Ez minden tekintetben borzasztó volt, a vereséggel a Vikings most szeptemberig pihenőre vonul

Nem sikerült a bravúr, hogy öt meccs is úgy alakuljon, hogy a Vikings idén ott lehessen a rájátszásban, mondjuk már ott megbukott a dolog, hogy a Vikings sem volt képes nyerni a szezon finálén. Nagyon fogadkoztunk a meccs előtt, hogy most aztán mindent beleadunk, de valahogy ez a meccsen mutatott játék alapján el-el maradt. A… Read More Ez minden tekintetben borzasztó volt, a vereséggel a Vikings most szeptemberig pihenőre vonul

Vereség a Packers-től is, alig 2% esély maradt a rájátszásra

Úgy látjuk, hogy lassan a tisztelt vezetőedző sem tudja, hogy mit szeretne, hiszen saját döntését is felülírja egyetlen félidő alatt, bár ez se segített rajtunk egy kicsit sem. A vendég csapat jobban akarta a győzelmet ezt tisztán látszott már az elejétől kezdve, meg is lett az eredménye, mert sima győzelmet arattak és ezzel kiharcolták a… Read More Vereség a Packers-től is, alig 2% esély maradt a rájátszásra

Vereség a Detroit ellen, máris hátrányba kerültünk a rájátszásért folytatott harcban

Igen rosszul időzíti a Vikings a formahanyatlást, amit igazából nem lehet jól időzíteni, de tény, hogy a Lions elleni vereséggel már nem csak rajunk múlik, hogy januárban folytatjuk-e a playoff-ban. Szoros volt a meccs azzal nem is volt gond, de minden mással annál inkább. A vendégek végig irányítani tudták a meccset, bár egyszer mi is… Read More Vereség a Detroit ellen, máris hátrányba kerültünk a rájátszásért folytatott harcban

Hosszabbításban maradt alul a Vikings a Bengals vendégeként, nehéz lesz a folytatás

Győzelem esetén még lett volna esély akár egy csoportgyőzelemre is, de ezzel a vereséggel és azzal, hogy a Lions átgázolt a Broncos-on, gyakorlatilag ez már elúszott. Új irányító, új remények, így vágtunk neki ezen a héten a Bengals elleni találkozónak, ahol nem voltunk esélyesek, ennek ellenére nem felemelt kézzel mentünk ki a pályára. Maga a… Read More Hosszabbításban maradt alul a Vikings a Bengals vendégeként, nehéz lesz a folytatás

Emberkínzó mérkőzésen, hatalmas küzdelem árán 3 pontot sikerült szerezni, de ez most győzelmet ért

Minnesota Wild-hoz hasonlóan a Minnesota Vikings is 3-0-ra nyerte meg hétvégi idegenbeli meccsét, csak amíg az előbbi csapatnál az NHL-ben teljesen jó eredmény, addig az utóbbinál kész katasztrófa. Nehéz szavakat találni arra amit vasárnap este láthattunk Las Vegas-ban. Idén már a F1 hétvége sem indult valami fényesen abban a városban, de a hétvégi NFL meccs… Read More Emberkínzó mérkőzésen, hatalmas küzdelem árán 3 pontot sikerült szerezni, de ez most győzelmet ért

Nem sok jót lehet elmondani a Vikings legutóbbi Bears elleni teljesítményéről

Sorozatban második meccsét vesztette el a Minnesota Vikings együttese, legutóbb a Bears ellenit, ami egy nagyon szégyenletes játék eredménye lett. Mióta Kevin O’Connell a vezetőedző azóta még sosem játszott olyan hitehagyottan és elképzelés nélkül a csapat, mint a legutóbbi Bears elleni csoportrangadón. Nagyon a meccsbe nem is kell belemenni, mert szörnyű volt még nézni is,… Read More Nem sok jót lehet elmondani a Vikings legutóbbi Bears elleni teljesítményéről

Ez most nem jött össze, küzdelmes meccsen a Denver tudott érvényesülni, megszakadt a győzelmi sorozat

Nem hozott sok pontot, inkább küzdelmes volt a Vikings-Broncos csata, ahol most a hazai csapat akarata tudott érvényesülni. Úgy voltunk vele, hogy miért is ne folytatódhatna a Vikings sikerszériája és húzhatja be ezt a találkozót is. Enne szellemében ha nem is hátradőlve, de talán kényelmesen vártuk a meccset. A teljes találkozóra elmondható, hogy küzdelmes volt… Read More Ez most nem jött össze, küzdelmes meccsen a Denver tudott érvényesülni, megszakadt a győzelmi sorozat

