Összegző: VIKINGS 14, BUCCANEERS 26

A találkozó előtt, de még a szezon előtt is azt vízionáltuk, hogy ebben a szezonban kétszer megyünk majd Tampa-ba, de a tegnapi teljesítménynek köszönhetően nos, ez nem túl valószínű, hogy így is lesz.

Rövid ismeretség volt ez a még kiadó utolsó NFC-s Wild Card pozícióval, mindössze egy hétig tartott, hogy a Cardinals-t különböző statisztikai mutatók miatt megelőztük, de erről a tisztségről a Buccaneers ellen lemondtunk.

“Összegző: VIKINGS 14, BUCCANEERS 26” olvasásának folytatása

Összegző: JAGUARS 24, VIKINGS 27

Csak hosszabbításban sikerült legyőzni a sorozatban 10 mérkőzést vesztő Jacksonville Jaguars csapatát, ami elképesztően elszomorító.

Kínkeserves volt ez a meccs a szurkolóknak szerintem mindkét oldalon, viszont mi csak a saját dolgunkkal törődjünk, sajnos itt is volt bőven fejfogós eset.

“Összegző: JAGUARS 24, VIKINGS 27” olvasásának folytatása

Összegző: PANTHERS 27, VIKINGS 28

Teddy Bridgewater bár ellenfélként, de visszatér Minnesota-ba és 1799 nap után ismét TD-t szerzett a Vikings pályáján, ám ez most nem volt elég, mert a Vikings egy nagyot mentett és végül egyetlen ponttal, de legyőzte a Carolina Panthers együttesét.

Voltunk nagyon mélyen, de a játékosok most a csúcson érezhetik magukat, mégha a teljesítmény bőven hagy kivetnivalót maga után, mert a védelem továbbra sincs sehol ez, pedig itt is meglátszott.

“Összegző: PANTHERS 27, VIKINGS 28” olvasásának folytatása

Összegző: COWBOYS 31, VIKINGS 28

Nagyon szomorú, de méginkább dühítő volt a tegnapi meccs élményünk, mert amit leműveltünk a Dallas Cowboys ellen az nagyon elkeserítő volt.

A kezdés jól indult, hiszen hamar legyűrtük a vendégek első támadását, majd jöttünk mi. Itt viszont megalapoztunk egész meccsre, ugyanis 5 játék után fumble miatt a játékszer visszakerült a Cowboys-hoz, akik ezt meg is köszönték és Elliott révén meg is szerzeték a vezetést. Mi sem voltunk restek és egy mintaszerű drive során, ahol egy benézet sacket kivéve minden játéknál sikerült az előrehaladás Dalvin Cook megszerezte újabb TD-jét a szezonban.

“Összegző: COWBOYS 31, VIKINGS 28” olvasásának folytatása

Összegző: VIKINGS 19, BEARS 13

Nem hozott sok pontot, de a győzelem ugyanolyan értékes csapatunk számára, akik sorozatban harmadik csoportmeccsüket is megnyerték, most épp a Bears-t sikerült legyűrni.

Favoritként mentünk ki a Soldier Field gyepére és azzal a szándékkal, hogy legyőzzük a Chicago Bears együttesét, ami végül össze is jött.

“Összegző: VIKINGS 19, BEARS 13” olvasásának folytatása

Összegző: LIONS 20, VIKINGS 34

Megvan a harmadik sikerünk is az évben, de sajnos nagyon kár azért, hogy erre a 9. játékhétig kellett várni.

Ma mindenki hozta a kötelezőt, egy pillanatig sem forgott veszélyben kedvenceink mai győzelme, páran túlteljesítettek, de voltak akiket sajnos meg kell dorgálni.

“Összegző: LIONS 20, VIKINGS 34” olvasásának folytatása

Összegző: VIKINGS 28, PACKERS 22

Bár a cím nyugodtan lehetne Dalvin Cook 28, Packers 22, ugyanis a futónk ma újra óriásit játszott és minden TD-t ő szerzett minnesotai oldalon.

Akár futásból, akár elkapásból ma Cook vitte a prímet a Minnesota háza táján, ha még passzolni is megtanulna és lecserélhetnénk Cousins-t, akkor tökéletes lenne. De nekünk itt marad Cousins még két évig, ha tetszik ha nem. Ha más miatt nem is, ugyanis nagyon sok dead money keletkezne miatta, amit nem engedhetünk meg magunknak.

“Összegző: VIKINGS 28, PACKERS 22” olvasásának folytatása

Összegző: FALCONS 40, VIKINGS 23

Jóval esélyesebbként mentünk neki a meccsnek, de akkora pofonba szaladtunk bele, amit nem is igazán tudunk felfogni, az Atlanta simán átgázolt a Minnesota csapatán.

Már az első megmozdulásnál láttuk, hogy ma sem változik semmi, Cousins első passzkísárletéből eladta a labdát, majd új egyéni csúcsot beállítva a félidőig ezt még kétszer eljátszotta.

