Nagyon szomorú, de méginkább dühítő volt a tegnapi meccs élményünk, mert amit leműveltünk a Dallas Cowboys ellen az nagyon elkeserítő volt.
A kezdés jól indult, hiszen hamar legyűrtük a vendégek első támadását, majd jöttünk mi. Itt viszont megalapoztunk egész meccsre, ugyanis 5 játék után fumble miatt a játékszer visszakerült a Cowboys-hoz, akik ezt meg is köszönték és Elliott révén meg is szerzeték a vezetést. Mi sem voltunk restek és egy mintaszerű drive során, ahol egy benézet sacket kivéve minden játéknál sikerült az előrehaladás Dalvin Cook megszerezte újabb TD-jét a szezonban.
Tovább meneteltünk, mert bár Dalton-ék támadtak Kendrick szemfüles volt és egy szép vetődéssel behúzta a Dallas irányítójának passzát. Sokra viszont nem mentünk vele, mert hamar puntolhattunk.
Az már világos volt a meccs ilyen korai szakaszában, hogy bármennyire is leírták a Dallas futás elleni védekezését és, hogy statisztikailag is liga utolsó előttiek, Cook-ot valahogy mégis meg tudták fogni. Oké a meccs végére a Vikings futója összeszedett 115 yardot és 1 TD-t, de ehhez 27 kísérlet kellett. Korábbi meccseken ennyi kísérlettel megközelítette a 200 yardot is.
Ennek tudatában a passzjátékot kellett előtérbe helyeznünk. Cousins számai nem voltak rosszak. A meccsvégi kapkodásig szinte tökéletes volt még 84% felett is volt a sikeres passzainak aránya. Ezt a meccs végére 73%-ra rontotta le, de ennek ellenére 310 yardot és 3 TD passzt is kiosztott. Itt ezzel nem is volt gond. Thielen kétszer, míg Jefferson egy alkalommal szerzett TD-t, de sajnos ez is kevés volt.
Hiába a több támadóyard, a több passzolt yard, a több labdabirtoklás, a több yardátlag előrehaladásonként, ez mind kevés volt, mert ezt a sportot még mindig szerzett pontokra játsszák.
Az utolsó negyed döntötte el igazán a meccset, ahol négyszer is változott a vezető csapat kiléte. AMivel viszont baj volt, hogy mi nagyon sokat küzdöttünk azért, hogy egy-egy driveban pontokat érjünk el, majd ezek után a Cowboys-nak gyakorlatilag szabad utat hagyva nagyon hamar átadtuk nekik az előnyt. Pechünkre ők szerezték a mindent eldöntő TD-t, alig másfél perccel a vége előtt.
És akkor meccs után elkezdődött a bírózás mert, hogy elcsalták a meccset a Cowboys számára. Oké volt pár kérdőjeles döntés, ami miatt tényleg felforr az ember agyvize, de nem a bírók szerezték a 31 pontot a meccsen ezt be kell látni.
Amit elronthattunk, azt elrontottuk, gyermeteg hibákat vétettünk, ami most ebbe a meccsbe került számunkra, amivel elszenvedtük idei hatodik vereségünket is.
A három, sorozatban megnyert csoportmeccs után kicsit felcsillant a Vikings szurkolókban a remény, hogy van keresnivalónk a rájátszásért folytatott küzdelemben és esetleg magában a rájátszásban is, de nem.
Persze visszaszállva a földre legbelül tudtuk, hogy a playoff számunkra idén (és ezt a játékot folytatva a közeljövőben is) csak vágyálom, mert kizárt, hogy megelőzzük a Buccaneers, Rams, Cardinals trióból valamelyik csapatot, mert nagyon más szinten vannak idén, mint mi.De nincs idő a kardunka dőlni, mert jön a következő meccs. A Panthers ellen kell helytállnunk most vasárnap ismét hazai pályán.
fotó: Getty Images