Kyle Rudolph 4 éves, 36 millió dolláros szerződéshosszabbítást köt a csapattal

KRudolphX2A holtszezon eddigi időszakának talán leginkább foglalkoztatott témája a Minnesota Vikings csapatánál végre megoldódni látszik, ugyanis a hírek szerint Kyle Rudolph hosszabbít a csapattal.

Egyöntetű jelentések szerint mai napon a kötelező minicamp első napján fogja aláírni azt a 4 évre szóló szerződéshosszabbítást, amivel 2023-ig magunkhoz láncoljuk a veterán tight endet.

Szerződése értelmében ezalatt a év alatt 36 millió dollárt fog keresni, de azt, hogy ezt milyen elosztásban az még nem nyilvános. Nem tudni továbbá azt sem, hogy honnan lett hirtelen pénze a csapatnak, ugyanis Bradbury szerződtetése után 1,13 millió dollár maradt a fizetési sapka alatt.

Rudolph idén valamivel több, mint 7 milliót keresett a régi szerződése szerint, amit valószínű meg is fog kapni, vagy az is lehet, hogy drasztikus csökkentésbe ment bele idén, hogy jövőre kaszáljon.

Találgatni nem fogunk, amúgy is hamarosan meglesznek a szerződés részletei. Amint ez megvan, frissítjük ezt a posztot.

fotó: WCCO

Történések az elmúlt napokban

Vikings helmet_2Egy ideje már nem jelentkeztünk cikkel, aminek legfőbb oka az időhiány. Hol munka, hol pedig korán letudott nyaralás miatt, de most ismét itt vagyunk. Nézzük meg, hogy mik történtek az elmúlt napokban a csapatnál.

Laquon Treadwell reméli továbbra is számít rá a csapat. Az elkapó, akinek nem hívták le az opciós évét az újonc szerződésében – bízik benne, hogy továbbra is Vikings játékos maradhat, sőt elmondta, hogy szíve szerint nem is igazán játszana máshol.

Treadwell nagy ígéret volt, de a 2015-ös játékosbörze eddigi legnagyobb melléfogásának tűnik, ráadásul elsőkörös játékos volt. A volt Ole Miss Rebels játékos a tavalyi évben tudott valami egyáltalán szóra érdemes statisztikát felmutatni, de 2018-ban is csak 19 elkapása, 180 yardja és egyetlen TD elkapása volt. Igaz, az a TD elkapás a Packers elleni meccsen végül a döntetlenre volt elég.

Nem tudjuk, hogy idén miként fog muzsikálni, de legjobb esetben is csak a harmadik számú elkapó pozícióért küzdhet, ugyanis Thielen és Diggs helye bombabiztos az élen. Egyébként jelenleg a Vikings elkapói állományát a negyedik legjobbnak tartják a ligában. Csak a Cleveland Browns, az Atlanta Falcons és a Los Angeles Rams előzi meg a mieinket.

Még mindig nincs megállapodás Kyle Rudolph új szerződését illetően, aki most lép be jelenlegi kontraktusa utolsó évébe. Idén 7,5 millió dollár az az összeg, ami a tight end-et illeti. Már jó ideje megy a médiában, hogy nincs egyesség a felek között, ami igaz is, bár hozzá kell tenni, hogy mindketten a megoldásra törekednek.

Rudolph mindenképp Minnesota-ban képzeli el a jövőjét, annak ellenére, hogy megy ez a huzavona. A játékos a múlthéten megerősítette, hogy egy 5 éves szerződéshosszabbításról beszéltek a csapattal, de szóba került egy olyan ötlet is, miszerint kicsit megkurtítanák az idei fizetését, azaz csökkentenék a 7,5 milliót, ám a játékos ebbe nem ment bele.

Jelenleg a Vikings-nak minimális a mozgástere a fizetési sapka alatt, jó ha pár száz dollár bent van még. Elképzelhető, hogy csak a szezon után lesz megállapodás, ha lesz.

George Paton a célpontja a New York Jets csapatának, ami a nagy almabeli csapat új GM-jének szerepét illeti. Paton neve már régóta kering a köztudatban, hiszen Spielman segédjeként nagy tapasztalattal bír és nagyon jól végzi a munkáját. Ám a Jets erőfeszítései úgy tűnik hiábavalók, ugyanis a legújabb információk szerint Paton továbbra sem kívánja elhagyni a Vikings együttesét és az itt betöltött posztját, így a belengetett interjút végül törölték.

