Az elmúlt napokban három játékosunktól is megváltunk!

Mivel nem álltunk valami fényesen a fizetési sapkával, így valószínűsíthető volt, hogy egy-két játékos a kivágás sorsára jut.

A szezon befejeztével több olyan játékos is volt aki veszélyben érezhette magát, mivel az elküldésükkel jelentős összegeket szabadíthatott volna fel a csapat. Everson Griffen volt az egyik ilyen játékos, de a jelek szerint a kiválló DE helyzete megoldódni látszik.

Linval Joseph és Xavier Rhodes már nem voltak ennyire szerencsések, hiszen elküldésükkel sok pénzt tudott felszabadítani a csapat.

Linval Joseph ugyan kiváló játékos, viszont az elmúlt szezonban kicsit visszaesett a teljesítménye. De nem ez volt a kivágásának az oka, hanem a 10.4 millió dollár (2.4 millió hallott pénz) amit az elküldésével felszabadított a csapat. Joseph 2014-ben – Zimmerrel együtt – érkezett a csapathoz és az elmúlt 6 szezonban 93 mérkőzésen (a lehetséges 101-ből) lépett pályára, melyeken 15 sacket, 8 kierőszakolt fumble-t és egy visszahordott TD-t szerzett.

Xavier Rhodes 2017-ben top CB-nek számított, viszont az elmúlt két szezonja finoman szólva sem volt jó. Kivágásával a csapat ugyan benyelt 4.8 millió dollár hallott pénzt, de fel is szabadított 8.1 milliót. Rhodes a 2013-as draft 1. körének a 25. választásával került a csapatunkhoz és a nálunk töltött 7 év során 109-szer léphetett pályára, melyeken 10 interceptiont és egy TD-t szerzett.

Volt egy harmadik távozó is, aki nem más mint David Morgan. Az inkább blokkolásban jeleskedő TE elküldésével 700 ezer dollárt szabadított fel a csapat. Morgan 3 szezon alatt 16 elkapásból 135 yardot és 1 TD-t jegyzett.

A három játékos elküldésével kicsivel több mint 19 millió dollárt sikerült felszabadítani, amire nagy szüksége lesz a csapatnak, hiszen vannak még fontos szabadügynökök, akiket jó lenne megtartani.

fotó: theathletic.com

David Morgan idén már nem lép pályára

DavidMorgan_1.pngAnnak ellenére, hogy szerették volna, idén már nem fog pályára lépni David Morgan, akinek műtéten kell átesnie.

David Mogan még az edzőtáborban szenvedett térdsérülést. Már akkor látszott, jó pár hét kihagyás fog rá várni, de remélték a műtétet elkerülhetik. Most pénteken viszont kiadták a közleményt, amiben leírták, hogy sajnos a műtét megkerülése mégsem megoldás, a beavatkozást el kell végezni.

Ezzel az is eldőlt, hogy David Morgan, aki eddig (tavaly) Rudolph mögött a második számú TE volt a műtét miatt idén már nem fog annyira helyre jönni, hogy pályára léphessen. Feladatát, ahogy már a szezon eleje óta látjuk Irv Smith Jr. és Tyler Conklin vette át.

Mivel Morgan masszív blokkoló ember, így a mostani stílus, amiben sokat fut a csapat nagyon feküdt volna. Reméljük, jövőre ismét munkába állhat.

fotó: bringmethenews.com

Edzőtábor ráhangoló, 4. rész – A Tight endek

DavidMorganIIIXA negyedik részben a Tight endek-et nézzük meg, akiknek eddig is fontos szere jutott a támadások során, hát még majd ezentúl.

Talán sokkal rosszabb lenne a támadási statisztikánk, ha nem lennének tight endjeink. Szerencsére Kyle Rudolph, aki már 8. évét kezdi meg a csapatnál oroszlánrészt vállalt eddig a támadásokból, ezt bizonyítják a remek számai is. A Notre Dame-ről jött TE 98 meccsen eddig 37 TD-t szerzett, több mint 3000 elkapott yarddal.

Ám nem csak Rudolph-ra van szüksége a csapatnak, hanem jó második számú játékosokra is. David Morgan III harmadik évébe lép, mint profi és folyamatos fejlődést mutat. Nyugodtan rá lehet bízni akár Rudolph helyettesítését is.

Itt van még Blake Bell is, aki igaz csak epizódszereplő az offense-ben és akkor is leginkább blokkoló szerepre van ítélve, ezt viszont remekül hozza. Josiah Price második évét kezdi meg a Vikings-nál, őt eddig csak az előszezon meccseken volt szerencsénk látni, idén talán több lehet ebből.

Van még két újonc TE-nk is, mindketten Tyler-ek. Conklin és Hoppes párosnak az edzőtáborban kell megmutatni, hogy érdemesek legalább a tartalékok közé való bekerülésre.