Cleveland kihagyja, Thielen kihagyhatja a vasárnapi Carolina Panthers elleni mérkőzést

Nem leszünk könnyű helyzetben a Carolina Panthers elleni mérkőzésen sem, Cleveland játékára biztos nem, míg Thielen-ére valószínű nem számíthatunk.

Még a hét elején jött a hír, hogy Adam Thielen felkerült a Covid listára, miután elsőszámú kontakt volt, ráadásul később nála is pozitív lett az egyik koronavírus teszt, majd az utána következő negatív.

“Cleveland kihagyja, Thielen kihagyhatja a vasárnapi Carolina Panthers elleni mérkőzést” olvasásának folytatása

Összegző: COWBOYS 31, VIKINGS 28

Nagyon szomorú, de méginkább dühítő volt a tegnapi meccs élményünk, mert amit leműveltünk a Dallas Cowboys ellen az nagyon elkeserítő volt.

A kezdés jól indult, hiszen hamar legyűrtük a vendégek első támadását, majd jöttünk mi. Itt viszont megalapoztunk egész meccsre, ugyanis 5 játék után fumble miatt a játékszer visszakerült a Cowboys-hoz, akik ezt meg is köszönték és Elliott révén meg is szerzeték a vezetést. Mi sem voltunk restek és egy mintaszerű drive során, ahol egy benézet sacket kivéve minden játéknál sikerült az előrehaladás Dalvin Cook megszerezte újabb TD-jét a szezonban.

“Összegző: COWBOYS 31, VIKINGS 28” olvasásának folytatása

Megköszöntük Pat Elflein munkáját, a Vikings a mai napon elküldte a falembert

Alig egy nappal azután, hogy a Vikings a sérültlistáról aktiválta a támadó falemberét, Pat Elflein-t, a mai napon bejelentették, hogy elküldték a csapattól.

Az NFL.com szakírója, Ian Rapoport számolt be róla, hogy a Vikings lemondott a 26 éves támadó falemberéről, aki mostantól szabad préda a többi csapat számára.

“Megköszöntük Pat Elflein munkáját, a Vikings a mai napon elküldte a falembert” olvasásának folytatása

A szezon hátralévő részében sem lehetnek szurkolók a Vikings hazai mérkőzésein

Idén nem kis felfordulást okozott a koronavírus, ami miatt többek között nem lehetnek vagy csak korlátozott számban lehetnek nézők egyes sporteseményeken.

Minnesota-ban a helyi törvények alapján zárt helyen maximum 250 ember gyűlhet össze, így érthető okokból csak ennyi szurkoló lehetett volna jelen a Vikings hazai találkozóin.

“A szezon hátralévő részében sem lehetnek szurkolók a Vikings hazai mérkőzésein” olvasásának folytatása

Összegző: LIONS 20, VIKINGS 34

Megvan a harmadik sikerünk is az évben, de sajnos nagyon kár azért, hogy erre a 9. játékhétig kellett várni.

Ma mindenki hozta a kötelezőt, egy pillanatig sem forgott veszélyben kedvenceink mai győzelme, páran túlteljesítettek, de voltak akiket sajnos meg kell dorgálni.

“Összegző: LIONS 20, VIKINGS 34” olvasásának folytatása

Matthew Stafford COVID listára került, kérdéses a vasárnapi játéka

Kezdő irányítója nélkül maradhat a Detroit Lions csapata a vasárnapi csoportrivális ellen vívott csatában, miután elsőszámú kontakt volt és így el kellett különítenie magát.

A protokoll szerint a játékost COVID listára tették, azaz nem látogathatja a csapat létesítményeit és az edzéseket sem.

“Matthew Stafford COVID listára került, kérdéses a vasárnapi játéka” olvasásának folytatása

Cameron Dantzler sérülése nem súlyos, hamarosan visszatérhet

Nagyon félelmetes látvány volt, mikor a Vikings egyik újoncát, Cameron Danzler-t hordágyra rakták, majd levitték a pályáról.

Ez azonban csak óvatosságból történt, hogy a játékost lerögzítették, ugyanis Mike Zimmer a csapat vezetőedzője is megerősítette, hogy nem komoly Dantzler sérülése.

