Az elején főként a védelembe erősítettünk, de azért a támadókhoz is érkeztek páran az idei NFL Draft-on

Lezajlott a 2022-es NFL Draft, melyre oly régóta vártunk, mert ez azt is jelenti, hogy megindul az élet az NFL-ben.

Jöhetnek a minicamp-ek, edzőtáborok és majd kicsit később a meccsek is. Idén Las Vegas adott otthon az eseménynek, ami számunkra különleges volt. Na nem a helyszín, hanem a helyzet miatt, hiszen új vezetőség van, akik új szemlélet szerint közelítették meg a dolgokat. Ezzel már az első napon sokaknál kihúzták a gyufát Kwesi-ék, mert nem a várt vagy megszokott forgatókönyv szerint cselekedtek. 

Az első nap, mindjárt egy váratlan lépéssel 20 helyet hátraléptünk a Draft-on, sokak szerint a cserepartner Lions átverte a még újonc GM-ünket, mert nem adott elég ellenértéket a mi választójogainkért.

A visszacserélés után tehát az első kör legvégén, az összesített 32 helyen választottunk először. Összességében szerintem nem válogattunk rosszul, de majd az elkövetkezendő évek alatt ez úgyis kiderült. Sokan kritizálták Kwesi-t de a döntés az övé volt és így a felelősség is. De nézzük is röviden, hogy a három nap alatt ki volt az a 10 játékos, aki a jövőben Vikings mezt ölthet magára.

1. kör

LEWIS CINE
safety, Georgia

Nem mindenki őt várta az előzetes Mock draft-onok, sőt ha őszinték akarunk lenni, egyikben sem bukkant fel Cine neve a Vikings csapata mellett. Egyértelmű, hogy első napos kezdőről van szó, azaz már az első meccsen kezdő lehet. De kit is fog kiszorítani? Harrison Smith tapasztaltsága után egy hatalmas szakadék következik és jön Camryn Bynum. Ez most nem Bynum ellen szól, de ő még csak egy éven van túl, igaz az nem is volt olyan rossz. Cine lehet az, aki Smith mellett kezdőként lép pályára már az első meccsen.  Bár a vezetőedző O’Connell és a GM Adofo-Mensah is megjegyezte, hogy ha lehetőség volna rá, hogy egyszerre mindhárman a pályán legyenek, akkor élnének vele.

Cine friss egyetemi bajnok, a Georgia színeiben sikerült ezt elérnie. Nagyon jó játékos, sokoldalú tehetség. Kiemelendő, hogy tavaly egyetlen TD-t sem kaptak róla passzvédekezésnél, pedig az ellenfelek összesen több, mint 500 alkalommal próbálkoztak. 

2. kör

ANDREW BOOTH
cornerback, Clemson

Abszolút hiányposztra választottunk a második körben, hiszen a CB részlegben nem állunk valami jól. Andrew Booth jó választásnak mondható és ha nem is lesz egyből kezdő, hamar felveheti a ritmust és a szezon második felében már többet lehet a pályán, mint nem. Ehhez viszont fontos, hogy egészséges maradjon, mert sajnos el kell mondani, hogy egyetemi évei alatt volt pár sérülése. 2020-ban térsérülés miatt műteni is kellett, de például idén a Combine-n, sőt még a Clemson Pro Day-ein sem vett részt sérülés miatt. Jó választás a második körben, mint játékos, de fontos, hogy egészséges tudjon maradni.

ED INGRAM
offensive guard, LSU

Na itt egy játékos, akivel esetleg még lehet bajunk, na nem a játéktudása miatt. Ingram nagy ember és jól is játszik a posztján, ami a guard. Nálunk ez a poszt az utóbbi években igencsak hiányposzt, mert akik jönnek-mennek, nem igazán képesek itt helytállni. Ingram jó eséllyel kezdő pozícióért van versenyben, mert Cleveland mellett nincs másik fix kezdő guard poszton. Ingram-nak volt kétrendbeli szexuális zaklatási ügye, ami miatt a 2018-as szezont teljesen és a 2019-es szezont részben felfüggesztve töltötte. Reméljük Kwesi-ék mindezt szem előtt tartva tették le mellette a voksot.

3. kör

BRIAN ASAMOAH
linebacker, Oklahoma

Ha nem is kezdő játékos, de kiváló csere válhat belőle. Asamoah az egyetemen az utóbbi két évben ő szerezte a legtöbb tackle-t, tehát a legtöbb esetben bevethető. A 3-4-es sémában felálló védelemben jól használható, de valószínű nem kezdőként. A méretei kicsit talán kicsik ahhoz, hogy kezdőként szerepeltessük, de ennek ellenére jó esélye van annak, hogy sok időt töltsön a pályán.

4. kör

AKAYLEB EVANS
cornerback, Missouri

Evans érkezése jó hír a számunkra, hiszen a CB poszt egy nagy hiányossága a csapatnak. Noha létszámra megvagyunk, de erősség szempontjából nem az élen mozgunk. A második körben behúztuk Booth-t, ez egy okos lépés volt, a negyedikben pedig Evans-t. Ez még okosabb lépés volt, mert a Missouri CB-je Kwesi kifejezett kívánsága volt. Elmondta, hogy régóta figyelte őt és remélte, hogy a Draf-ton megfelelő értéken ki tudja őt választani. Ez megtörtént.