Értékelhető teljesítményt ma csak Justin Jefferson nyújtott, aki 9 elkapásból 166 yardot és 2 TD-t is összehozott. Sajnos Mattison-nak a mai nap nem jött össze, pedig nagyon vártuk hogy robbantson, de mindössze 10 alkalommal kapta meg a lehetőséget a futásra, amiből csak 26 yardra futotta. A futások ma nagyon nem ültek, csak 13 kísérlet volt, Mattison mellett még Abdullah és Boone próbálkozott kettő illetve egy alkalommal.

Ez a vereség nem volt bekalkulálva, persze melyik az a vereség, amivel számol az ember, de egy olyan csapattól kikapni ráadásul ilyen megalázó különbséggel, akik még nem nyertek idén, arra talán nincsenek is szavak.

Ez a meccs mindenképpen különleges volt, csak sajnos nem a jó értelemben. Eddig az első 5 meccsen az első negyedben csak 9 pontot kaptunk, ma ezt a Falcons egyből túlszárnyalta és szerzett tizet. De így volt ezzel minden negyedben, mert minden játékrészben hozták a stabil 10 pontot, mi viszont csak a második félidőben kerültünk oda, hogy egyáltalán feltűnjünk az eredményjelzőn.

Több baj van itt, például az is, hogy se az első, se a második, se a harmadik, sem pedig a negyedik kísérletre nem voltunk képesek megtenni 1 nyamvadt yardot az endzone-ig. Ez volt az első félidőben, de maga a teljes első játékrész nem megemészthető. Interception, punt, punt, sikertelen 4. kísérlet, interception, interception, félidő. Így nem lehet semmit sem kezdeni.

Persze itt már a hozzáállással is gondok vannak, hiszen a játékosokat a látottak alapján egy ponton túl már nem nagyon érdekelte a meccs. Ez Cousins-nál kiemelést is kapott, hiszen mutatta a kamera, hogy ott állt majd ült egyedül és csak bámult, ahelyett, hogy a tableten elemzett volna vagy egyeztetett volna Kubiak-al esetleg az elkapókkal, de nem. Ez elfogadhatatlan hozzáállás.

Most jön egy hét szünet, azaz a bye week, ahol történhetnek dolgok, de hogy mik azt majd meglátjuk. Majd a szünet után irány Wisconsin állam és egy vendégszereplés a veretlen Packers ellen, akik egyszer már simáztak minket a szezonban.

fotó: vikings.com

Összegző: VIKINGS 26, SEAHAWKS 27

Tovább tart a mélyrepülés a csapatnál, pedig magabiztos, kapott pont nélküli első félidőt hoztunk le, majd jött a szokásos, hogy az ellenfél változtat, de mi nem reagáltuk le.

Újabb vereséggel immáron négyre nőtt a szám, ami miatt hamarosan elbúcsúzhatunk a rájátszás lehetőségétől, persze valljuk be őszintén idén semmi realitása nincs és ezt már hetekkel ezelőtt világossá vált.

Sok futás és pár passz, ezekkel nyújtottuk a driveokat az első félidőben. Dalvin Cook 8 yardos hatpontosával meg is szereztük a vezetést, majd Bailey is megtette a magáét, így a félidőre 13:0-s állással mehettünk el, ami elég meglepő volt minden szempontból. Persze nem ment minden olajozottan, de látszólag a Seattle nem tudott mit kezdeni.

Egészen a harmadik negyedig, ahol óriási leolvadást produkáltunk. Alig 2 perc alatt 3 TD-t szerzett a hazai gárda, amivel pillanatok alatt át is vette a vezetést. Ehhez a mieink is kellettek, illetve Cousins, akit először besackeltek és egy visszanézés után fumble-t ítéltek seattle-i labdaszerzéssel, majd a következő Vikings drive első játékában interceptiont dobott. Nem a támadóink percei voltak ezek. Jó igaz, Thielen szép elkapásával még a harmadik negyedben feljöttünk két pontra, mivel az extra pont helyetti kétpontos kísérlet nem sikerült.

A záró negyedben az előnyt végül ismét magunkhoz ragadtuk, sőt növelhettük is volna, ami mint később kiderült a meccset is hozta volna, de a Seahawks 6 yardosán 4. kísérletre Zimmer végül nem a mezőnygólt, hanem támadó playt hívott, ami végül nem sikerült és labda a hazaiakhoz került. Zimmer a meccs után elismerte, hogy hibázott annál, mert rúgniuk kellett volna és akkor most mindenki boldog lenne Minnesota-ban. Ehelyett megint mehet a magyarázkodás.

A Seahawks végül a lefújás előtt 15 másodperccel DK Metcalf révén megszerezte a győzelmet jelentő TD-t, így mi is hozzájárulhattunk, hogy a történetük során először a Seahakws 5-0-s mérleggel rajtoljon.

Mi viszont 1 győzelem mellett már 4 vereséggel zárjuk az NFC északi csoportját, ami szégyen. Sokan követelik, hogy Zimmer távozzon a csapattól mert semmi újat nem tud felmutatni. Ez sajnos így van, ezt tökéletesen látható volt a Seahawks ellen. A félidő után a hazaiak szintet váltottak és új taktika révén mentek neki a meccs második felének. Ezt sajnos mi nem tudtuk megfelelően kezelni, meg is lett az eredménye. Nincs megújulás, mi csak a vezetőedző szerint jól bevált focit játsszuk, ami addig jó is míg a másik csapat nem változtat, utána látható az eredmény.

