Megszületett a hivatalos döntés, idén nem rendeznek sporteseményeket a BIG10 konferenciában és akár a szétesés is megindulhat

Soha nem látott átalakulás zajlik le éppen az egyetemi sportéletben, ugyanis a kialakult járványügyi helyzet miatt játékosok, csapatok, majd konferenciák is a halasztás vagy a teljes felfüggesztés mellett döntöttek. Először úgy indult, hogy pár játékos köztük a Gophers nagyreményű elkapója, Rashod Bateman bejelentette, hogy ezt a szezont inkább kihagyja és készül a 2021-es NFL Draft-ra. … Megszületett a hivatalos döntés, idén nem rendeznek sporteseményeket a BIG10 konferenciában és akár a szétesés is megindulhat olvasásának folytatása

Gophers: A Miami (OH) elleni meccset már simán hozta a Minnesota

A szezon harmadik meccsét már könnyedén hozta PJ Fleck gárdája, az ohio-i Miami csapatát verték 26:3-ra. Ez a meccs nem feltétlenül Annexstad-ról szólt, bár 2 TD passzal így is hozzájárult a Gophers sikeréhez. Most egy másik újonc játékos, Williams tündökölt a Miami (OH) ellen, aki 141 futott yardot szerzett. Azonban nem szabad elmenni szó nélkül … Gophers: A Miami (OH) elleni meccset már simán hozta a Minnesota olvasásának folytatása

Gophers: Kiélezett meccsen tudott nyerni a Minnesota a Fresno State ellen

Kettőből kettő, jelenthető ki a Minnesota Golden Gophers csapatával kapcsolatban, ugyanis a második meccsüket is sikerrel hozták az új idényben, most a Fresno State volt az áldozat. A győzelem meglett, ahogy azt a papírforma indokolja, de ennek ellenére korántsem volt unalmas a meccs, sőt a végletekig kiélezett volt a találkozó. Sok pontot nem, de izgalmakat … Gophers: Kiélezett meccsen tudott nyerni a Minnesota a Fresno State ellen olvasásának folytatása

Gophers: Nagyarányú győzelem az idénynyitón

Elégedetten tekinthetünk vissza a Minnesota Golden Gophers első mérkőzésére a 2018-as idényben, hiszen nagyarányú, 48:10-es sikert ért el a New Mexico State ellen. Kicsit megkésve, de itt a rövid összefoglaló egyetemi csapatunk első idei tétmeccséről, amin magabiztosan és viszonylag simán tudta felülmúlni ellenfelét. PJ Fleck második évét kezdte meg mint vezetőedző és nagy reményekkel mentünk … Gophers: Nagyarányú győzelem az idénynyitón olvasásának folytatása

Gophers: Vereség a Wisconsin-tól is, 67 éves mélyponton a Gophers

Nagyon csúnyán ért véget a Minnesota Golden Gophers szezonja az egyetemi football bajnokságban, hiszen a Wisconsin Badgers 31:0 -ra verte el fiainkat az alapszakasz zárófordulójában. 1950-ben fordult elő utoljára, hogy a Gophers egy évben két alkalommal is 0 pontot szerezzen egy meccsen (1950-ben egyébként 4 olyan meccs volt, mikor képtelenek voltunk pontot szerezni) ezzel sikerült … Gophers: Vereség a Wisconsin-tól is, 67 éves mélyponton a Gophers olvasásának folytatása

Gophers: Nagyon csúnya vereségbe szaladtunk bele a Northwestern ellen

Nem erre számítottunk szombaton mikor pályára vonultunk a Northwestern Wildcats vendégeként. Persze tudtuk, hogy nem lesz egy könnyű menet, de arra, hogy pontot sem szerünk, arra még mi sem számítottunk.  Bár a Northwestern országosan 23. helyen kiemelt csapat volt az előző héten mutatkozott némi esély arra, hogy legalább végig versenyben legyünk velük ezzel szemben nem … Gophers: Nagyon csúnya vereségbe szaladtunk bele a Northwestern ellen olvasásának folytatása

