You like That? – újabb “sima” meccs, ezúttal a Commanders-t vertük

Nem és nem, mi nem tudunk könnyed meccset játszani, olyat, amin az ember nem kap szívinfarktust, most a Washington ellen sikerült izgalmassá tenni a meccset, de végül ez is meglett. Pedig megint jól indult a meccs. Az első drive-ot remekül abszolváltuk. Futás-passz tökéletes egyensúlyban volt. A végén megkoronáztuk egy Jefferson TD elkapással. Éppen ideje volt, … You like That? – újabb “sima” meccs, ezúttal a Commanders-t vertük olvasásának folytatása

Beharangozó 9. hét: VIKINGS – COMMANDERS

Győzelem győzelem hátán, már nem is emlékszünk, hogy mikor volt ilyen utoljára. Oké persze tudjuk, hogy 2009-ben, de az már olyan régen volt, hogy az még egy teljesen más világ volt. A héten idegenbe látogatunk, méghozzá a fővárosba, ahol a Washington Commanders csapatával mérkőzünk meg egy vélhetően izgalmas mérkőzésen. Áttekintés Hazai pályán továbbra is veretlenek … Beharangozó 9. hét: VIKINGS – COMMANDERS olvasásának folytatása

A pihenőhét sem zökkentett ki minket a ritmusból, a Cardinals sem állhatta a Vikings útját

Sorozatban ötödik alkalommal hagyhatta el a pályát a Minnesota Vikings együttese, miután 34-26 arányban sikerült legyőznie az Arizona Cardinals együttesét egy izgalmas meccsen. Igen a meccs izgalmas volt, mert megint azzá tettük. De kérdem én, kinek lenne jó az, hogy vezetünk 30 ponttal a félidőben és utána meg csak lötyögünk és várjuk a végét. Nem … A pihenőhét sem zökkentett ki minket a ritmusból, a Cardinals sem állhatta a Vikings útját olvasásának folytatása

Beharangozó 8. hét: CARDINALS – VIKINGS

Vége a pihenésnek, ismét pályán a Vikings, az alapszakasz végéig még 11 meccs vár ránk, indításnak mindjárt itt az Arizona Cardinals együttese. Nem lesz könnyű mérkőzés, legalábbis nem várhatjuk, hogy a Cardinals majd könnyen megadja magát, bár az idei szezonban elég hullámzó a teljesítményük. Áttekintés Hazai pályán tökéletes mérleggel állunk jelenleg és összességében is csak … Beharangozó 8. hét: CARDINALS – VIKINGS olvasásának folytatása

A védelem megalapozta, a támadók pedig beváltották a győzelmet a Miami ellen

Emberek én ilyen borzalmas első félidőt még nem láttam magunktól, mint amit bemutattunk, de szerencsére a védelem megmentette a meccset, a támadók pedig hozták azt amit kellett, így győzelemmel térünk a pihenőhétre, ami után újult erővel megyünk neki a szezon második részének. Nagyon nehezen és még annál is felejthetőbben indult a meccs, szó szerint nem … A védelem megalapozta, a támadók pedig beváltották a győzelmet a Miami ellen olvasásának folytatása

Beharangozó 6. hét: VIKINGS – DOLPHINS

Utolsó mérkőzés következik a pihenő hét előtt és bár kedvezőnek tűnhetnek számunkra az elmúlt hét eseményei, így sem lesz egyszerű meccsünk a Miami Dolphins ellen. Cousins Még soha és a Vikings is elég régen kezdett 4-1-es mérleggel egy szezont, ami nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül áll a nevünk mellett, de azért bőven volt ebben szerencse is, … Beharangozó 6. hét: VIKINGS – DOLPHINS olvasásának folytatása

Simának ígérkezett, de a végén a Bears elleni meccs is szoros lett

Úgy tűnik a Vikings a vezetőség alapos kicserélődése után képtelen sima meccset játszani, igaz a győzelem már zsinórban három meccsen van meg, de vajon meddig tart ki a lendület? A Bears-nél nagyságrendekkel jobb játékosokból áll a Vikings kerete és a meccsen úgy bekezdtünk, hogy ez simán ki is jött a két fél között, de a … Simának ígérkezett, de a végén a Bears elleni meccs is szoros lett olvasásának folytatása