A negyedik forduló után a Texans-nál, az ötödik forduló után a Falcons-nál köszönték meg a vezetőedző munkáját. Vajon Zimmer túléli-e azt, ha esetleg kikap az eddig nyeretlen Falcons-tól? Ráadásul Dalvin Cook már megint megsérült, így a héten nem is fog játszani. Hivatalos bejelentés még nincs, de mind tudunk a sorok között olvasni. Ha ez így is lesz, akkor lesz majdnem 3 hete, hogy összeszedje magát a Packers elleni mérkőzésre a 8. játékhéten.

Emeljük ki Alexander Mattison játékát, aki miután Cook sérülése miatt beszállt a játékba karriercsúcsot jelentő 112 futott yardot hozott össze. Jó játékos és szükség is lesz rá a Falcons ellen is, mert Cook szinte biztos nem játszik.

Az NFC-ben jelenleg csak a két eddig nyeretlen csapat, a Giants és a Falcons van mögöttünk, fényévekre vagyunk a rájátszástól.

fotó: vikings.com

Összegző: VIKINGS 31, TEXANS 23

Nem sokon múlott, de végre meglett a Vikings első győzelme ebben a kaotikus évben, a Texans csapata már nem tudott ellenünk érvényesülni.

Mindezt annak ellenére, hogy a meccs jelentős részében azért mindent megtettünk annak érdekében, hogy végül ne mi kerüljünk ki győztesként. De meglett, a Texans még minket is alul tudott múlni, így Zimmer végre nem csak magyarázkodhat a meccs után, hanem az elismerő szavakat is fogadhatja.

Na nem pont azért, mert olyan pazarul játszottunk, bár tény ma is voltak kiemelkedő játékosok, csak sajnos mindig ugyanazok. Cook ma is hozta a vezér szerepet 27 futás, 130 yard és 2 TD is a neve mellé íródott, így az utóbbi két meccsen több, mint 300 yardot futott. A lassú kezdés után óriási áttörés. Ugyancsak óriási fellendülés Justin Jefferson játéka is, aki az első két meccsen eléggé limitálva volt, de ma is megmutatta a múltheti lenyűgöző teljesítmény után, hogy igenis komolyan kell venni az újoncot. Jefferson mellett Thielen is 100 yard fölé jutott, az elkapott TD-t a mai meccsen magára vállalta. Sajnos megint keveset láthattuk Rudolph-ot, csak két labda ment felé, igaz azokat becsülettel leszedte.

A gyenge pont továbbra is a támadófal, Cousins ma három alkalommal került földre a védők által. Ennek ellenére viszonylag elfogadható teljesítményt nyújtott.

Még az első félidőben a szünet előtt Harrison Smith bár lehajtott fejjel, de sisakkal ütközte le a Texans játékosát, Jordan Akins-t, így a bíró ezt súlyos szabálytalanságnak minősítette és a szabály értelmében ki is állította a védőnket. A szabály az szabály, ez van. Smith egyébként idén már a hatodik játékos, akit kiállítanak.

A védelem a második félidőben összeomláson ment át, a Houston sorra hozta a játékokat és hamar ledolgozta a nagynak mondható hátrányát. Szerencsére Mattison és Thielen is jókor szerzett TD-t, amivel megőriztük az előnyünket. Ennek ellenére a végéig izgulhattunk és egy pillanatra a Texans számára úgy tűnt, hogy megvan az egyenlítés esély, de a bírók végül nem adták meg Fuller elkapását és mivel az már a negyedik kísérlet volt elvesztették a támadás jogát. De nem csak azt, hanem a meccset is, így a Vikings 2013-hoz hasonlóan negyedik nekifutásra végre begyűjtötte az első sikerét a szezonban, ezt követheti a többi.

Ami nem feltétlenül a következő héten esedékes, ellenfelünk ugyanis a Seattle Seahawks, akiket ráadásul idegenben kellene meglepni és megverni, amire a szezonban az eddig látottak alapján nagyon minimális az esély. Most viszont örüljünk, hogy ez megvan és végre nem a vereségről kell beszélni és magyarázkodni miatta.

fotó: vikings .com

Összegző: TITANS 31, VIKINGS 30

Nem sokon múlott, hogy végre meglegyen az első siker idén, de hiányoztak apró részletek, így habár csak 1 ponttal is, de kikapott a Vikings és ezzel továbbra is nyeretlen.

Hiába az újonc elkapó, Justin Jefferson bravúros meccse, hiába Dalvin Cook karriercsúcsot jelentó 181 futott yardja, hiába, hogy a meccs nagy részében Cousins is jól játszott most sem lett meg a siker.

A meccs elején az első két találkozóra hajazott a Vikings, de aztán felpörögtünk és Dalvin Cook 39 yardos futott TD-jével átvettük a vezetést, majd Adam Thielen is megszerezte harmadik elkapott TD-jét a szezonban. Összeszedetten játszottunk és a szünetre is megfelelő előnnyel mehettünk.

A második félidőben azonban megint volt egy kis leolvadást és felváltva vezettek a csapatok, amiből végül a Titans jött ki jól. A Titans rúgója, Gostkowski, aki az első két héten 5 mezőnygól is kihagyott, ma mind a hat alkalommal pontosan célzott és többek között neki is köszönhetően meglett a vendég siker.