Folytatódik a remek sorozat, a Vikings zsinórban ötödik meccsét is meg tudta nyerni

Nagyobb is lehetett volna a különbség, illetve a vége elég izgalmas lett, de a New Orleans Saints sem tudta megtörni a Minnesota Vikings lendületét, akik ezzel a sikerrel már az ötödik meccsüket húzzák be sorozatban. Dobbs egy hete beszállt és csodát tett a csapattal. Most mindenki arra volt kíváncsi, hogy jobban felkészülve, betanulva jó pár… Read More Folytatódik a remek sorozat, a Vikings zsinórban ötödik meccsét is meg tudta nyerni

Sérülés miatt Joshua Dobbs-nak kellett beállnia a meccsbe, de ez sem volt gond, mert győzelemre vezette a csapatot 

A szállodába még jóformán be sem jelentkezett máris győzelemre vezette a Vikings csapatát Joshua Dobbs, aki Hall sérülése után volt kénytelen 3 edzéssel a háta mögött főszerepet vállalni. Cousins sérülése után Jaren Hall kapta meg a lehetőséget, hogy kezdő irányítóként vezesse a csapatot a Falcons ellen a 9. játékhéten. Minden jól indult, bár az első… Read More Sérülés miatt Joshua Dobbs-nak kellett beállnia a meccsbe, de ez sem volt gond, mert győzelemre vezette a csapatot 

Megvan a győzelem a Packers ellen, de nagyon nagy árat fizettünk érte

Maga a Green Bay elleni siker nem is forgott igazából veszélyben, mert egyértelműen jobbak voltunk, de a meccs utolsó negyedében olyan történt, ami szezon hátralévő részére nagyon nagy hatással lehet. Bár meccs is zajlott vasárnap, most mindenki Cousins állapotára és további sorsára kíváncsi. Röviden azért nézzük meg, hogy mi volt a meccsen játék szempontjából, majd nézzük,… Read More Megvan a győzelem a Packers ellen, de nagyon nagy árat fizettünk érte

Megmutatta a Vikings, hogy miként kell sokkolni a világot, győzelem a 49ers ellen

Él a remény a Minnesota Vikings csapatánál, hogy idén mégis bejussanak a rájátszásba, miután hazai pályán sikerült legyőzni az egyik végső esélyesnek is kikiáltott San Francisco 49ers csapatát. A meccs egyértelmű esélyesének a vendég csapatot kiáltották ki a találkozó előtt, ez persze nem is csoda minden a szezonban eddig történt eseménye nyílegyenesen ebbe az irányba… Read More Megmutatta a Vikings, hogy miként kell sokkolni a világot, győzelem a 49ers ellen

Nem jó, de nem is tragikus, ám ez a folytatásban továbbra is kevés lesz

A győzelem megvan és most ez a lényeg, mert így nem estünk el teljesen a playoff-ba jutástól annak ellenére sem, hogy a csoportelsőséghez nem kerültünk közelebb. Nem volt túlságosan pontgazdag találkozó, annak ellenére, hogy mindkét együttes 30 pont fölé is lehetett várni együttvéve alig bírták megugrani ezt a “hatalmas” számot. Az első félidőben szinte végig… Read More Nem jó, de nem is tragikus, ám ez a folytatásban továbbra is kevés lesz

Nem volt ez annyira katasztrófális, de a végeredmény megint csak vereség

Nem javul a helyzet a Vikings háza táján újabb vereséget szenvedett a csapat, meglehetősen távolra kerültünk az idei rájátszásban való részvételtől. Egy győzelem mellett most már a negyedik vereséget kellett elkönyvelnünk, most van pontosan annyi, mint amennyi a tavalyi alapszakaszban összesen. Nem mi voltunk a találkozó esélyesei, de ahhoz képest hogy indítottuk a meccset nem… Read More Nem volt ez annyira katasztrófális, de a végeredmény megint csak vereség

A védelem nyerte meg nekünk a meccset, a Panthers elleni sikerrel elindulhatunk felfelé