Gophers: Tönkrevertük a Nebraskát, él még a BOWL remény

Ellentmondást nem tűrően játszottunk a Nerbaska ellen, aminek eredménye egy fölényes siker. Erre vártunk már mióta. Minden passzolt ezen a meccsen, még a Gophers QB Demry Corft is, aki 105 yardig jutott a meccsen, de mégsem emiatt marad emlékezetes, hanem a 183 futott yardja és a 3 futott TD-je. Ezen a meccsen pont az történt, … Gophers: Tönkrevertük a Nebraskát, él még a BOWL remény olvasásának folytatása

Gophers: A Michigan nem kegyelmezett, inkább szétfutott minket

A legutóbbi Michigan elleni meccsen a mi korábbi fegyverünket vetették be Harbaugh-ék és gyakorlatilag szétfutottak a pályán. Két játékosuk Karan Higdon és Chris Evans (nem, nem Amerika Kapitány) kis híján 400 yardot termelt ellenünk, nem is beszélve arról a 4 TD-ről, ami megpecsételte sorsunkat. Mindezt 29 futási kísérletből tették, ami kiemelkedő, hiszen ez 13,5 yard/futás … Gophers: A Michigan nem kegyelmezett, inkább szétfutott minket olvasásának folytatása

Gophers: Későn ébredtünk az Iowa ellen és az már kevés volt

Újfent alulmaradt ellenfelével szemben a Minnesota Golden Gophers csapata, most az Iowa Hawkeyes ellen nem sikerült a győzelem. Ehhez hozzátartozik, hogy pontokat először csak a negyedik negyedben tudtunk elérni, ellenfelünk addigra már kiépítette a maga előnyét. Nem igazán forgott veszélyben a hazaiak győzelme, ugyanis az első negyedben Wadley 12 yardos futásával megszerzett előnyt a harmadik … Gophers: Későn ébredtünk az Iowa ellen és az már kevés volt olvasásának folytatása

Gophers: Az Illinois ellen végre megvan az első siker a BIG10-ben

Az Lovie Smith (volt Chicago Bears vezetőedző) főedző irányította Illinois Fighting Illini elleni meccset úgy is jellemezhetnénk, hogy szétfutottuk az ellenfelet, ugyanis összesen 333 yardot sikerült összefutni a meccsen. Ezen - a szerintem - kiemelkedő teljesítmény ellenére elég szoros meccses sikerült a végén összehozni. Az első negyed kiegyenlített volt, miután Johnson sokadik TD elkapását hozta … Gophers: Az Illinois ellen végre megvan az első siker a BIG10-ben olvasásának folytatása

Gophers: A Michigan State ellen csak egy hajszálon múlott a győzelem

Továbbra sem jön össze PJ Fleck és a Golden Gophers első győzelme a BIG10 konferenciaellenfelekkel szemben, most a Michigan State ellen nem sikerült a győzelem. A meccs elején bealudtunk, de a végén mégis majdnem meglett a bravúros fordítás. Ez azonban elmaradt, így 3 győzelem után a harmadik vereségünket is elszenvedtük az idei szezonban, coach Fleck … Gophers: A Michigan State ellen csak egy hajszálon múlott a győzelem olvasásának folytatása

Gophers: A Purdue ellen sem jött össze a javítás

A Minnesota Golden Gophers csapata a Purdue elleni találkozón is alulmaradt ellenfelével szemben, pedig a félidőben még megvolt az előny. Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez az elvesztett labdák meccse volt, hiszen nem kevesebb, mint 6 alkalommal cserélt gazdát a labda a birtokló csapat akarata nélkül. A hazaiak 2 interception mellett 2 fumblet is összehoztak, míg mi … Gophers: A Purdue ellen sem jött össze a javítás olvasásának folytatása

Gophers: A Maryland most jobbnak bizonyult

Bár a meccs már múlthét szombaton lezajlott, vegyük elő egy kicsit a Golphers első konferencián belüli találkozóját hiszen ez volt PJ Fleck bemutatkozása is, ami azonban nem egészen úgy sikerült, mint ahogyan azt előzetesen vártuk. Ellenfelünk a Maryland Terrapins volt, akik most szívós ellenfélnek bizonyultak, akikkel bár végig meccsben voltunk, a döntő pillanatban már nem … Gophers: A Maryland most jobbnak bizonyult olvasásának folytatása