Beharangozó 5. hét: BEARS – VIKINGS

Mindössze az ötödik olyan csapat a ligában a Vikings, ami az európai meccs után nem ment szünetre és rögtön pályára lép a következő fordulóban, ellenfelünk a Chicago Bears. Véget ért az európai kaland számunkra, ami a szerencsének is köszönhetően végül jól alakult az eredményt tekintve.  Áttekintés A szezon eddig a vártnál jobban alakul számunkra ha … Beharangozó 5. hét: BEARS – VIKINGS olvasásának folytatása

Kihagyott mezőnygól mentette meg a Vikings győzelmét a londoni mérkőzésen

Sorozatban már másodszorra volt nagyon nagy szerencsénk, megint csak egy hajszálon múlott, de megvan az újabb győzelem aminek is köszönhetően továbbra is az NFC Északi csoportjának listavezetője címet birtokoljuk. Nem tudom, hogy mi ezzel a cél, bár tény, hogy a győzelem megvan ami továbbra is előkelő helyen tart minket a ligában, de azért ez elég … Kihagyott mezőnygól mentette meg a Vikings győzelmét a londoni mérkőzésen olvasásának folytatása

Beharangozó 4. hét: VIKINGS – SAINTS

Eljött az idő egy jó kis európai kiruccanásra, két csapat indul útnak, hogy megmérkőzzön az öreg kontinensen, a Tottenham Hotspur Stadium-ban sok magyar szurkoló előtt lép pályára a Minnesota Vikings és ellenfele, a New Orleans Saints. Jó korán kell kelni az USA-ban, hogy élőben nézhessék a Vikings-Saints összecsapását a negyedik fordulóból, hiszen idén is megkezdődnek … Beharangozó 4. hét: VIKINGS – SAINTS olvasásának folytatása

Utolsó perces TD-vel nyert a Vikings, épphogy sikerült legyőzni a csoportrivális Lions-t

Az bőven elmondható a találkozóról, hogy nem dőlt el a félidőre, hiszen akkor most egy döntetlennel kéne beérjük, most az utolsó percig kellett várni arra, hogy kiderüljön melyik csapat nyeri meg a meccset. Borzalmasan kezdett a Vikings a legutóbbi mérkőzésén, talán az Eagles elleni meccs rajtjához hasonlítható, mikor az ellenfél azt csinált amit akart, mi … Utolsó perces TD-vel nyert a Vikings, épphogy sikerült legyőzni a csoportrivális Lions-t olvasásának folytatása

Beharangozó 3. hét: LIONS – VIKINGS

Nincs még veszve semmi, de alapos megújulásra van szüksége a csapatnak, erre most remek alaklom a csoportrivális elleni meccs, a harmadik körben hazai pályán látjuk vendégül a Detroit Lions együttesét. Alapos megújulás, de talán inkább teljes restart az amire most a Vikings csapatának szüksége van, mert bár a szakértők és talán az összkép is azt … Beharangozó 3. hét: LIONS – VIKINGS olvasásának folytatása

Mennyből a pokolba, nagy pofonba szaladt bele a csapatunk a Philadelphia vendégeként

A második fordulóban a Philadelphia Eagles együtteséhez látogattunk el, ez viszont most túl nagy falat volt az átalakított, illetve a látottak alapján még bőven átalakulóban lévő Vikings csapatának. De ha nem is a mennyből a pokolba, de a fellegekből a realitás talajára kell visszatérni, ez egy kijózanító pofon lehet, ami a végén még a hasznunkra … Mennyből a pokolba, nagy pofonba szaladt bele a csapatunk a Philadelphia vendégeként olvasásának folytatása

Beharangozó 2. hét: VIKINGS – EAGLES

Tökéletesen kezdtük meg a szezont az első héten, a vártnál sokkal simábban sikerült túllépni a Green Bay együttesén, de nincs idő örömködni, mert máris itt az újabb megmérettetés, ellenfelünk a Philadelphia Eagles. Az első játékhéten a legtöbb pontot termelő meccs egyik részvevőjével találkozunk a második héten (és a másikkal a harmadik héten), nem lesz egyszerű … Beharangozó 2. hét: VIKINGS – EAGLES olvasásának folytatása