Új tanácsadót szerződtetett a Vikings. A korábban a Chargers és Dolphins csapatánál is játékosként megfordult Nate Keading részmunkaidőben tanácsadóként fog dolgozni a csapatunknál. 2014 óta megoldatlan a Vikings megbízható rúgójátékosának személye. Blair Walsh, Kai Forbath, Daniel Carlson, majd most Dan Bailey volt és utóbbi jelenleg is a csapat rúgója. Egyikük sem volt valami stabil, talán Bailey és még talán Forbath volt az, aki hozott némi teljesítményt, illetve karrierje elején Blair Walsh sem okozott gondot.

Kaeding szerződtetésével most egy új irányt fog venni a kickerekkel való munkavégzés, reméljük, hogy ez jobb teljesítményre sarkalja őket.

Bár ez nem NFL, de Vikings-es szakemberről van szó. Kevin Warren 2005 óta dolgozik a Minnesota Vikings együttesénél, mostanra egészen a vezérigazgatói posztig küzdötte fel magát a ranglétrán, ezzel ő az első afrikai-amerikai, aki ilyen magas beosztásban teljesít az NFL-ben. Most viszont úgy tűnik, véget ér itt a pályafutása, ugyanis a hírek szerint a mai napon bejelentik, Warren a továbbiakban az NCAA BIG10 konferenciájának komisszárja lesz.

Nincs megegyezés Rudolph-al, küszöbön a távozása

KRudolphX1.pngLehet, hogy egy korszak véget ér a Vikings csapatánál, ugyanis tegnap napvilágot látott a hír, miszerint a Vikings és Kyle Rudolph között folyó szerződéshosszabbítási tárgyalások sikertelenül zárultak le.

Már csak egyetlen év marad Kyle Rudolph szerződéséből, amit még 2014-ben kötött a csapattal. Utolsó évében 7,6 milliót keresne, de nagy esély van rá, hogy ezt másik csapat tagjaként fogja megtenni. Történt ugyanis, hogy a már egy ideje tartó szerződéshosszabbítási tárgyalások eredménytelenül zárultak.

Ezzel talán világossá vált, hogy újonc kora óta nálunk játszó TE a távozás mezejére lép. Az első jel az az volt, hogy az idei játékosbörzén a második körben elhoztuk Irv Smith Jr.-t az Alabama-ról, akit minden bizonnyal Rudolph utódjának szántak, de nem reméltük, hogy ilyen hamar.

Már mennek a találgatások, hogy melyik csapatnál is folytathatja a hamarosan 30 éves támadó. Legkézenfekvőbb célállomás a New England Patriots csapata lenne, ahol 3 pick is van a harmadik körben a jövő évi draftra, kérdés, hogy Spielman-nak elég lenne-e ez a felajánlott ellenszolgáltatás.

Ott van még a Rams is, aki elvileg már érdeklődött is játékos iránt, de hallani a Raiders és a Seahawks csapatáról is, mint lehetséges kérők.

Rudolph távozása biztosra vehető és a Vikings amennyiben jól akar járni az elvesztésével még idén el kell cseréje akár játékosra, akár draft választási jogra.

fotó: insidethestar.com

A Minnesota Vikings 2018-as szezonja számokban 1. rész – A játékosok

Sajnos nem az elvárásoknak megfelelően alakult csapatunk számára a 2018-as szezon, hiszen a 8-7-1-es mérleg nem volt elég a rájátszáshoz, de ennek ellenére is voltak a csapatban kiemelkedő teljesítmények, gondoljuk csak Thielen elkapásaira vagy Hunter zsákolásaira. Most viszont vizsgáljuk meg kicsit jobban, hogy a játékosaink teljesítménye mire volt elég az NFL mezőnyében, illetve azt hogy csapaton belül kik voltak a legjobbak.

Continue reading “A Minnesota Vikings 2018-as szezonja számokban 1. rész – A játékosok”

Kyle Rudolph a Walter Payton Év Embere Díj jelöltje

KyleRX1.pngSorozatban második évben lett jelölve a Walter Payton Év Embere Díjra a Vikings tight endje, Kyle Rudolph.

Ilyen jelölést azok a játékosok kapnak, akik nem csak a pályán, de a civil életben is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak és segítik a közösséget.

Rudolph és a felesége sok erőfeszítést tesznek a gyerekekért és azok helyzetéért. Idén hozták létre a University of Minnesota Masonic’s Children Hospital-on belül az End Zone nevű helyet, ahol a terápiára szoruló és beteg gyermekek érezhetik úgy magukat, hogy tudnak úgy élni, mint a normális gyerekek.

