Jefferson és a Vikings is túl sok volt a Chargers-nek, győzelemmel szépített a csapatunk

Meglehetősen hasonló sémára hajazott ez a találkozó is a Vikings szempontjából, mint a korábbiak, hiszen most is a negyedik negyedre maradt a döntés arról ki is nyeri meg a meccset.

Sok hibával játszva, olykor-olykor a nyerést veszélyeztetve játszottunk, de a végén csak behúztuk. 

Az első negyed pont nélkül zajlott le és mondjuk azt, hogy a csapatok kiegyenlített teljesítményt hoztak. Pedig akár csúnyán is járhattunk volna mindjárt itt az elején, mert Cousins fumble-t hozott össze, amit a hazaiak meg is kaparintottak. Oké nem igazán Cousins, hanem O’Neill, aki rosszul ért az irányító könyökéhez, ami miatt az a labdát kiejtette. Végül ebből nem lett semmi, mint ahogy az első negyedben semmiből.

A másodikra kicsit felpörögtek az események három mezőnygóllal három pont előnyre tettünk szert, majd Kendricks interception-je után szép pozícióból egészen TD-ig vittük a drive-ot. Conklin volt a nap TD felelőse, ezen kívül még villant egyet a meccs második felében is.

Na de vissza a félidő elé. Conklin pontszerzésére alig két perc alatt azonnal felelt a Los Angeles, Larry Rountree III által, aki egy remek ugrással áthaladt a teljes mezőnyön, majd tánccal ünnepelt. Volt is mit, ez volt profi pályafutásának első pontszerzése.

A második félidő nem indult túl jól, a Chargers átvette a vezetése Ekeler TD elkapásával. Punt, Punt és pont.

Még ebben a negyedben ismét magunkhoz ragadtuk a vezetést, amit végül már nem is engedtünk ki a kezeink közül.

Érdekes, de negyedik kísérletre, igaz egy yardról de sikerült a TD szerzés, Conklin megint megoldotta. Ez volt a TE negyedik TD szerzése profi pályafutása során.

A záró negyedben Cook is futott egy TD-t, amire már csak egy mezőnygóllal válaszolt a Chargers, így végül 27-20 arányban sikerült nyerni és 4-5-re kozmetikáztuk a mérlegünket.

Ami furcsa volt a meccsen, hogy bár a ligautolsó futáselleni védelmével felálló Los Angeles volt az ellenfelünk, mégsem sikerült azt a hatalmas teljesítményt lerakni az asztalra. Cook még 100 yardot sem tudott elérni, pedig 24 alkalommal próbálkozott.

Akit ki kell emelni az Justin Jefferson, akinek most TD-t jelentő elkapás nem, de 143 yard összejött. 11 alkalommal kereste őt Cousins, ebből kilencszer meg is találta. Hatalmas előrelépés az előző két meccshez képest, ahol összesen 5 elkapása volt.

A többiek rendben voltak, Kendricks nagyot ment és nyolcszor szerelt a meccsen, de ott volt még ugye az interception szerzése és egy sack is. Aki megint szépen játszott a védelemből az Camryn Bynum volt. AZ újonc safety megszerezte első sackjét is a ligában, emellett hatszor szerelt is és volt egy leütött passza is. Szép jövő állhat előtte, ha továbbra is így megy, nem utolsósorban játéklehetőséget is egyre többet fog kapni.

A következő meccsünk a Packers ellen lesz. Izgatottan várjuk.

fotó: vikings.com

Beharangozó 10. hét: VIKINGS – CHARGERS

Csak úgy repül az idő, hiszen máris a 10 játékhétnél járunk, ami azt jelenti, hogy a Vikings és a többi rájátszásba nem jutó csapat túl van a szezon felén.

Eljött ez a nap is, ma van számunkra a plusz egy meccs napja. Igen a plusz egy meccs, amit idén az alapszakasz bővítés miatt a Vikings megnyert magának. Következzen tehát a Minnesota Vikings – Los Angeles Chargers mérkőzés az NFL alapszakaszának 10. játékhetén.

Nem lesz egyszerű mérkőzés, persze számunkra melyik az idén ugye? Szoros meccset várok, akár sok pont is lehet, ha nem ragad be valamelyik csapat. Nem hinném, hogy izgalommentesen kell a meccs végét várnunk, mert mondjuk eldől a második negyedben, itt a végén fog eldőlni, pontosan úgy, mint eddig szinte minden meccsünk az idei szezonban mert mi szeretünk veszélyesen élni. Az is igaz, hogy az esetek döntő többségében mi járunk pórul a végén, de hátha most másként alakul, mert a jelenlegi ellenfelünk, a Chargers is szereti az utolsó pillanatban eldönteni, hogy nyer vagy átengedi a sikert a másik félnek.

Mivel nem túl fantáziadús a támadójáték hívásunk és akkor is futunk, amikor már mindenki tudja, hogy mást kéne játszani, most talán kedvezhet az edzők játékhívásainak, a Chargers ugyanis ligautolsó helyen van a futás elleni védekezésben. Ezt Cook és Mattison ma kihasználhatja, akár mindkettőnek összejöhet a 100+ yard.

Persze e téren mi is felsültünk már párszor, például legutóbb 3 yard híján 250 yardot futott ellenünk a Ravens, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a futás ellen csak a 30. helyen állunk. Viszont előnyünk lehet itt, hogy a Chargers viszont nem feltétlenül fut eredményesen.. Ekeler, aki a legeredményesebb e téren a hazaiaknál még 60 yardot sem átlagol meccsenként.

Passzjátékban mindenképp feljebb kell lépnünk, mert amit a legutóbbi meccseken műveltünk az siralmas. Cousins a legutóbbi két meccsén 190 passzolt yard alatt maradt és ezáltal az elkapók csak szellemként szaladgáltak a pályán, ez a teljesítményük alapos visszaeséséből is látszik.

A hazaiak védelme passzok ellen sem túl hatékony, így a Thielen-Jefferson páros kiegészülve Osborn-al és a mostanában egyre több passzt kapó (az elkapók kárára) Conklin is szépet mehet ma.

Szóval minden adott, hogy kozmetikázzuk a mérlegünket a jó irányba és kicsit még életben tartsuk a Playoff reményeket ebben a nagyon gyenge NFC-ben.