5. kör

ESEZI OTOMEWO
defensive end, Minnesota

Az ötödik körben Otomewo jó választás volt. Na nem csak azért, mert “hazai pályáról” húztuk, hanem mert jó játékosról van szó. Bár kezdőnek valószínű nem lesz kezdő, mert itt van nekünk Danielle Hunter és a frissen érkezett Za’Darius Smith is, viszont nem szabad elfeledni, hogy mindketten komoly sérülésből térnek vissza és egy hosszú és megterhelő szezon vár rájuk. Otomewo kiváló cseréjük lesz, az új sémába remekül bele illeszkedhet, de leginkább, mint DE. Igen, a posztja defensive end, de vannak olyan, hírek miszerint inkább belül számítanánk rá.

TY CHANDLER

Running back, North Carolina

Ez egy erős húzás volt a Vikings csapatától. Ty a Tennessee-ben és a North Carolina-ban is megmutatta mire képes. Jó fegyver, hatékony és gyors. Erre szüksége van a csapatnak. Dalvin Cook már hatodik szezonját kezdi, ráadásul minden másodikban belengeti, hogy akár távozna is, Alexander Mattison pedig jövőre szabadügynök, így kell egy stabil futó, aki szerződésben van. Persze ezzel nem kell lemondanunk sem Cook, sem pedig Mattison játékáról, hiszen mind nagyon jó játékosok, de Chandler magabiztos cserének jól jön.

6. kör

VEDERIAN LOWE

offensive tackle, Illinois

Jó testalkattal rendelkező játékos, így a hatodik körben remek választás volt Lowe. Tackle poszton bevethető, na persze nem kezdőként, mert a méret az csak egy dolog. Ha keményen dolgozik, akkor odaérhet, de egyelőre cserének jó lesz. És ki tudja, amilyen keringő van nálunk a falban a végén még meglepetést is okozhat.

JALEN NAILOR

wide receiver, Michigan State

Nem nagyképűségből és mindenféle elfogultságtól távol tartva magunkat, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Vikings elkapó sora az egyik legjobb a ligában, bőven TOP3. Thielen, Jefferson, Osborn és a többiek már mind bizonyítottak, most jött Nailor, aki nagyon gyors és jó kezű elkapó. Újabb fontos célpont az irányítónak. Nagy lesz a verseny, de nem esélytelen, hogy a végén ő is pályára léphessen az előttünk álló idényben.

7. kör

NICK MUSE

tight end, South Carolina

Muse az East-West Shrine Bowl meccsen került előtérbe ugyanis volt pár nagyon szép elkapása, így kiderült, hogy a nagy termetű játékos nem csak blokkolóként, de akár célpontként is használható. A TE poszton választás kicsit meglepetés azok után, hogy simán elengedtük Conklin-t. Minden jel arra mutat, hogy Irv Smith Jr-ban nagyon bíznak, cserének meg ott lesz Mundt, így Muse egy jó tartalék lehet.

Összességében nem volt ez egy rossz Draft számunkra, inkább kicsit más volt, Kwesi más megközelítést alkalmazott. Kicsit talán úgy tűnhet, hogy nem a 2022-es, inkább a 2023-as évre készülünk, de majd meglátjuk. Mindenesetre mi A- értékelést adunk az újonc GM első Draft tevékenységére. 

Rick Spielman, a Vikings korábbi GM-je is kifejtette véleményét az idei választásokkal kapcsolatban, szerinte a Vikings B- osztályzatot érdemel az idei húzásaiért.

fotó: vikings.com

Cseréltünk az első körben, sokan már Kwesi-t temetik

A Draft első körének lezárulta után már egyből temetni kezdték a Vikings új GM-jét, Kwesi Adofo-Mensah-t, mert nem azt húzta meg a játékosbörzén, amit mindenki más megtett volna, ő másképp döntött.

Új vezetéssel futottunk neki az idei NFL Draft-nak, ahol mindjárt egy nem várt lépéssel sokak ellenszenvét váltotta ki a GM.

A tavalyi pazar teljesítménynek hála, az igen előkelő, összesített 12. helyen választhattunk volna játékost a játékosbörzén, de Kwesi, aki a csapat frissen kinevezett GM-je, másképp döntött és cserepartnert keresve elcserélte a választójogot. 

A Lions élt a lehetőséggel és 20 helyet előrelépve cserélt velünk. A teljesség kedvéért, mi adtuk az 1/12-t és a 2/14-et a Detroit csapatának, ők pedig az 1/32, a 2/2-t és a 3/2-et adták cserébe.

Jöhetnek itt mindenféle számokkal, meg mutatókkal, hogy de két tizeddel kevesebb az értéke ennek meg ennek és mennyire átverték a rutintalan GM-et. 

Nem ezen fog múlni. Majd a pályán fog eldőlni, hogy mi abból a plusz egy választójoggal, amit ezzel a cserével megszereztünk és majd azzal a játékossal, akit azon a helyen választunk mit tudunk kihozni. Lehet előre lesajnálni Kwesi-t, de nem érdemes. Másképp áll a dolgokhoz, lehet pont erre van szükségünk, mert megújulás kell, sőt, ahogy KAM fogalmazott, nem megújulás, hanem forradalom.

Ez ennek az első lépése volt. Nem véletlenül ő ül ott abban a székben, nem véletlen őt választották a tulajdonosok.

Leegyünk optimisták és várjunk türelemmel.