Edzőtábor ráhangoló, 4. rész – A Tight endek

DavidMorganIIIXA negyedik részben a Tight endek-et nézzük meg, akiknek eddig is fontos szere jutott a támadások során, hát még majd ezentúl.

Talán sokkal rosszabb lenne a támadási statisztikánk, ha nem lennének tight endjeink. Szerencsére Kyle Rudolph, aki már 8. évét kezdi meg a csapatnál oroszlánrészt vállalt eddig a támadásokból, ezt bizonyítják a remek számai is. A Notre Dame-ről jött TE 98 meccsen eddig 37 TD-t szerzett, több mint 3000 elkapott yarddal.

Ám nem csak Rudolph-ra van szüksége a csapatnak, hanem jó második számú játékosokra is. David Morgan III harmadik évébe lép, mint profi és folyamatos fejlődést mutat. Nyugodtan rá lehet bízni akár Rudolph helyettesítését is.

Itt van még Blake Bell is, aki igaz csak epizódszereplő az offense-ben és akkor is leginkább blokkoló szerepre van ítélve, ezt viszont remekül hozza. Josiah Price második évét kezdi meg a Vikings-nál, őt eddig csak az előszezon meccseken volt szerencsénk látni, idén talán több lehet ebből.

Van még két újonc TE-nk is, mindketten Tyler-ek. Conklin és Hoppes párosnak az edzőtáborban kell megmutatni, hogy érdemesek legalább a tartalékok közé való bekerülésre.

Atletikus és okos játékosok szerzése volt a cél a Draft harmadik napján

DanielCarlson1.pngA draft harmadik napján sem unatkozhatott a nagyérdemű, sőt talán jobban izgult az érkezők miatt, hiszen védő, támadó és még special team játékos is érkezett az idei draft utolsó napján.

Erősítettünk a védő és támadó falon is, de egy meglepő feltrade-el kickert is sikerült kiválasztani a 2018-as játékosbörzén. Összességében jól sikerült lehozniuk ezt a napot is a Vikings front office-nak. Nézzük, hogy kik is érkeztek.

Jalyn Holmes, DE | Ohio State
Tovább bővült a defensive end sor, ami csak jó a csapatnak. Holmes nem kezdő szintű játékos (még), de ez sem gond, hiszen csereként képes lesz kicsit tehermentesíteni a kezdőket. Annak ellenére, hogy a méretei nem a legoptimálisabbak nagyon szívős és erős játékos. 

Tyler Conklin, TE | Central Michigan
Biztos kező, akár blokkolónak is jó játékos. Igaz utóbbival nem gyakran találkozott eddig. Képes a route-okat megfutni és a labdát, akár egy kézzel is magáévá tenni. Itt az ötödik körben jó választás volt.

Daniel Carlson, K | Auburn
Talán meglepő volt, mikor Spielman-ék feltradeltek a rúgó játékosért, de a statjait látva aztán mégsem. Carlson egy remek rúgó, akit még nem rontott meg az NFL. Erős lábai vannak, amivel az 50+ yardos kísérletek sem okoznak neki nagy gondot. Forbath-al, akinek leginkább a mezőgólok és néhány rövid yardos extra pont okozott gondot szép versenyt futhatnak majd a keretbe kerülésért. Aki pontosabb az marad.

Colby Gossett, G | Appalachian State
Gossett egyerős, technikás és kitartó játékos. A támadó falba valószínű cserének érkezett, bár az utóbbi időben látott trendeket és persze, ha képes megfelelő teljesítményt hozni, akkor Colby kezdőként is meg fogja állni a helyét pár év múlva. 

Ade Aruna, LB | Tulane
Aruna még nem igazán kifinomult játékos az edzőknek lesz vele dolga bőven. Persze ez Zimmer-nek jó lesz, hiszen nem fog unatkozni. LB poszton bevethető, de nagyon nem kezdő szint játékos. Ha ő is és az edzők is kitartóak vele, akkor egy megfelelő csere játékost ki lehet hozni belőle. 

Davonte Downs, LB | California
Ha hetedik kör, akkor LB. Ez garantál volt, hiszen évek óta ez a séma megy. Downs a California egyetemről jött egy sok szereléssel dolgozó játékos. Leginkább a special team-ben elképzelhető játékos, a védelembe való kerüléshez sokat kell teljesítenie. Akaraterő megvan és adottságai is jók. Bent lehet a végső keretben, bár van jócskán kihívó.