Bővült az edzői stáb, méghozzá egy korábbi támadó koordinátorral, nevezetesen Todd Downing-al. Ismét egy tapasztalt edzővel gazdagodtunk, aki ráadásul korábban már dolgozott csapatunknál.
Edzői karrierjét az Eden Prairie középiskolában kezdte, mint edzői asszisztens 2001-ben került a Vikings-hoz, mint kutatási gyakornok, később a játék analizátorként dolgozott, majd 2005-ben a támadó koordinátor mellett tevékenykedett. 2006-ban St. Louis-ba ment, majd onnan Detroit-ba később Oakland-be ment, ahol tavaly már támadó koordinátorként volt alkalmazva.
Most ismét a Vikings alkalmazásában áll, méghozzá senior támadó asszisztensként. Korábban úgy volt, hogy a Bears is vinné őt, de ő kivárt. Downing érkezésének sokan örülnek és nem csak azért mert Minnesota szülötte.
Tetszett a bejegyzés?
Kedvelés Betöltés...
Kapcsolódó bejegyzések
Közzétéve: Gergo Kmety
Először 2006-ban találkoztam az amerikai football-al mint sporttal. A gyönyörűsége azonnal magával ragadott. A Vikings-nak szintén ez idő óta a vagyok rajongója, talán nem túlzás ha azt mondjuk Magyarországon az egyik, ha nem a legnagyobb fanatikusa. Jared Allen volt a kedvencem és ideigazolásával még jobban bebiztosítottam magam a csapat mellett. 2007-ben én is kipróbáltam magam ebben a sportban és végül több éven keresztül rendszeresen űztem a játékot, több hazai csapatban is megfordultam. A sérülés nem került el, karrieremnek is egy térdsérülés vetett véget. A magyar Vikings rajongói oldalt 2008 tavaszának egyik napján alapítottam, melynek máig fő koordinálója vagyok.
Gergo Kmety összes bejegyzéseinek megtekintése