A következőkben Kyle Rudolph köszönőlevelét olvashatjátok, aki 10 év után távozik a Minnesota Vikings együttesétől. Igyekeztem a fordítással átadni az eredeti levél hangulatát.
Kedves Minnesota!
Soha nem fogom elfelejteni, a 10 évvel ezelőtti Draft napomat. 2011. április 29. Én voltam a legjobb besorolású tight end, és (mint egy beképzelt 21 éves) nagyon jól éreztem magam, hogy ott lehetek. Volt egy kis váró partym – úgy gondoltam, hogy kiválasztanak az első körben, ez volt az álmom.
Dehogy.
Az összes csapat, amelyikkel találkoztam nyilvánvalóan szüksége volt tight end-re, de passzoltak engem. És még mielőtt észbe kaptam az első kör már le is zárult anélkül, hogy a nevemet mondták volna.
A bulinak vége, az álomnak vége. Belülről eléggé összeomlottam.
De eljött a másnap és a második fordulóban egyszer csak egy furcsa dolog történt. A Vikings, akiknek akkor már három veterán TE játékosuk is volt a névsorban, akiknél tényleg úgy tűnt, hogy nincsen szükség rá, a 43. helyen kiválasztottak.
Őszinte leszek: akkor ez egy kicsit véletlenszerűnek tűnt.
Szerencsés voltam, nagyon szerencsés.
Annyira szerencsés voltam, mert nem egy olyan csapat akart engem, akinek „szüksége van tight endre”, akik nem azért választanak, mert rá vannak kényszerülve.
Erre mindig emlékezni fogok: hogy hogyan is szereztek meg, hogyan is akart engem a Vikings.
És ahogy most itt ülök és az elmúlt évtized emlékeit átélem, azt hiszem ez az egyik legnagyobb dolog, ami számomra kedves. Mindig úgy éreztem, hogy ez az a hely, ami hitt bennem.
Ti vagytok a legokosabb, a legszenvedélyesebb rajongók, akikkel valaha is találkoztam. De más is van bennetek, ami különleges, mégpedig az, hogy hisztek a csapatban bármi is történjék, nem számít.
Minden szezonban, minden meccsen, ahol játszottam hittetek mindannyian. Állhattunk akár 3-13-as vagy akár 13-3-as mérleggel is vagy bármivel. Akár egy nagy győzelemnél, akár egy hatalmas vereségnél, ti hittetek.
És szeretném mindannyitoknak megköszönni, mert nagyon sok szempontból jobb lettem általatok. 10 év alatt ennek a kultúrának a részese lehettem, fejlődtem és ezáltal jobb footballista lettem, de jobb apa és férj, jobb ember lettem.
Olyan sok ember van, akiknek köszönetet akarok mondani.
Szeretnék köszönetet mondani a Vikings tulajdonosainak, a Wilf családnak – Zygi, Leonard és Mark. Azt hiszem, hogy az emberek az elmúlt években láthatták, hogy a sportban a rossz és a jó tulajdonos között óriási különbség van, és ez nagyon sokat számít. Bízzatok bennem, mikor azt mondom, Wilf-éknél nehéz jobbat találni. Minden tekintetben, amit a Vikings csapatáért, mindazt, amit Minnesota-ért tettek, az világszínvonalú.
Szeretnék köszönetet mondani Rick Spielman-nek, aki – bárki nyugodtan kérdezzen meg – a liga egyik legjobb front office-át vezeti. Szeretnék köszönetet mondani Mike Zimmer vezetőedzőnek. Eric Sugarman-nak, a fő trénerjeinknek. És szeretnék köszönetet mondani mindazon edzőnek, akikkel Minnesota-ban együtt dolgozhattam, az összes támadó koordinátornak és tight end edzőnek. Úgy gondolom, hogy bárki, akivel itt dolgozhattam, hozzájárult a fejlődésemhez, játékom javításához.
Szeretnék köszönetet mondani a csapattársaimnak, akikkel ebben a 10 évben együtt dolgozhattam. Nyilvánvalóan túl hosszú a lista ahhoz, hogy mindenkit név szerint megemlíthessek. Hidd el 10 év az nagyon hosszú idő az NFL-ben és a nevek gyorsan felgyűlnek. Gondolj bele, mikor újoncként idekerültem, együtt játszottam Steve Hutchinson-nal … és ez a srác most már a Hall of Fame tagja. Ennyi idős vagyok.
