Az egyetemi bajnokság negyedik fordulójában a Minnesota Golden Gophers a Colorado State Rams elleni is remekül szerepelt, jutalma pedig egy újabb győzelem.
Eddig jól alakul Tracy Claeys első teljes éve vezetőedzőként a Minnesota Golden Gophers csapatánál, hiszen tanítványai harmadik meccsüket is megnyerték idén, igaz a java még csak most következik.
Utolsó még “tét nélküli” mérkőzését is sikerrel vívta meg a Minnesota együttese, a negyedik héten a Colorado State Rams együttesével vívott meg pozitív végkimenetellel.
A kezdeményezést és a vezetést is magunkhoz ragadtuk már az első negyed közepén, mikor Mitch Leidner, a csapat egyre jobb teljesítményt nyújtó irányítója 6 yardos futott TD-vel megszerezte első hatpontosát a hazaiaknak. Sajnos örülni nem volt idő sok, két percen belül egyenlítettek a vendégek egy Kinsley Jr. futott TD-vel.
A mostani meccsre sérüléséből visszatérő Shannon Brooks szépen hozta a yardokat a meccsen, végül 85 yarddal és 1 TD-vel zárta a találkozót. Itt viszont nem ő, hanem az utóbbi időben a futásban jeleskedő Rodney Smtih hozott össze egy futott TD-t, amivel a szünetre 10 pontos előnyre tettünk szert. Ehhez persze kellett egy elhibázott vendég mezőnygól kísérlet is.
A fordulás után egymást érték a TD-k, összesen 4 alkalommal kerültek a gólvonal mögé a csapatok. Mindkettő pontosan ugyanannyiszor, így az eredmény ugyan változott, de az előny végig a Minnesota-nál maradt. A meccs egyik legszebb momentuma a védő falember Tai’yon Devers nevéhez fűződik, amikor a Rams irányítóját szó szerint letarolta, de úgy, hogy nem csak a labda, de még a sisak is repült.
Ezzel a sikerrel továbbra is 100%-os a csapat, de a nehéz része most kezdődik a szezonnak, hiszen megkezdődnek a konferencián belüli találkozók. Elsőként idegenbe látogatunk a Penn State Nittany Lions együtteséhez a szombati napon.