Nálunk is volt egy rekord, amit Bailey tartott, aki az első félidő végéig sorozatban 22 alkalommal értékesített mezőnygólt, ez volt a leghosszabb aktív sorozat a ligában. És miért csak volt? Nos azért, mert a harmadik negyedben 49 yardról sajnos a jobb kapufát kívülről kerülte a labda, így megszakadt ez a sorozat. És már most megállítanék mindenkit, nem lehet Bailey nyakába varrni ezt a vereséget azt mondva, hogy de csak az a mezőnygól hiányzott. Technikailag igen, de sajnos nem érdemeltünk győzelmet. A védelmünk, habár nem kapott sok TD-t, de szinte minden drive-ból pontot kapott, ami nem elfogadható. Csak háromszor sikerült a Titans-t puntra kényszeríteni.

Sajnálatos, főleg úgy, hogy Justin Jefferson eszméletlen meccset hozott. 7 elkapásból 175 yardot és 1 TD-t ért el, ma mindenképp ő volt a meccs egyik legjobbja. A másik az Dalvin Cook, aki bár a meccs első részében fumble-t hozott össze, de végül karriercsúcsot jelentő 181 yardot tudott futni és TD-t is szerzett, nem is akármilyet.

2013 óta először kezdünk 3 vereséggel a szezont, meglátjuk, hogy a szintén 0-3-al álló Texans ellen mire megyünk.

fotó: vikings.com

Összegző: VIKINGS 11, COLTS 28

Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat azután, amit ma a Vikings csapatától láthattunk, igazából nem is keresünk semmit, csak jöjjenek a tények.

A meccset mi kezdhettük és egy elég hosszú, 6 perces drive-ot vezettünk mindjárt az elején, ami már harmad annyi labdabirtoklás volt, mint egy hete. Reméltük javultunk valamennyit. Szépen jöttek a játékok, Thielen is 3/3-al kezdett az elkapások terén, de a támadássorozat végére elfogyott a tudomány, így csak Bailey mezőnygóljával kerültünk fel az eredményjelzőre.

Majd jött Jonathan Taylor, a Colts újonc futója, aki 8 év után az első olyan újonc a Colts-ban, aki 100+ yardot tudott futni egy meccsen. A mindössze 21 éves játékos 26 alkalommal próbálkozott és egy TD-t is összehozott a hazaiaknak, akiknek csak 2500-an szurkoltak a helyszínen, de boldogok lehettek, mert mindenféle különösebb megerőltetés nélkül hozták a meccset.

Eléggé hasonlított a meccs az egy héttel ezelőttire, ahol szintén kaptunk egy safety-t, ami után azt se tudtuk hol vagyunk. 1970 óta mi vagyunk az első olyan csapat, ami három egymás utáni meccsen is safety-t kap (ez úgy jön ki, hogy a tavalyi utolsó alapszakasz meccset is ideszámítjuk), de 2011 óta is mi vagyunk az elsők, akik egymás utáni két meccsen kapnak safety-t egy szezonon belül.

Nagyon felejthetőt nyújtott a Vikings irányítója is, Cousins ugyanis 26 próbálkozásból csak 11 passzt tudott teljesíteni, ezalatt 113 yardot ért el és 3 alkalommal eladta a labdát. A fal sem volt túl acélos előtte, háromszor vitték földre. Cousins végül 15,9-es irányító mutatóval zárta a meccset.

Említettük, hogy Thielen az első három passzát elkapta, na de utána megszűnt létezni, annak ellenére, hogy még ötször volt célpont ezeken kívül. A legeredményesebb elkapónk ma Justin Jefferson volt, aki 44 yardot szerzett 3 elkapásból.

Cook kicsit javított múltheti teljesítményén, de így is csak 65 yardra futotta, igaz a végén csak, hogy ne legyen teljesen égés a meccs beküzdötte magát az endzone-ba és kialakította a 28:11-es végeredményt. Így ezt a meccset is felírhatjuk a többi közé, a Colts ellen sorozatban hatodik alkalommal szenvedtünk vereséget, igaz 5 ponttal többet gyűjtöttünk mint legutóbb.

Jövő héten ismét hazai pályán lépünk a gyepre, ellenfelünk az eddig 2-0-s mérleggel álló Titans lesz és már most kijelenthető, nem az lesz az a meccs, amikor a Vikings elindul kifelé a gödörből.

fotó: vikings.com

Összegző: PACKERS 43, VIKINGS 34

A Green Bay Packers amennyire nem volt jelen a pályán a himnusz alatt, annyira helytállt a Vikings ellen, akik csak maguknak köszönhetik, hogy vereséggel kezdték a szezont.

A két elvileg erős védelemmel felálló csapat meccsén összesen 77 pont született, nem pont erre számítottunk a találkozót megelőzően. Arra meg pláne nem, hogy ennyire nem fog menni a játék.

Előre leszögeznénk, hogy senkit ne tévesszen meg a 34 szerzett pont, mert az csak pár megvillanásnak volt köszönhető, összességében messze alulteljesítettek a srácok. Kezdjük ott, hogy a Packers már az első drive-ot nyújtotta, mint a rétestésztát és bár csak mezőnygólt szereztek a negyed fele már el is ment.