De teljes komolysággal, megtiszteltetés volt minden sráccal együtt játszani a csapatban. Olyan srác, mint például Chad Greenway, aki az első években nagyon sokat segített nekem és megtanított nekem mindent ahhoz, hogy a csúcsra juthassak ebben a ligában játékosként, de emberként is. Olyan srác, mint Harrison Smith, aki azóta elvisel engem, mióta a Notre Dame-ben együtt játszottunk.
Olyan srác, mint Hutch, Jared Allen, Andrian Peterson – a franchise nagy csapatának magja. Olyanok, mint Matt Cassel, aki az egyik legkedvesebb és legjobb ember, akivel valaha találkoztam. Olyan, mint Ev Griffen, akivel kilenc éven keresztül együtt játszottunk és jó barátok lettünk. Vagy Eric Kendricks, aki csodálatos csapattárs, aki edzéseken mindig ellenem állt fel és segített, hogy jobb és jobb legyek. Olyan ember, mint Sam Bradford, aki szerintem nem kapta meg azt a lehetőséget, ami neki járt volna. Két évig sérüléssel küzdött, de mindig odatette magát. Őszintén hiszem, hogy 2017-ben Super Bowl-t nyerünk, ha Sam egészséges. Olyan hihetetlenül tehetséges, kiváló passzoló. De ott van még Teddy Bridgewater is, aki egy másik szintén nagyon tehetséges irányító, és aki szintén balszerencsés volt a súlyos sérülésével. De azzal, hogy ezen felülemelkedett és küzdött, hogy ismét a pályán lehessen, mindenkit inspirált. Annyi, de annyi játékos van még, akiket felsorolhatnék.
Aztán jön az új generáció, akik körém kerültek az elmúlt években. Olyanok, mint Garrett Bradbury, Dalvin Cook, Justin Jefferson vagy Brian O’Neill. Ők fiatal játékosok, akik még most kezdenek a ligában, de a következő nagyszerű Vikings nagy játékosai lesznek, ebben biztos vagyok.
És természetesen köszönetet szeretnék mondani minden Vikings rajongónak, bárhol is legyenek.
Már elég jól is mer mindenki, tudja, milyen vagyok, tudja, mit képviselek. Mindig hagytam, hogy a tetteim, a játékom beszéljen helyettem.
Még két dolgot akarok elmondani.
Az egyik: Nagyon szeretlek titeket, és nagyon hálás vagyok azért a sok támogatásért, amit itt kaptam. Megváltoztatta az életemet.
És kettő: Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam segíteni egy Super Bowl megszerzésében. Bármit megadnék, hogy ezt megváltoztassam… fáj, hogy ez egy befejezetlen ügy lett. De azt hiszem, hogy a csapat jó kezekben van. És, ha majd a Vikings végül nyer egy Super Bowl, én leszek az első a sorban, aki gratulálni fogok. A világon semmi sem tenne boldogabbá.
És akkor az utolsó dolog, amit el akarok mondani, hogy ez egy köszönet és nem egy búcsú.
Sokat jelent, hogy ennek a részesei lehettünk.
Jordan és én az ország különböző részéről származunk, de úgy érezzük, hogy az elmúlt 10 évben Minnesota örökbefogadott minket. A három gyerekünk is itt született, itt nevelkedtek és nem tudtam elképzelni, hogy máshol neveljük fel őket. Először, mikor a család egy kis megbeszélést tartott, hogy apa most másik csapatban fog játszani, akkor a legidősebb lányom szerette volna a tudtomra adni, hogy soha nem fog megválni a Minnesota Vikings bébi zsiráfos takarójától. Ezt tudomásul vettem.
Tehát, igen …
A karrieremmel kapcsolatban, most nagyon izgatott vagyok. Azt hiszem, hogy még tudok jó footballt játszani. A tűz továbbra is ég bennem, hogy Super Bowl-t nyerjek. Ez az egyetlen célom maradt.
De az még mindig csak a foci.
Minnesota viszont … … annál sokkal több.
Itt van a jövőnk, itt van a szívünk.
Itthon vagyunk.
Még egyszer köszönök mindent Vikings szurkolók.
Majd találkozunk.
– Rudy
forrás: Kyle Rudolph a theplayerstribune.com-on található írása
