A Minnesota Vikings menesztette a csapat védelmi koordinátorát, Ed Donatell-t

Miután a Minnesota Vikings védelme a liga egyik leggyengébben teljesítő egysége lett az idei szezonban a vezetőedző drasztikus lépésre szánta el magát.

Csütörtök délután a Vikings egy hivatalos sajtóközleményben tudatta, hogy Ed Donatell-t a csapata védelmi koordinátorát felmentették tisztségéből.

Szerintem ez a hír senkit nem sokkolt, igazából a wild card körből való szégyenletes kiesés után mindenki erre a bejelentésre várt. Az a meccs csak a teljes szezonban látott védőjáték megkoronázása volt.

O’Connell közleményében többek között az alábbiakat írta:

„Ma tájékoztattam Ed Donatell-t, hogy 2023-ban más irányt veszünk a védelmi koordinátor szerepét illetően. Nagyon nehéz döntés volt, nagyon tisztelem Ed-et, mint embert és mint edzőt, de úgy gondolom, hogy a csapat jövőjét illetően ez volt a helyes lépés.”

A Giants elleni playoff mérkőzés előtt Donatell még azt mondta, hogy figyeljék meg, milyen tetszetős játékot fog játszani a Vikings védelme. Az eredmény egy kicsit mást mutatott. A Giants 431 total yardot szerzett, ebből 267-et az első félidőben és emellett volt egy drive, amiben közel 11 percen keresztül birtokolta a labdát.

De persze a számok az alapszakaszban sem voltak jobbak. Kilenc meccsen kapott a védelem 400+ yardot és ezzel csak a 31. helyen végzett a 32 csapatból álló bajnokságban.

Kevin O’Connell vezetőedző tegnap még azt mondta, hogy mérlegelni fogja Donatell helyzetét és alapos megfontolás után fog csak dönteni. A döntés megszületett és szerintem jól döntött.

A védelem súlyos hiányosságokkal küzd, amit egy megfelelő szakember segítségével lehet csak kijavítani. A vezetőedző azt is elmondta, hogy már el is kezdték keresni ezt a megfelelő személyt, de többet nem árult el.

A véleményed számít, írd meg nekünk!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.