Rudolph-ék tudják, hogy azoknak a gyerekeknek is meg kell adni az esélyt, akik önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy segítségre szorulnak, hogy úgy tudjanak élni, mint az egészséges társaik.

Rudolph mindeközben megköszönte, hogy ismét őt jelölték erre a díjra, és megtisztelve érzi magát emiatt.

Vikings játékos legutóbb 2010-ben kapta meg ezt a megtisztelő díjat. Akkor a safety poszton játszó Madieu Williams kapta meg. Rajta kívül még egy Viking, Cris Carter volt az aki az Év Embere lett az NFL-ben. Carter 1999-ben vehette át ezt a díjat.

Edzőtábor ráhangoló, 4. rész – A Tight endek

DavidMorganIIIXA negyedik részben a Tight endek-et nézzük meg, akiknek eddig is fontos szere jutott a támadások során, hát még majd ezentúl.

Talán sokkal rosszabb lenne a támadási statisztikánk, ha nem lennének tight endjeink. Szerencsére Kyle Rudolph, aki már 8. évét kezdi meg a csapatnál oroszlánrészt vállalt eddig a támadásokból, ezt bizonyítják a remek számai is. A Notre Dame-ről jött TE 98 meccsen eddig 37 TD-t szerzett, több mint 3000 elkapott yarddal.

Ám nem csak Rudolph-ra van szüksége a csapatnak, hanem jó második számú játékosokra is. David Morgan III harmadik évébe lép, mint profi és folyamatos fejlődést mutat. Nyugodtan rá lehet bízni akár Rudolph helyettesítését is.

Itt van még Blake Bell is, aki igaz csak epizódszereplő az offense-ben és akkor is leginkább blokkoló szerepre van ítélve, ezt viszont remekül hozza. Josiah Price második évét kezdi meg a Vikings-nál, őt eddig csak az előszezon meccseken volt szerencsénk látni, idén talán több lehet ebből.

Van még két újonc TE-nk is, mindketten Tyler-ek. Conklin és Hoppes párosnak az edzőtáborban kell megmutatni, hogy érdemesek legalább a tartalékok közé való bekerülésre.

Változások a keretben

Péntek délután kicsit megfogyatkoztunk tight end poszton.

Kezdésnek Kyle Rudolph-ról derült ki, hogy nagy valószínűséggel kihagyja a Bengals elleni összecsapást, majd nemsokkal később bejelentették, hogy Blake Bell (egy kétpontos kísérletnél ő kapta el a passzt a Panthers ellen) sérülése miatt IR listára kerül, ő már nem lép pályára ebben az idényben.

A legfrissebb sérülésjelentésnél, amit a Vikings kiadott Rudolph-ot doubtful, azaz nem valószínű, hogy pályára lép státusszal jelölték meg. Ennek köszönhetően David Morgan III maradt az egyetlen bevethető tight end a csapatban.

Megoldásként a tartalékok közül aktiváltuk Kyle Carter-t, aki kisebb megszakításokkal a tavalyi holtidény óta csapatunk tagja, de eddig csak a tartalékok között szerepelt, most azonban megkapja a lehetőséget, hogy karrierjében először az 53 fős kerethez tartozzon.

A megüresedett helyre a tartalékok közé Jack Tocho-t szerződtettük (megint).

Csapatunk Kyle Rudolph-ot jelölte a Walter Payton Év Embere díjra

A 32 NFL csapat minden évben jelöl egy-egy játékost, akik közül kerül majd ki a Super Bowl-on a Walter Payton Év Embere Díj győztese. Idén csapatunk a Vikings nagyszerű TE-jét, Kyle Rudolph-ot jelölte.

Rudolph nem csak a pályán, de azon kívül is rengeteget tesz másokért. Több százezer dollárt adományozott különböző kórházaknak, alapítványoknak és civil szervezeteknek. Rendszeresem segít és vesz részt jótékonysági eseményeken, ott segít, ahol tud. Rudolph így megérdemelten került abba a 32 fős mezőnybe, ahonnan majd a győztes kikerül. 

Vikings játékos legutóbb 2010-ben kapta meg ezt a megtisztelő díjat. Akkor a safety poszton játszó Madieu Williams kapta meg. Rajta kívül még egy Viking, Cris Carter volt az aki az Év Embere lett az NFL-ben. Carter 1999-ben vehette át ezt a díjat.