Beharangozó 11. hét: PACKERS – VIKINGS

Csoportrangadóra készülünk, ráadásul az első Green Bay Packers ellen kell helytállnunk, ami igencsak nehéz lesz és ezen a helyzeten a sok vendég hiányzó sem változtat.

Itt az ideje, hogy a mérlegünket egalizáljuk és megszerezzük az ötödik sikerünket idén. Ez nem lesz egyszerű, mert az ellenfél a Packers, akiket nem zárunk soha a szívünkbe, mert csak.

A rivális csapatok összecsapásai a formától és a “tabellán” elfoglalt helytől függetlenül mindig izgalmasak, mert ezeken a meccseken bármi is megtörténhet.

Mindkét együttes győzelemmel hangolt erre az összecsapásra, a Packers nullázta a Seahawks-t, míg a Vikings ha nem is túl magabiztosan, de legyűrte a Chargers-t.

Egy kis érdekességre hívták fel a figyelmünket a múltkori meccsen, bár a statisztikákat bújva könnyen erre a megállapításra juthat az ember. Szóval a ligában a Vikings az egyetlen olyan csapat amely minden meccsén legalább egyszer több, mint 7 ponttal vezetett aktuális ellenfele ellen. Ezt négyszer sikerült megtartani, ötször pedig simán elbukta.

Én őszintén mondom nem bánom, ha ma megszakad ez a sorozat és csak három ponttal fogunk vezetni maximum, viszont az a lefújáskor is legyen meg.

Ez a csoport igazából háromfelé van szakadva. A Packers toronymagasan vezet, legalább négy meccs előnye van a többiekkel szemben. Ott vagyunk mi és a Bears, akik a középmezőnyben vagyunk és harcolunk a rájátszásért, valamint van a Lions, akik még mindig nyeretlenek, de legalább nem minden meccsük vereséggel ért véget.

Cousins vezetésével ma talán jók lehetünk, bár a Packers védelme és főleg a passz elleni védelme a kiemelkedő. 18 TD passz mellett csak két labdaeladása van a Vikings irányítójának, ami a legjobb arány a ligában. Maga a passzolt TD-k száma szerintem kicsit kevés így a szezon felén túl, de én mindig elégedetlen vagyok, ha nem passzol legalább 4 hatpontost. Szóval állandóan az vagyok. :)

Jefferson nagyot ment a Chargers ellen, de nem számítok még egy ekkora számokat hozó meccsre, ahhoz most egy sokkal jobb védelmet kellene megetetnie. Persze ennek ellenére nagyon jó lenne azt látni, hogy az elkapóink megalázzák a Green Bay védelmét.

A mi védelmünk se feltétlenül rossz, a legtöbb sacket például mi produkáltuk és, a Packers támadósora majdnem kétszer cserben hagyja Rodgers-t, ma is lehet pár villanása a srácoknak.

Nem vagyunk tehát teljesen elveszettek ráadásul vannak visszatérők is a védelembe, ami nagyon fog kelleni.

A meccsen az előrejelzések és a szakértők is a vendégek sikerét hozzák ki végső kimenetelnek, de nem sokkal, mindössze 1 pontos favorit a sajtfejű banda. 

A találkozó 19 órakor kezdődik, reméljük egy izgalmas, akár fordulatos meccset fogunk látni, Vikings sikerrel. És ugye miért is ne lennének fordulatok? Semmi értelme nem lenne agyvérzés vagy szívroham kockázata nélkül Vikings meccset nézni. Egyet viszont nem szeretnénk látni. Azt, hogy ehhez a találkozóhoz is ugyanúgy állunk hozzá, mint a többihez.

Itt a meccs minden percében a maximálisat kell nyújtani, más nem elfogadható. Meg amúgy is, hogy nézne már az ki, ha hazai pályán több mint 60 ezer ember, hazai szurkoló előtt a csapat csak asszisztál.

One thought on “Beharangozó 11. hét: PACKERS – VIKINGS

  1. Nekünk már most kezdődik a playoff!
    Meg kell mutatni, hogy jó csapat vagyunk, el tudunk kapni egy super bowl esélyes csapatot is!

    Go Vikings!
    Beatthesuckers!

    Kedvelés

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.