Majd jöttünk mi, ahol Cousins ráment a rövid, biztos passzokra és a drive végén Cook be is talált az endzone-ba. Ezután a védelem simán átengedte a pályán a Packers-t, de megmentve mindent a pontszerzést kivédekezték. Majd jött a fordulat, ahonnan már csak szaladtunk az eredmény után. Cousins-t nagyon simán sackelték az endzone-ban, majd beindult Rodgers és a teljes Packers is.

Az alaposan megfiatalított védelem helytállt Rodgers hosszú passzai ellen egészen a második negyed utolsó percéig, ahol kétszer is kapituláltak 1 perc alatt így a félidőre nagyon ellépett a vendég együttes. A játékhívás se mindig volt tökéletes nálunk, ez a két negyed alatt 3 szerzett pontból is elég jól látszik.

Sajnos a CB sorunk rendkívül fiatal, az átlagéletkor alig lépi túl a 22-t. Ezzel még nincs gond, csak tapasztalatlanok is és ez ki is jött a meccsen, Rodgers végül 4 TD passzig tudott eljutni, pedig eleinte nem tűnt olyannak a meccs, hogy ennyire tud majd érvényesülni.

Az utolsó negyedben pont pontot követett és bár mi szereztük a többet, nem mentünk vele semmire. Itt most a teljes csapatot meg kell róni a teljesítmény miatt, nem lehet azt mondani, hogy a támadók vagy a védők hibája. A játékosokhoz hasonlóan a játékhívó edzők is fejlődést kell hogy mutassanak, mert ez ma kompletten nem ment.

A sors iróniája vagy talán nem, de utoljára mikor 40+ pontot kapott a védelem akár hazai pályán, akár idegenben, az ellenfél mindig a Green Bay Packers volt. Idegenben 2014-ben, míg hazai pályán 2013-ban történt meg ez a sajnálatos esemény.

Sebaj, fel a fejjel, jövő héten adott a lehetőség a javításra, ugyanis utazunk Indianapolis-ba, ahol a Colts vendégei leszünk, akik szintén vereséggel rajtoltak, tehát a javítási kényszer miatt ott sem számíthatunk könnyed ellenfélre.

És egy rekorddöntésről is essen szó így a végére. Az elmúlt 60 év, azaz a Vikings teljes története során a mai 43 pont a legtöbb, amit a Vikings csapata az idénynyitó meccsen bekapott. A korábbi rekord az 42 volt, amit a Chargers-től szenvedtünk el még 1984-ben, akkor 3 győzelemmel és 13 vereséggel zártuk a szezont. A teljesség kedvéért azt a meccset 42:13-ra vesztettük el.

fotó: vikings.com

Összegző: Vikings 10, 49ers 27 // Divisional

KirkCousins_1.pngElmaradt a csoda, a Minnesota Vikings együttese nem tudott mit kezdeni a 49ers csapatával, sima vereség lett a vége.

Nagy reményekkel, de nem esélyesként mentünk neki a főcsoport elődöntőnek, ahol a San Francisco 49ers együttesével mérkőztünk meg.

Az eleje kiegyenlített volna, pontosabban fogalmazva az első 1-1 drive. Ők is és mi is az első támadás sorozatból TD-t értünk el. Itt viszont megállt a tudomány, részünkről legalábbis.

Oké még jók voltunk egy mezőnygólra, de ennyi. Már a második negyedben látható volt, hogy fogalmunk sincs arról mit is kéne csinálni, hogy versenyben legyünk a meccs végéig, a harmadik negyed közepére meg már teljesen látható volt, hogy a csapat feladta a harcot.

Amivel a 49ers megnyerte ezt a meccset az 27 pont, haha….. Na, szóval az a védelem dominanciája és az, hogy Dalvin Cook-ot és ezzel a futójátékot teljesen leradírozták a pályáról. Cook 9 futásból 18 yardot ért el, ami kínosan kevés egy főcsoport elődöntőn. Ezzel szemben a másik oldalon majdnem 200 yardot cipelték a labdát a földön.

A játékhívások nálunk teljesen értelmetlenül zajlottak, látható volt, hogy nincs benne logika. Mondjuk Kevin Stafanski azóta, mint tudjuk a Clevaland Browns vezetőedzője lett, így fejben már nem is erre a meccsre koncentrált, ami nagy hiba egy szakembertől. Ez most a meccsbe és a Super Bowl részvételbe került, de sajnos nem csak ez vezetett idáig.

Sok játékosunk nem tudott felnőni ehhez a feladathoz, egész szezonban csak szenvedett a támadófal, itt ez hatványozottan előjött. A védelemben a CB sorunk középszintre vagy még inkább az alá esett vissza, Rhoders például ligaelitből utolsó helyen kullogóvá vált.

Itt ennyi volt, most egy nagy szünet jön, reméljük rendezzük a sorokat.

A végére elővehetjük a régi szöveget, amit már unásig ismételtünk: Majd jövőre.

