Itt a vége! Bears 24, Vikings 10 | Alapszakasz, 17. játékhét

AThielenX1.pngSima győzelmet aratott a Chicago Bears csapata a mieink felett és mivel az Eagles simázta a Redskins-t, hamar eldőlt, hogy a Minnesota Vikings számára itt véget ér a 2018-as idény.

Senki nem ezt várta a Vikings-tól, hogy ilyen semmitmondó játékkal fognak előállni az év eddigi legfontosabb mérkőzésére, ami a rájátszásban való szereplésről dönt, de ilyen hozzáállással inkább jobb is, hogy nem mentünk be, mert ott csak nagyobb szégyent hoznánk magunkra. A Zimmer éra alatt talán nem is láttunk ilyen fejetlenséget, ami a tegnapi meccsen hazai részen uralkodott.

Az első félidőben a támadók csak azért voltak a pályán, hogy fent legyen másik 11 ember is, mert őszintén nem igazán lehet kiemelni egyetlen egy pozitívumot sem a jelenlétükből. A védelem pedig bár helytállt, a Bears rést tudott ütni rajta kétszer, így 10 pontos előnnyel mehettek a szünetre a vendégek. Azok a vendégek, akiknek igazából a Rams meccs eredményét ismerve semmi vesztenivalójuk nem volt, de mégis ők voltak azok, akik úgy küzdöttek, mint akiknek csak a győzelem elfogadható.

Azt vártuk, hogy a második félidőre egy összeszedettebb gárda jön ki, ami félig-meddig igaz is volt, Diggs-Cousins összjátékból meg is lett az első TD-je a csapatnak. Ekkor csak 3 pont volt a különbség, de nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel, a Bears ismét elhúzott egy TD-vel, sőt mezőnygólt is értékesített, így a tegnapi Vikings számára behozhatatlan előnyre tett szert. 

A fejetlenség megmutatkozott a játékosoknál is. Cousins és Thielen leginkább csak akkor voltak összhangban, mikor egymással ordibáltak a kispadnál.

Most megkezdődhet a felkészülés a következő idényre, ami majd csak 8 hónap múlva indul. Addig lesznek majd új játékosok, talán pár új edző és koordinátor is és reméljük egy komplexebb csapat fog jövő év szeptember elején kifutni a pályára, akik érdemesek, hogy visszatérjenek legalább a legjobb 12 közé.

Köszönjük, hogy idén is velünk voltatok, mindenkinek kellemes szórakozást ma estére és Sikerekben gazdag, Boldog új évet kívánok. SKOL!

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.