Két nyeretlen csapat találkozott a negyedik játékhéten a Bank of America Stadium-ban, a Carolina Panthers látta vendégül kedvenceinket. Nem volt titok, hogy a győzelemért utaztunk el délre, hogy végre megszakadjon ez a rossz sorozat, ami végül össze is jött, de az addig vezető út nem túl kecsegtető. Le kell szoknunk az eladott labdákról ez tiszta… Read More A védelem nyerte meg nekünk a meccset, a Panthers elleni sikerrel elindulhatunk felfelé

Határozatlan játék miatt bukta lett hazai pályán, a Chargers-el sem tudtunk mit kezdeni

Miközben azt vártuk, hogy a borzasztó kezdés után hazai pályán végre megtörik a rossz széria és megindulunk kifelé a gödörből, ha lehet akkor még mélyebbre sikerült süllyedni, a Los Angeles Chargers csapatát sem tudtuk megállítani, így három meccsből három vereség egyelőre a mérlegünk. A rossz kezdés ellenére még mindig nem kilátástalan a csapat helyzete, de… Read More Határozatlan játék miatt bukta lett hazai pályán, a Chargers-el sem tudtunk mit kezdeni

A labdavesztések megölik a támadójátékunkat, az Eagles ellen nem jött össze a javítás

Mára már mindenki bepótolhatta a péntek hajnali meccset, így nézzük mi is történt Philadelphia-ban, ahol a Vikings-nak nem jött össze a javítás és 0-2-vel áll a szezon elején. Már eleve az előjelek nem a mi esélyünket javították a meccsre, meg persze egy ennyire összerakott ellenfél ellen nehéz esélyesnek lenni. De úgy voltunk vele okozhatunk meglepetést,… Read More A labdavesztések megölik a támadójátékunkat, az Eagles ellen nem jött össze a javítás

Vereség az idénynyitón, nem sok minden stimmelt a Buccaneers elleni meccsen

Nem indította túl nagy fényességgel a szezont a Minnesota Vikings csapata, sőt meglehetősen alulteljesített a csapat, aminek vereség lett a vége. Bőven van mit javítani a csapaton, mert az összképet nézve mintha még csak az előszezonban járnánk. Az előzetesen várt nagy támadójátékokat rejtegette a csapat, többet valószínű másik meccsen fog bemutatni a közönségnek, mert a… Read More Vereség az idénynyitón, nem sok minden stimmelt a Buccaneers elleni meccsen

Újabb vereség, de most már helyenként látszott mit is szeretnénk az előttünk álló időszakban

Az Arizona Cardinals ellen sem sikerült megtörni a rossz szériát, sorozatban 10. előszezon meccsünkön is vesztesként hagyhattuk el a pályát. Ám most ez nem is számít, hiszen ha hozunk egy jó szezont akkor senki nem fog már erre emlékezni. Persze már most is vannak olyan meccsek amiket jobb lenne elfelejteni. Az első félidőben kifejezetten élvezetes… Read More Újabb vereség, de most már helyenként látszott mit is szeretnénk az előttünk álló időszakban

A győzelem most is hiányzott, de persze most úgysem ez a lényeg, vereség a Titans ellen is

Lassan itt a harmadik előszezonmeccs, de pár szösszenet erejéig nézzük meg mi volt a Titans elleni meccsen, ahol megint nem a győzelem volt fontos. Kezdjük mindjárt leghátulról. Lehet nem Lewis Cine lesz a megoldás a safety problémára. A súlyos sérülésből visszatért játékos bár a legtöbb szerelést mutatta be a meccsen, de voltak olyan árnyékra vetődései… Read More A győzelem most is hiányzott, de persze most úgysem ez a lényeg, vereség a Titans ellen is

Tesztelgetésnek pont jó volt, az eredményt nem kell komolyan venni, vereség a Seahawks elleni előszezon nyitón

Az előszezon meccseit nem is az eredményesség miatt nézzük, hanem mert már éhezünk a football-ra, pontosan ezért nem kell azon idegeskedni, hogy a meccs végül győzelemmel vagy épp vereséggel végződik. Nyilván mindenki nyerni akar és végül az egyik meg is teszi (kivéve a most hajnali Browns-Eagles meccsen, ami döntetlen lett), de ebből messzemenő következtetéseket nem… Read More Tesztelgetésnek pont jó volt, az eredményt nem kell komolyan venni, vereség a Seahawks elleni előszezon nyitón