Kábítószer birtoklás miatt bíróságra megy Roc Thomas

RThomasX1A 2000-es évek elején rengeteget lehetett hallani, hogy a Vikings játékosok mennyire balhésak a pályán kívül. Főleg alkoholos befolyásoltság alatti autóvezetés, kábítószer birtoklás és volt egy bizonyos Love Boat is.

Mostanában viszont rendeződni látszott a helyzet ugyanis nem igazán voltak a játékosoknak pályán kívüli ügyei. Most viszont ezt a Vikings fiatal futója, Roc Thomas megtörte a „csendet”. A tegnapi napon egy közúti ellenőrzés során kábítószert találtak nála, de egy januári házkutatás során marijuana is előkerült. Ez a házkutatás egyébként több lakossági bejelentés miatt történt, ugyanis jelezték, hogy állandóan fűszag terjeng a levegőben.

Roc akkor elismerte, hogy a marijuana az övé.

A mostani eset kapcsán a Vikings kiadott egy közleményt, amiben kifejezik csalódottságukat a játékossal kapcsolatban és elmondták, hogy megvárják a vizsgálati eredményeket a döntésük meghozataláig. Thomas majd a napokban mehet a bírósági tárgyalásra.

Roc Thomas tavaly a második évét kezdi vagy csak kezdené meg a Vikings-ban, eddig öt meccsen kapott lehetőséget.

Edzőtábor ráhangoló, 2. rész – A futók

A második részben a futók következnek, akikre nagy feladat fog várni a következő szezonban, hiszen bár van egy jó irányítónk és mondjuk ki top elkapóink, a futás továbbra is kiemelt fontosságú lesz a csapatnál.

Az első és legfontosabb dolog, az az, hogy Dalvin Cook ismét teljesen egészséges és jó formában várja az új szezont. Cook még tavaly a szezon elején térdszalag szakadást szenvedett, ami miatt hamar véget ért a remekül induló újonc idénye. Tényleg jól kezdett, mert míg le nem sérült a legtöbb yardot futó RB volt a ligában és a TD gyártást is elkezdte.

Most viszont már felépült és készen áll, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta. Cook kiesésével a már 49ers mezben szereplő Jerick McKinnon és a maradó Latavius Murray lépett elő. Jó kis páros voltak és elég eredményesek is. McKinnon többek között a jó szezonjának is köszönheti, hogy a San Francisco egy igen előnyös szerződéssel édesgete magához.

Murray viszont maradt, még abba is belement, hogy a fizetését drasztikusan csökkentsék. Neki még fontosabb, hogy játsszon. A tavalyi évet majdnem 1000 yarddal és 8 TD-vel zárta, ami nem rossz. Máshol biztos kapott volna több pénzt is, de ő inkább maradt.

Murray sok dícséretet kapott eddig is és a hírek szerint az eddigi edzéseken is jól szerepel. Cook fogja vinni a terhet, Murray pedig lesz az, aki ha kell akkor a tömegen átgázolva fogja megszerezni azt a pár yardot a first down-hoz.

Nem szabad megfeledkezni Roc Thomas-ról sem, aki sokak szerint nagyon nagy fogás. A Jacksonville State-ről érkezett korábban Auburn futó már az egyetemen megmutatta mire képes és simán van esélye megragadni a végső keretben.

Itt van még CJ Ham is, aki nem igazán futóként, hanem FB poszton volt és lesz is bevetve. Ham tavaly nagyot ment, bár nem futott sok yardot, blokkolásnál nagy segítség az ő jelenléte. És persze nem szabad elfeledni, hogy tavaly megszerezte első profi TD-jét is. Keretbekerülése esetén nagy esély van rá, hogy a futásoknál fog besegíteni, mint blokkoló ember.

Mack Brown és Mike Boone pedig valószínű csak az edzőtáborban lesz a csapatunk tagja, bár onnan mindig szoktak megragadni a tartalékok között páran.