Mike Remmers sérülése miatt kis pihenőre kényszerül

MikeRemmersX.pngEddig sikeresen megúszta a csapat sérülés nélkül, most azonban kénytelenek vagyunk beszámolni az első ilyen esetről.

Mike Remmers a Vikings támadó falemebere a keddi napon megsérült az edzésen és csak segítséggel tudta elhagynia az edzőpályát. Mint mostanra kiderült a bal bokája sérült meg, ami miatt több edzést lesz kénytelen kihagyni.

Nem kell törés miatt aggódni, valószínűleg csak kisebb zúzódás, nem kell senkinek sem pánikolni. Egyelőre pár edzést lesz kénytelen kihagyni, igaz pontos számokról nem esett szó.

A Vikings jövő héten szombaton kezdi meg az előszezon menetelését, ellenfele a Denver Broncos lesz, az a meccs augusztus 11-én, magyar idő szerint szombatról vasárnapra virradó hajnali 3-kor veszi kezdetét.

Edzőtábor ráhangoló, 5. rész – A támadófal

Az ötödik részben befejezzük a támadókat, méghozzá a támadófallal, akiknek most az új edzővel is össze kell szokniuk a történtek miatt.

Első és legfontosabb dolog, hogy új és megfelelő támadófal edzőt találjon a csapat, méghozzá záros határidőn belül. Erre azért van szükség, mert múlthét vasárnap elhunyt a csapat eddigi OL edzője, Tony Sparano. Sparano harmadik éve volt a csapatnál a halál váratlanul érte őt otthonában, a hírek szerint szívrohamban halt meg.

Ezen sajnálatos történés miatt a pénteki edzésnap törölve lett a csapatnál, hogy mindenki el tudjon menni a temetésre.

A másik támadófallal kapcsolatos hír egészen friss, a Vikings ma bejelentette, hogy PUP listára teszi a centerét, Pat Elflein-t. Ugyanakkor közölték, hogy az orvosok, amikor rábólintanak, akkor azonnal edzésbe állhat.

És akkor már a centereknél maradva itt van még Cornelius Edison, aki harmadik évét kezdi meg a profik között. Tavaly már nálunk volt, sőt két alapszakasz meccsen szerepelt is egy keveset. De ne feletkezzünk meg az újonc JP Quinn-ről sem, aki új szerzemény, a minap szerződtette a csapat. Ennek gondolom köze lehet Elflein PUP listázásához. Ennek ellenére nem kell kételkedni benne, hogy Elflein lenne a kezdő centere a csapatnak a szezonban.

Támadó falmeberekből el vagyunk eresztve, már ami a létszámot illeti. Legfontosabbak ezen a poszton Mike Remmers, aki szép pénzt kapott tavaly, de valahogy nem annyira volt magabiztos. Rashod Hill sem kevésbé meghatározó, ő lehet az, aki a jövőben stabil kezdő lehet. Tavaly már 11 meccsen szerepelt, ebből hatszor kezdőként.

A bal oldalon Riley Reiff és Nick Easton a bevethető kezdő páros. Itt Easton-ról kell megemlíteni, hogy kicsit későn, de végül elfogadta a csapat tenderét, így továbbra is marad nálunk.

A drafton szereztük meg a tehetséges tackle-t, Brian O’Neill-t. Ő a jobb oldalon lesz bevethető, Hill-el kell majd megküzdenie.

Guard poszton Tom Compton és Danny Isidora a tehetséges fiatal páros, Remmerséknek figyelniük kell.

Meg kell még említeni Aviante Collins-t, Colby Gossett-et és Josh Andrews-t, akiknek van esélyük bekerülni a végső keretbe.

A többiek, például Storm Norton, Cedric Lang és Chris Gonzalez trió valószínű maximum Camp emberek lesznek és a tartalékok közé kerülésnél többre nem számíthatnak.