Itt viszont adott a kérdés, hogy milyen stábbal is megyünk majd neki a 2020-as idénynek. Az már biztossá vált, hogy új támadó koordinátorral, ugyanis Kevin Stefanski azóta már a Cleveland Browns csapatánál van, mert kinevezték vezetőedzővé.

fotó: outlook.ca

Összegző: Vikings 26, Saints 20 // Wild Card

KyleRudolph_1Továbbjutott a Minnesota Vikings együttese a Wild Card körből, ugyanis hosszabbításban sikerült felülmúlni a New Orleans Saints csapatát.

Nem várt izgalmakat és nem várt sikert hozott a Vikings számára a vasárnapi Saints elleni első rájátszás mérkőzés, de a vendégek végül sikerrel vették az akadályt. Bár a hazai csapat szerzett vezetést Lutz mezőnygóljának köszönhetően a Vikings rugójának, Dan Bailey-nek a láb is a helyén volt, így az első negyedre döntetlennel mentek a felek.

A Saints a második negyedben rákapcsolt és TD-vel ellépett a Vikings-tól, de a lila mezesek hamar válaszoltak, igaz először csak egy mezőnygóllal, majd közvetlenül a szünet előtt Dalvin Cook futásából TD-it is elértek, így előnnyel mehettek az öltözőbe.

Fordulás után inkább a mezőnyjáték dominált csak a harmadik negyed vége előtt pár perccel sikerült az endzone-ba vinni a labdát. Szerencsére ezt a Vikings tette meg, Cook ismét futott egy TD-t. Ez elég véleményes volt, mert egyik kameraállásból sem lehetett rendesen látni, hogy a labda elérte a gólvonalat, csak a játékos sisakját és a vállát látni a felvételeken, de a bírók végül érvényes pontszerzésnek mondták ki.

Az utolsó negyedet a Saints nyomta meg és 10 pontos hátrányból a rendes játékidő vége előtt sikerült kiegyenlíteniük.

Tegyük hozzá, hogy a Saints-es kicker-nek, Will Lutz-nak volt egy kihagyott kísérlete még az első félidőben, ami most sokba került a hazaiaknak.

A hosszabbításban mindkét csapat próbálkozott, bár a Saints-nek csak a védekezésben jutott szerep. Támadni egyedül a Vikings tudott és egy Cousins-Rudolph összejátékból összehozták a győztes TD-t.

Sokan megint azt mondják, hogy a bírók megint elvettek egy playoff meccset a Saints-től, ugyanis Kyle Rudolph közvetlenül a TD elkapása előtt kontaktusba keveredett az őt fogó védővel. A Saints részéről mindenki offensive pass interference-t mondanak, míg vendég oldalról nyilván az ellenkezőjét. Abban azonban megegyezhetünk, hogy mindkét játékos használta a kezét és próbált helyet csinálni magának.

Ezzel a sikerrel a Vikings továbbment a következő körre, ahol majd a San Francisco 49ers csapatával kell megküzdeni. Az a találkozó magyar idő szerint szombat este lesz.

fotó: si.com

Összegző: Bears 21, Vikings 19

AlexanderHollins_1Nem volt már tétje a 2019-es szezon utolsó alapszakasz mérkőzésének, de ez  tényleg a legalja, amit csapat és a csapat vezetése művel.

Mikor a Rams vereségével biztossá vált, hogy a Vikings ott lesz a rájátszásban, akkor mintha megnyomtak volna valami gombot a játékosokon és az edzőkön, ami olyan üzemmódot idézett elő, hogy innentől kezdve nem kell odatenni magad, lazíts, biztos a playoff, jó a vereség is.

Ez látható volt a Green Bay ellen és most legutóbb a Bears ellen is. Az előbbinél mondjuk az volt a szomorú, hogy azt a teljesítményt a kezdők hozták össze, míg most legutóbb a cserék játszottak. Szomorú, hogy a saját közönségüket sem tisztelik meg a játékosok azzal, hogy rendesen, odaadással játszanak és nem törődnek bele a vereségbe.

Mióta Trubisky az irányító a Bears csapatánál azóta képtelenek vagyunk meglépni azt, hogy lenyomjuk a Chicago-t. Négy mérkőzés, négy vereség.

Azt kijelenthetjük a meccsről, hogy nem a hatalmas TD-k meccse volt, ugyanis a két csapat összesen 2 darab hatpontost tudott felmutatni. Pedig nem indítottuk rosszul, illetve Mike Boone, aki Cook és Mattison sérülése miatt volt kezdő. Boone egy 59 yardos futással kezdet, majd rögtön fumble-t hozott össze, a Bears pedig köszönte és megszerezte a játékszert, később pontot is csinált a drive-ban. A meccs eleje nem kedvezett a játékosnak, aki mindössze a 2. meccsén volt kezdő, – Mannion, aki Cousins pihentetése miatt kezdett a – Boone-nak passzolta a labdát, amibe a futó olyan szerencsétlenül ért bele, hogy az végül a Bears védőjének kezében landolt.

Na persze ne mentegessük Mannion-t, aki érthetetlen miért kapott bizalmat SLoter-el szemben, ugyanis a passzainak csak fele volt jó és ráadásul kétszer el is adta a labdát. Összességében 35,1-es mutatóval zárt, ami na…. elég kevés.