Valahogy így kell elkezdeni a szezont, győzelemmel rajtolt a Vikings az új vezetés keze alatt

Csodálatos győzelmet arattunk a csoportrivális Green Bay Packers csapatával szemben, nyugodtan mondhatjuk, hogy abszolút megérdemelt volt a siker. A találkozó előtt nyilván megint jóval esélyesebb csapatként tartották számon a vendégeket, ami igazából meg sem lepődünk, hiszen minden évben ez van. Aztán ez valamikor bejön, valamikor pedig nem. Na az a nem az most volt. A … Valahogy így kell elkezdeni a szezont, győzelemmel rajtolt a Vikings az új vezetés keze alatt olvasásának folytatása

Beharangozó 1. hét: PACKERS – VIKINGS

Elérkezett a várva várt nap, végre megint tétmérkőzésen láthatjuk kedvenceinket, ráadásul rögtön egy csoportrangadóval indítunk, mai ellenfelünk az ősi rivális Green Bay Packers. Nem számíthatunk könnyű idényre most sem, persze mikor melyik csapat mondhatja el magáról ezt. Új vezetés, új játékosok és új felfogás. Ez most a Minnesota Vikings, akik az előszezon meccsek kivételével eredményes … Beharangozó 1. hét: PACKERS – VIKINGS olvasásának folytatása

Megmaradt a következetesség, a Denver Broncos elleni előszezon meccsünket is elvesztettük

Ha csak az előszezon mérkőzéseket vesszük számításba, sorozatban ez volt a hetedik veresége a csapatnak, ami nem túl jó mutató, de ahogy az vezetőedző is fogalmazott, az első éles teszt majd szeptember 11-én lesz. Ezt az előszezonos bohóckodást sosem szabad alapul venni semmilyen téren, tegnap is például 33 játékosunk köztük 22 kezdő nem lépett pályára, … Megmaradt a következetesség, a Denver Broncos elleni előszezon meccsünket is elvesztettük olvasásának folytatása

Nincs javítás az előszezonban, a San Francisco ellen sem jött a siker

Az első meccs hazai pályán az előszezonban az új vezetőedzővel, nagy a bizalom és a közönség is teljesen lelkes. A kezdő irányító most az első meccsen remeklő Kellen Mond volt, aki most nem annyira remekelt. De ez nem csak róla mondható el, hanem Mannion-ról is, mindketten mintha a labdát tekintették volna a legnagyobb ellenfelüknek, egyáltalán … Nincs javítás az előszezonban, a San Francisco ellen sem jött a siker olvasásának folytatása

Szoros meccsen vereség a Las Vegas ellen, de sok helyen látszott, hogy ez még csak az előszezon eleje

Vereséggel kezdődött meg az O’Connell éra a Minnesota Vikings csapatánál, de ebből semmiféle messzemenő következtetésre ne asszociáljunk, ugyanis ez még csak az előszezon és annak is az eleje. Izgalmasnak nem igazán mondható, de háttérzajnak annál inkább kiváló mérkőzést láthattunk a 2022-es előszezon első hetének záró mérkőzésén. A Vikings együttese a Raiders csapatához látogatott és egy … Szoros meccsen vereség a Las Vegas ellen, de sok helyen látszott, hogy ez még csak az előszezon eleje olvasásának folytatása

Magabiztos győzelem a szezonzárón, a Vikings most pihenni megy

Igazából az történt, amire számítottunk, hogy az idényzárót a Vikings megnyeri és győzelemmel búcsúzik a 2021-es szezontól. Ez maximálisan meg is történt, hiszen 31-17 arányban sikerült a csoportrivális Bears együttesét legyőzni. Az eredmény magabiztosságot mutat és végül is az is volt, de csak a negyedik negyedben, ahol 21 pontot szereztünk, az ellenfél meg egyet sem. … Magabiztos győzelem a szezonzárón, a Vikings most pihenni megy olvasásának folytatása