Gophers: PJ Fleck győzelemmel mutatkozott be a Bulls ellen

31 évbe telt, de a Minnesota Golden Gophers-nél újra győzelemmel tudott bemutatkozni egy új vezetőedző. PJ Fleck és csapata 17:7 arányban magabiztosan hozta a meccset a Buffalo Bulls ellen az egyetemi bajnokság első fordulójában. Már az első negyedben megadtuk az alaphangot a meccsnek Tyler Johnson 61 yardos TD elkapásával (Conor Rhoda passzolt) viszonylag hamar előnybe … Gophers: PJ Fleck győzelemmel mutatkozott be a Bulls ellen olvasásának folytatása

Gophers: A Bulls lesz az első ellenfél

Az NFL hamarosan indul, de ne feledkezzünk meg az egyetemi bajnokságról sem, ami már kezdetét vette, hamarosan pedig szeretett csapatunk a Minnesota Golden Gophers is megindul az úton. Azon az úton, melyen egy átalakult és reméljük jól szervezet fog végigmasírozni, lehetőség szerint minél tovább. Új edző, új remények, így vágunk neki a 2017-es College Football … Gophers: A Bulls lesz az első ellenfél olvasásának folytatása

Sok pontot és győzelmet hozott a Purdue elleni mérkőzés

Folytatta remek szereplését a Minnesota Golden Gophers együttese, akik immáron sorozatban negyedik meccsüket nyerték meg a konferenciában. Megint nagyot játszott a Minnesota Golden Gophers együttese a legutóbbi játékhéten az egyetemi bajnokság idei kiírásában. Ellenfelük most a Purdue Boilermakers együttese volt, akiket egy sok pontot hozó meccsen végül 31:44 arányban sikerült térdre kényszeríteni. Ezzel a győzelemmel … Sok pontot és győzelmet hozott a Purdue elleni mérkőzés olvasásának folytatása

CFB beharangozó, 10. hét: Purdue – Minnesota

Pillanatokon belül pályára lép a Minnesota Golden Gophers csapata, otthon fogadják a Purdue Boilermakers együttesét. Neil Armstrong űrhajós egykori egyetemének football csapata, a Purdue Boilermakers ma a Minnesota Golden Gophers ellen lép pályára. A két csapat teljesen eltérő előjeles utat jár be a szezonban és főleg a konferenciameccseken, mert míg a Purdue folyamatosan lefelé halad, … CFB beharangozó, 10. hét: Purdue – Minnesota olvasásának folytatása

Az Illinois is legyőzve, biztossá vált a BOWL szereplés

A múlthéten a Golden Gophers nagyarányú győzelmet aratott az Illinois ellen, ezzel biztossá vált, hogy idén ismét BOWL mérkőzésen szerepelhet. Köszönhetően a két korai labdaszerzésnek valamint, hogy az ellenfél röviden puntolta a labdáit, a Gophers hamar előnybe került a találkozón. Előbb Brooks szokásosnak mondható futott TD-jével megszereztük a vezetést, nem sokkal később a hazaiak futójának, … Az Illinois is legyőzve, biztossá vált a BOWL szereplés olvasásának folytatása

Kevésen múlott, de megvan a Rutgers elleni siker is

A Homecoming meccs kis híján blamával ért véget, majdnem meglepett minket a Rutgers Scarlet Knights csapata. A hazatérő meccsek általában egy könnyű ellenfél ellen vannak, hogy könnyed sikerrel ünnepeljék meg a nagy utat. A Minnesota épp ezért választotta a Rutgers elleni meccset ennek, hiszen a Scarlet Knights valóban könnyűnek ígérkezett. Na de nem volt az. Az … Kevésen múlott, de megvan a Rutgers elleni siker is olvasásának folytatása

CFB beharangozó, 8. hét: Rutgers – Minnesota

Ismét a pályán a Minnesota Golden Gophers csapata, akik otthon fogadják a BIG10 egyik leggyengébb csapatát, a Rutgers Scarlet Knights-ot. Nagy út volt, amit a Minnesota megtett, de most hazatér és ismét a TCF Bank Stadium-ban lép pályára kedvenc egyetemi csapatunk.  A múlthéten végre sikerült megnyernünk első konferencián belüli mérkőzésünket, a Maryland Terrapins együttesét könnyed … CFB beharangozó, 8. hét: Rutgers – Minnesota olvasásának folytatása