De úgy összességében a teljes csapat leszerepelt, kivéve Dan Bailey, aki minden mezőnygólt és extra pontot értékesített a meccsen. Oké, volt pár jó meg villanás, például Boone a meccs eleji bakik után végül 148 yarddal zárt és TD-t is szerzett, vagy a fiatal elkapó Alexander Hollins, aki a legtöbb yardot szerezte, de ott volt még Odenigbo is, aki jól védekezett egész meccsen, emellett sacket és egy jogtalanul (?) érvénytelenített fumble return TD-t is szerzett.

Most azonban nincs idő pihenni, sőt magasabb fokozatra kell kapcsolni, ugyanis a Wild Card körben a New Orleans Saints csapatához látogatunk most vasárnap.

fotó: twincities.com

Összegző: Broncos 23, Vikings 27

EversonGriffen_1.pngKicsit megkésve, de jöjjön a fordítások fordítása, a feltámadások feltámadása (mármint NFL pályán), azaz jöjjön a Vikings győzelme a Broncos ellen.

Sima hazaira vette mindenki a meccset a kezdés előtt, de a kickoff után a Vikings mintha még nem érkezett volna meg a meccsre.

A Broncos sorra hozta a támadásokat és a pontokat is, mi meg csak néztük és engedtük, hogy a vendégek érvényesüljenek. Minden összejött a Broncos-nak, mi meg csak néztünk. A védelmünk nem tudott reagálni a támadókra, az offense pedig sok hibát vétett, amivel nemhogy pontot, sokszor első kísérletet sem értünk el. Ennek tetejébe volt két elejtett labdánk is, az egyik Abdullah, a másik Cousins jóvoltából. Nem igazán erre számítottunk egy playoffra törő csapattól.

A szünet után viszont teljes fordulatot vettünk és mindent jól csináltunk. Összesen 4 drive-ot vezetett a csapat, mindegyiket TD-vel fejeztük be. Sosem volt még ilyen az NFL-ben, hogy egy csapat a második félidőben minden támadásából TD-t érjen el. Cousins szinte kicserélődött és 3 TD passzal vette ki a részét a győzelemből.

A Denver pedig nem tudott válaszolni, mindössze egy kihagyott és egy értékesített mezőnygólra futotta neki.

Egy kis érdekes statisztika a végére. A félidőben legalább 20 pontos hátrányban lévő csapatok az elmúlt 5 évben eddig 99 kísérletből egyetlen alkalommal sem tudtak győzelmet szerezni a meccsen. Egészen eddig, most ugyanis a Vikings megtörte a jeget és megszerezte az első győzelmet 20 pontos félidei hátrányból.

Most pihenő következik, a 12. játékhéten nem lépünk pályára.

fotó: twincities.com

Összegző: Vikings 28, Cowboys 24

KyleRudolp_1Idegenben állt helyt a Minnesota Vikings csapata, miután szoros meccsen legyőzte a Dallas Cowboys együttesét.

Mindenképp javítanunk kellett a Kansas City elleni vereség után, amit a srácok is tudtak, újabb győzelmükkel pedig egyre jobban erősítik helyük a rájátszásban.

Ám a biztos részvételért még sokat kell tenni, de a 7-3 -as mérleg az bíztató.

Ez a meccs nem ígérkezett könnyűnek és nem is volt azt, de szerencsére reflektorfénybe került olyan emberünk is, aki eddig nagyon mellőzve volt, pedig nem szolgált rá.

Kyle Rudolph már az első negyedben 2 TD elkapással jelentkezett, amiből az első egy egykezes elkapás volt. A meccs végén ezt még megfejelte egy kétpontos kísérlet elkapásával is. Idén eddig nem sokat volt használva a kiváló TE, de most nagy figyelmet kapott.

Azt meg kell mondani, hogy óriási szerencsénk van, hogy itt van nekünk Dalvin Cook, aki ismét a csapat egyik, ha nem a legjobbja volt. Mind futott, mind elkapott yardok tekintetében ő vitte a prímet, megint. Mondjuk úgy nem nehéz, hogy Cousins is inkább rendre őt keresi az elkapók helyett.

Nagy előnyre csak az első negyedben tudtunk szert tenni, de azt a Dallas ledolgozta és folyamatosan tapadt ránk, sőt egy alkalommal vezetett is. A meccs végén viszont nem sikerült nekik egy nagyon fontos drive, így egy az eltiltásából visszatérő Kearse interception-el zártuk le a mérkőzést.

A védelem most nagyon sok yardot kapott passzokból, Prescott majdnem 400 yardot tudott passzolni ellenünk. A futásokat meg-meg állítottuk, Elliott nem érvényesült igazán, de azért van hova fejlődni, mert látható egy kis visszaesés.

A győzelem megvan és még egy megszerezhető, mielőtt bye week-re mennénk. A héten hazai pályán fogadjuk az idén katasztrofálisan játszó Denver Broncos együttesét.

A rájátszásért folytatott harcban jelenleg 6. kiemelt a csapat, ami az utolsó Wild Card hely. Ez nem tűnik életbiztosításnak, de tekintve, hogy csupa csoportelső van előttünk, na meg a Seahawks, így nem olyan rossz. Nem olyan rossz az sem, hogy a hetedik helyre való visszacsúszáshoz három meccset kéne vesztenünk, ami a jelenlegi formát és a hátralévő ellenfeleket tekintve nem várható.

