki győztesként. Ezt szeretnénk ma este elfeledtetni egy győzelemmel, ami nem lesz egyszerű.

A Seahawks nehezen kezdte a szezont és még mindig messze van a régi önmagától, de így is pozitív mérleggel állnak. Legutóbbi három meccsükön két szoros és egy könnyed győzelmet arattak, így pozitívan várják az ellenünk következő meccset. Mi a legutóbbi három meccsünkből csak egyet tudtunk megnyerni.

Lesz két fontos hiányzónk. David Morgan a támadóknál, míg Trae Waynes a védelemben nem tud majd rendelkezésünkre állni, de az elkapó Chad Beebe sem játszik ma. Eric Kendricks játéka még erősen kérdéses, de többek szerint ő is kiül ma. A hazai oldalon csak K.J. Wright lesz biztos hiányzó viszont Fluker, Madden, Baldwin és Penny játéka sem biztos.

Passzolt yardok terén Cousins a jobb, de Wilson-nak jobb a TD/INT aránya. Nem szabad leírni az ellenfelet, pláne úgy, hogy a szakértők inkább a Seahawks-t hozzák ki győztesnek nem pedig minket. Mondjuk ez az utóbbi hetekben mutatott szenvedést látva nem is csoda, hogy így vélekednek.

A futójátékunk teljesen visszaesett a liga utolsó negyedébe, bár a hírek szerint most sokkal több labdát fognak kapni a futóink, reméljük nem csak passzoknál.

Minden kiderül holnap hajnali fél háromkor, a SportTV élőben közvetíti.

Összegzés: Vikings 10, Patriots 24 | Alapszakasz, 13. játékhét

G13XFNem sikerült túl fényesen a hétvégi idegenbeli kirándulás a Minnesota Vikings csapatának, akik a New England otthonában szenvedtek vereséget.

A meccs előzménye, hogy minden csoportellenfelünk vereséggel zárt, így a Green Bay Packers csapatától el, míg a Chicago Bears-hez közelebb léphettünk volna, de nem tudtunk élni ezzel a ziccerrel, ugyanis nagyon simán kikaptunk. Persze ez a sima inkább csak akkor sima, ha az eredményt nézzük, mert amúgy ennyivel nem volt jobb a vendéglátónk, egyszerűen csak pont annyival nyújtott többet, hogy összehozzon 14 ponttal többet.

Míg a Patriots az első drive-jában máris TD-t ért el, addig mi nem, sőt Bailey ismét csak a kapu mellé tudta lőni a mezőnygól kísérletet, amivel a második negyedre tolódott a pontszerzésünk. Még a szünet előtt Thielen meccsbéli első elkapásával TD-t értünk el és zárkóztunk fel 7:10-re.

Ekkor nem volt olyan rossz a meccs állása szempontunkból, de a mutatott játék bőven hagyott kivetni valót. Amint eddig is ezután is bőven volt baj a játékok hívásával, példának csak megemlítve a 4&11-nél az 5 yardos középre passzt, amivel pontosan 5 yardot haladunk előre és jöhetett az ellenfél. DeFilippo ma nagyon nem érezte, hogy mit is kíván a haza.

A harmadik negyed elején azért csak feljöttünk X-re, de Gordon 24 yardos TD elkapásával és a negyedik negyedben Develin 2. futott TD-jével elhúzott a Pats. Cousins most nem csak az embereit, de magát sem találta néha, és bár nincsen sportboltja, kétszer is sikerült eladnia a labdát.

A vereségünkkel maradtunk a csoport második helyén két mérkőzéses hátrányban az éllovas Chicago mögött és két meccses előnyben a vezetőedzőjét a héten menesztő Green Bay előtt.

A 14. játékhéten a Seattle Seahawks csapatával meccselünk, de ilyen teljesítménnyel ott is leginkább csak a fejünket fogjuk fogni.