“Cameron Dantzler sérülése nem súlyos, hamarosan visszatérhet” olvasásának folytatása

Összegző: VIKINGS 28, PACKERS 22

Bár a cím nyugodtan lehetne Dalvin Cook 28, Packers 22, ugyanis a futónk ma újra óriásit játszott és minden TD-t ő szerzett minnesotai oldalon.

Akár futásból, akár elkapásból ma Cook vitte a prímet a Minnesota háza táján, ha még passzolni is megtanulna és lecserélhetnénk Cousins-t, akkor tökéletes lenne. De nekünk itt marad Cousins még két évig, ha tetszik ha nem. Ha más miatt nem is, ugyanis nagyon sok dead money keletkezne miatta, amit nem engedhetünk meg magunknak.

“Összegző: VIKINGS 28, PACKERS 22” olvasásának folytatása

Dalvin Cook játékra kész, ott lesz a Packers ellen

Miután sérülése miatt kénytelen volt kihagyni a Falcons elleni meccset a bye week alatt sikerült regenerálódni és felépülni a sérüléséből, így a Packers elleni derbin pályára léphet.

Cook még a Seahawks elleni meccsen szenvedett kisebb sérülést, mai miatt nem játszott a hatodik héten. Szerencsére a szünet pont kapóra jött, így mint ahogy azt a vezetőedző, Mike Zimmer is megerősítette, Cook készen áll a játékra.

“Dalvin Cook játékra kész, ott lesz a Packers ellen” olvasásának folytatása

Yannick Ngakoue a Baltimore csapatában folytatja

Emlékszem csütörtök délután ültem az autóban és vártam, hogy a lámpa zöldre váltson mikor felvillant a Breaking News értesítés, hogy a Vikings újabb érthetetlen lépést hozott és tovább építi le a csapatot.

Oké nem az volt odaírva, hanem hogy a nem oly régen cserével megszerzett defensive end Yannick Ngakoue már nem a Vikings tagja, mert a csapat draft választási jogokért cserébe a Baltimore Ravens csapatához cserélte őt.

Még két hónapot sem volt csapatunk tagja Ngakoue, aki augusztus 31-én érkezett a Jacksonville Jaguars csapatától egy 2021-es második, valamint egy ötödik körös választási jogért cserébe. Mindössze 5 meccsen lépett pályára, ebből négy alkalommal kezdőként szerepelt.

Első alkalom mikor észrevehető is volt, az a második héten volt, amikor megszerezte az sack-jét csapatunk színeiben. Végül összesen 10 szerelésig, 5 sackig és 2 szerzett fumble-ig jutott.

Ngakoue az offseason legjobb szabadügynöki játékosszerzése volt a Vikings-nak, most mégis nagyon hamar továbbállt, ami előtt kicsit értetlenül állunk. Persze nem vagyunk valami csábító csapat 1 győzelemmel és 5 vereséggel és igazából a vezetőség és az edzők idei döntései is nagyon sok kérdést vetnek fel és talán lehet, hogy a játékosok menekülőre fogják. Ez lehet Ngakoue gyors távozásának a hátterében is, könnyen lehet, hogy ő maga kérte, hogy cseréljék el. 

Nem meglepő módon Danielle Hunterel, Pat Elflein-al, Tajaé Sharpe-al, Anthony Harris-el és Kyle Rudolph-al kapcsolatban is szóba került, hogy cserét kérnek még az idei csere határidő lejárta előtt. Sharpe például csak az első két meccsen volt aktív, összesen 16 snapet volt a pályán és csak egyszer passzolták neki a labdát, de Rudolph is alaposan limitálva van a passzjátékot tekintve, ugyanis idén eddig csak 14 alkalommal ment felé a labda. Ebből 10 elkapása volt, egy abból TD-t ért.

Szóval Ngakoue távozása lehet, hogy lavinát indít be a csapatnál a csere kéréseket és elcseréléseket illetően, ami lehet úgy néz ki, hogy a draftra tankolunk, de ha minden meghatározó játékosunkat elüldözik, akkor az elkövetkezendő évek sem lesznek túl rózsásak.

Ja és az Ngakoue-ért kapott draft pickek rosszabbak, mint amikért alig két hónapja mi megszereztük. A Ravens egy jövő évi 3. körös, valamint egy 2022-es ötödik körös választási jogot adott a játékosért cserébe.

fotó: usatoday.com