Folytatás vasárnap a Denver ellen.

fotó: foxnews.com

Összegző: Vikings 23, Chiefs 26

MattMoore_1Véget ért a nagy menetelés, egy utolsó másodpercben értékesített mezőnygóllal végül a Chiefs együttese szerezte meg a győzelmet.

Nem sikerült az újabb győzelem, ma a Chiefs, ha nem is sokkal, de jobb volt. Már a meccs előtt sejthető volt, hogy nem úgy lesz, mint azt az elmúlt hetekben megszokhattuk.

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék. A Chiefs vezetést szerzett, majd mi egyenlítettünk. Ezt megismételtük kétszer is. Bisi Johnson második TD elkapását jegyezte ebben a szezonban.

Mike Zimmer a meccs utáni interjúban elismerte, hogy kicsit túl sokat passzoltunk az első félidőben, ez lehetett az egyik oka annak, hogy nem mentek a támadások. Cousins a 3 TD passza ellenére, ma nagyon nagy homályokat is dobott, eleinte a rövid passzok sem ültek. Talán a látottak miatt nem kellett volna sokat erőltetni a passzt. A meccs elején például az első drive-ban 3 sikertelen passzkísérlettel 3&out-al le is lett küldve a támadósorunk.

A második félidőben kicsit magunkra találtunk, de a védelem egy óriásit hibázott, mikor hagyták, hogy Damien Williams 91 yardos TD-t fusson. Ennél a szituációnál mindenki hibázott, aki csak tudott, nagyon benéztük. Szerencsére, habár idén nagyon mellőzve van, amikor kell, akkor ott van Kyle Rudolph. Így volt ez most is, mikor a Chiefs egyik védelmi hibáját kihasználva TD elkapást jegyzett. Sajnos Bailey ezután hibázott, az extra pont kimaradt.

Innentől kezdve a hazaiaknál Butker vette kezébe a pontszerzéseket. A Chiefs kickere 4 mezőnygólt is berúgott ma, a legutolsót a meccs végén értékesítette, amivel a Kansas City meg is nyerte a meccset.

Ma ennyin múlott a győzelem. A Minnesota Vikings csapata 1974 óta nem tud Kansas City-ben meccset nyerni, legközelebb 2027-ben próbálkozhat.

A jövő héten ismét idegenbe, méghozzá a Dallas Cowboys csapatához látogatunk, az se lesz egyszerű menet.

fotó: oddsshark.com

Összegző: Redskins 9, Vikings 19

DalvinCook_3Hozta a kötelezőt a Vikings csapata a legutóbbi mérkőzésén, sorozatban 4 győzelemnél járunk.

Komolyabb megerőltetés nélkül tudott nyerni a Minnesota Vikings együttese a csütörtöki napon, amikor a Washington Redskins együttesét fogadta hazai pályán. Ez valahol sejthető volt, mármint a visszafogottság, de talán túlságosan is csak a minimumra törekedtünk.

A találkozón összesen 7 mezőnygól és csak egyetlen TD született, szerencsére utóbbit mi szereztük. Dalvin Cook most sem maradt adós a pontszerzéssel, a 98 futott és 73 elkapott yardja mellé egy futott TD-t is szerzett.

Szegény Mattison is futott vagy 100-120 yardot, a meccset mégis csak 61-el zárta, köszönhetően a sok szabálytalanságának. Ez, mármint a sok szabálytalanság az idén sajnos nem ritka, minden meccsen legalább 100 yarddal büntetjük magunkat ezekkel. Persze most még nem került meccsbe vagy meccsekbe, de jöhetnek ezek majd fontos szituációkban is, amivel már komoly hátrányba hozhatjuk magunkat.

Irányítónk, a mindenki által most már magasztalt Kirk Cousins valóban jól játszik már negyedik meccse, de vajon komolyabb ellenfelek ellen is menni fog ez? Jön majd még a Packers, a Cowboys vagy a Seahawks is, akik ellen ugyanígy kéne játszania, mert mit sem ér a jó októberi teljesítmény, ha döntő szituációkban jón a blama.

Stefon Diggs végre ismét boldog, egy az egyben lemásolta a Giants elleni statisztikáit. Volt hibája is a Redskins ellen, de összességében jól játszott. Látszik, inkább benne bízik Cousins, na meg Cook-ban, akik az összeset figyelembe véve több, mint a passzok felét kapták. Pedig van ott még egy Rudolph és egy jókezű Johnson is. Ez azonban valamiért elmarad.

A nap legtöbb pontot szerző játékosa Dan Bailey lett, aki egymaga is legyőzte volna a Redskins-t, hiszen míg a vendégek csak 3, Bailey 4 mezőnygólt értékesített. Ez a sok rúgás inkább a biztonsági játékoknak is köszönhető.

Most kicsit több pihenőt kapnak a játékosok és készülhetnek a Kansas City Chiefs ellen, akikkel szemben majd az Arrowhead Stadium-ban kell helytállnunk.

fotó: Washington Post