Újabb szoros győzelem, a Giants sem szakíthatta meg a sorozatot

Mint ahogy a címből is kiolvasható nem szakadt meg az a sorozat, amiben a Vikings maximum egy labdabirtoklásnyi előnyben nyerte meg a meccset, a széria immáron 11-re nőtt.

A találkozót megelőzőn a Vikings 4 pontos favorit volt, amiből végül csak három lett, de A meccs az alakulást tekintve végig kiegyenlített volt. Mi kezdtünk jobban Hockenson magára vállalta a vezért szerepet. Ezen a meccsen kétszer is TD elkapást jegyzett, amivel nagyban hozzájárult a csapat sikeréhez. Ráadásul összesen 13 elkapása volta meccsen 109 yardért, ami Vikings rekord.

De nem csak ő, hanem Jefferson is rekordot döntött. Bár ezt már idén nagyon sokszor leírhattuk, így szinte nincs is semmi meglepő ebben. Most éppen Vikings franchise rekordot döntött azzal, hogy egy szezonon belül már 1756 elkapott yarddal áll, amivel “könnyedén” átlépett Moss eddigi csúcsteljesítményén. És még a szezonnak vége sincs így ha két meccs alatt elkap további 244 yardot, akkor átlépi a 2000 yardot egy idényen belül.

A találkozót tehát mi kezdtük jobban és 10 pontos előnyre tettünk szert, de jött a szokásos leolvadás? – és a Giants elkezdett felkapaszkodni. Ez olyan jól sikerült kivitelezniük, hogy a félidőre három pontra megérkeztek ránk.

Nem volt egy pont és eseménydús félidő ezt be kell vallani, bár nagyon unalmasnak sem volt mondható.

Eltelt a harmadik negyed is és csak a vendégek szerzetek pontokat. Ez is a már jól ismert recept itt sem kell aggódni. És bár Giants pontszerzések voltak az előny csak 3 pont volt a kékeknek.

Ezt az apró különbséget még a negyedik negyed elején semmissé is tettük Hockenson második TD szerzésével, majd jöttek a felváltott pontszerzések.

A meccs végénél döntetlen volt az állás, de az órán még volt egy leheletnyi idő, ami pont elég volt arra, hogy a győzelemér rúgjunk.

És vajon kinyerte meg a meccset végül? Igazából természetesen a teljes csapat, de idén már ötödik alkalommal Greg Joseph tett pontot a végére. A Saints, a Commanders, a Bills, a Colts  után most a Giants ellen rúgta meg a győzelmet jelentő mezőnygólt. Ezt ráadásul nem aprózta el, hiszen 61 yardról tette meg, ami Vikings franchise rekord. Ez volt a harmadik franchise rekord ami ezen a meccsen megdőlt a meccse Hockenson elkapásai és Jefferson yardjai után. 

Joseph elmondta a meccs után, a 61 yardos rúgásában még benne volt 3-4 további yard is. Kis adalék még a rúgóval kapcsolatban, hogy a legutóbbi 13 mezőnygólját értékesítette távolságtól függetlenül.

Ezeket látva meg azokat, mikor simán kihagyja kétszer is az extra pontot egy meccsen belül nagyon nehéz eldönteni, hogy most hova is tegyük őt. 

Ismét szoros meccs, ismét okot adtunk a kételkedőknek, hogy tovább kántálhassák miszerint mi nem vagyunk elég jók a rájátszásra, de ezt majd az idő eldönti.

Megvan tehát a 12. siker is idén, nagyon rég volt már ilyen. Olyan pedig még egyszer sem volt a Vikings története során, hogy egy újonnan kinevezett vezetőedző ilyen jó eredménnyel indítsa az első szezonját. Eddig Dennis Green 11-5-ös kezdése volt a csúcs, ezt O’Connell a 12 sikerével máris túlszárnyalta.

Csak érdekesség, hogy abban az évben (1992) a Wild Card körben a Washington Redskins-el játszottunk, akiktől sajnos ki is kaptunk a jó szezon ellenére. És ugyebár a jelen állás úgy néz ki, hogy második kiemeltek vagyunk a konferenciában, ami annyit tesz, hogy hetedik helyen kiemelt csapattal kell a Wild Card körben megmérkőzni, akik jelenleg a Washington Commanders lesz. 

Reméljük, ha marad a párosítás, akkor javítjuk a statisztikát.

fotó: vikings.com

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.